RSS
English

Az alábbi témával a TASZ Információszabadság programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!

Veszélyes vizeken – az államháztartási törvény módosítása és az információszabadság

2010. július 8. csütörtök, 14.40 Nyomtatás

A Kormány által benyújtott törvényjavaslat az állami tulajdonú gazdasági társaságok gazdálkodásának átláthatóságát veszélyezteti. A TASZ kéri a parlamenti képviselőket, hogy szavazzanak nemmel.

A Magyar Köztársaság Kormánya által beterjesztett törvényjavaslat az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról hatályon kívül helyezné az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100/K.§ (6) bekezdését. Ez a jogszabályhely mondja ki, hogy a „magyar állam, a helyi önkormányzat, költségvetési szerv vagy közalapítvány többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerinti közfeladatot ellátó szervnek, a nevében eljáró személy pedig közfeladatot ellátó személynek minősül”. A törölni tervezett szabály elősegíti a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jog érvényesülését. Ez az alapjog teszi lehetővé az állami, önkormányzati cégek gazdálkodási adatainak megismerését az állampolgárok számára.

Amennyiben a Parlament elfogadja ezt a javaslatot, úgy a jövőben állami vállalatok szerződéseinek, gazdálkodásának nyilvánossága nem biztos, hogy kikényszeríthető lesz jogi úton. Az információszabadságot elősegítő töretlen bírói gyakorlat megváltozhat, mert új érvelési lehetőség nyílik meg a közpénzek használatát titkoló cégek számára. Ez a korrupció elleni küzdelemben komoly visszalépést jelentene.

Nehezen derülne fény például a BKV-nál zajlott pazarláshoz hasonló visszaélésekre, és nem lennének például közérdekű adatok a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos adatok. A Javaslattal bevezetni kívánt szabályozás következtében a köztulajdonban álló cégek vezetőinek fizetése a jövőben ismét titkolható lehet annak ellenére, hogy a közelmúltban a Legfelsőbb Bíróság ezeknek az adatoknak a nyilvánosságát mondta ki.

A TASZ levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, amelyben kértük, hogy szavazzanak nemmel.

A levelet ide kattintva elolvashatja.

Hozzászólások

A szélsőséges TASZ még a hazudozástól sem riad vissza:
A kérdést az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI is szabályozza, így a két - egymásnak részben ellentmondó - jogszabály közül törölték a kevésbé liberálisabbat.

Tisztelt Hozzászóló!

A Vtv. valóban kimondja a közfeladat ellátását, de csak a Vtv. mellékletében felsorolt állami tulajdonú cégek esetében. Önkormányzati cégek esetében ezt nem teszi meg. Ettől fügetlenül - a mi jogértelmezésünkben - az önkormányzati cég is közfeladatot ellátó entitás. Sajnálatos módon azonban egyes bíróságok ezt nem így látják, ezért lenne jó az Áht. , mint hivatkozási alap. Bízunk benne, hogy magasabb fokú bíróságok már nem ilyen megszorítóan értelmezik az információszabadság szabályait.

Tisztelettel,

TASZ

Szóljon hozzá!