Az alábbi témával a TASZ Betegjog programja foglalkozik. Egyetért a céllal? Támogatná az ügyet? Támogassa a TASZ-t!
Intézet helyett munkaterv
VÍZIÓ ÉS MUNKATERV
A Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet és a Társaság a Szabadságjogokért 2010-ben javaslatot tesz a fogyatékos és mentális zavarokkal élő személyeket elzáró nagy létszámú intézmények megszüntetésének módjára, és igyekszik megrajzolni egy korszerű, a fogyatékos állampolgárok társadalmi beilleszkedését, nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését és közösségi beágyazódását elősegítő szociálpolitika körvonalait. Célunk, hogy az év végére olyan javaslatot dolgozzunk ki, amely partnereink körében konszenzust élvez, és amelynek megvalósításáról közösen győzhetjük meg a hazai szociálpolitika vezetőit. Tudományos bizonyítékokra alapozott, vitára alkalmas tervet kívánunk készíteni, amely konkrét társadalompolitikai reform alapja lehet.
A tervezett javaslatcsomag a felnőtt korú értelmi fogyatékos és mentális zavarokkal élő személyeket érintő teljes szociálpolitikai szektor áttekintésére törekszik. Diagnózist állít fel a jelenlegi szolgáltatórendszerről, amelynek működését ütközteti az emberi jogokat tiszteletben tartó és a társadalmi kohéziót erősítő, az állampolgári tagságot helyreállító jóléti szektor kívánatos működésével.
Hogyan működik a mai társadalompolitika?
A közelmúlt kutatásai egyértelműen bizonyítják: jelenkori társadalompolitikánk az értelmi fogyatékos és mentális zavarokkal élő személyek elszigetelését tartja fenn, a társadalom közösen lakott tereiből való kiszorításukat, egyszersmind tartós inaktivitásukat ösztönzi. Hazánk évente több száz milliárd forintot költ olyan szociálpolitikai eszközök fenntartására, amelyek a társadalmi integrálódás helyett a szegregációt erősítik.
Ma mintegy tizenötezer értelmi fogyatékos és nyolcezer pszichiátriai betegnek minősített személy él nagy létszámú bentlakásos otthonban, főként az alul-foglalkoztatott régiókban, gyakorta az országhatár közelében fekvő depressziós körzetekben, ahol egykor államosított kastélyokban, századmagukkal összezárva élnek. A nagy létszámú tömegintézményekben élő személyek szélsőségesen kiszolgáltatottak a jogsértéseknek és visszaéléseknek, miközben tehetetlenek az intézmények személyiségformáló mechanizmusaival szemben: az évek előrehaladásával személyiségük olyan átalakuláson megy keresztül, amelynek révén ők maguk később már alig tudnának visszatérni a társadalomba. Meggyőződésünk, hogy a nagy létszámú bentlakásos otthonok a fogyatékos és mentális zavarokkal élő személyek fizikai és mentális elkülönítésének tartópillérei, amelyek nem csak húszezer személyt tartanak elzárva a társadalomtól, de ennél sokkal több – akár százezer – embert és családjukat tartanak félelemben. E tömegintézményekben való elszigetelődés ma a legtöbb érintett személy számára a lehetséges jövőt jelenti.
Az intézményben élők azonban csak a „jéghegy csúcsát” jelentik. az érintett népesség legnagyobb része ugyanis családban él, az ő helyzetük az esetek legnagyobb részében kétségbeejtőnek tekinthető: a felnőtt korú értelmi fogyatékos vagy mentális zavarokkal élő személy ugyanis a nyílt munkaerő-piacon nem talál munkát, miközben az ambuláns szolgáltatásokhoz (nappali intézmények) azok alacsony kapacitásai miatt aligha férhet hozzá. Ezekre a családokra a tartós elszegényedés és kirekesztődés, valamint belső konfliktusaik halmozódása vár. Mivel a fogyatékos személyt napközben nem akarják egyedül hagyni, a családi egység megőrzéséért rendre az egyik szülő munkaerő-piaci státusával kell fizetniük, miközben a fogyatékos személy révén megszerezhető jóléti jövedelmekre szorulnak. Az évek előrehaladásával olyan csapdába kerülnek, amelyből egyre kisebb esélyük van kijutni: belső kapcsolatrendszerük megőrzéséért közös kirekesztődésükkel és elszegényedésükkel fizetnek.
Éljenek bár családban vagy családon kívül, a hazai társadalompolitika az értelmi fogyatékos és mentális zavarokkal élő személyek elszigetelésével és elzárásával kínál megoldást problémáikra.
Mit kell tennünk?
Úgy véljük, hogy a legfontosabb kérdés, amelyre választ kell adnunk, a következő: milyen helyet szánunk értelmi fogyatékos és mentális zavarokkal élő személyeknek a következő évtizedek Magyarországán? E kérdésre adott válaszunk függvényében alakíthatjuk a jövő társadalompolitikáját. Úgy véljük, hogy nem csak az emberi jogok kánonja, hanem hazánk hosszú távú nemzetgazdasági és társadalmi érdekei is azt kívánják, hogy a fogyatékos személyek ne családjukba vagy nagy létszámú bentlakásos otthonokba szoruljanak vissza. E tartósan kirekesztett népesség helyett olyan értelmi fogyatékos és mentális zavarokkal élő állampolgárokra van szüksége Magyarországnak, amely társadalmi státusában másokkal egyenrangú, a nyílt munkaerő-piacon szerzett jövedelmeiből él, és amely a társadalom többsége által is előnyben részesített lakókörnyezetben lakik. Ehhez olyan szociálpolitikára van szükség, amely a tartós kirekesztődés és inaktivitás helyett a nyílt munkaerő-piaci beilleszkedést támogatja, és az ambuláns szolgáltatások és a lakhatást nyújtó szolgáltatások változatos spektrumát építi ki és működteti.
A nemzetközi tapasztalatok egyértelműen jelzik: a nagy létszámú bentlakásos otthonok megszüntetése az egyik legfontosabb feltétele bármilyen reformnak, önmagában azonban nem oldja meg az értelmi fogyatékos és mentális zavarokkal élő személyek társadalmi beilleszkedésének kérdését. A megoldás a hazai társadalompolitika e szegmense alapműködésének megváltoztatásában rejlik. Célunk, hogy a meglévő adatokra, hazai és nemzetközi tapasztalatokra támaszkodva megrajzolhassuk a fenti kritériumoknak megfelelő szociálpolitikai szolgáltatórendszer körvonalait és reális támpontokat nyújtsunk a rendszer átalakításához szükséges erőforrások nagyságáról és a szükséges pénzügyi befektetésekről.
Hogyan valósíthatjuk meg mindezt?
Erre a kérdésre keressük a választ a következő egy évben. Biztosak vagyunk benne, hogy egy a maihoz képest korszerűbb szolgáltatórendszer megvalósítására csak akkor van esély, ha az érintett fogyatékos személyek, családjaik, valamint szakmai és civil műhelyek közösen gondolkodunk együtt, és olyan konszenzussal övezett tervet hozunk létre, amelynek helyességéről együttesen győzhetjük meg a hazai társadalompolitika irányítóit. A Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet és a TASZ ezért nem csak a tudományos eredmények feldolgozását, hanem egy ilyen vita előkészítését és fenntartását is feladatának tekinti.
A következő egy évben a www.tasz.hu/intezet-helyett oldalon minden javaslatunkat közzétesszük, és várjuk az ezzel kapcsolatos javaslatokat, észrevételeket. 2010 tavaszán az érintett fogyatékos személyek, családjaik, szakmai műhelyek és civil szervezetek részvételével szeretnénk munkakonferenciát tartani, amelyen a javaslatcsomaggal kapcsolatos kérdéseket vitathatjuk meg; s szükség esetén további találkozóra keresünk lehetőséget. A javaslatcsomagot 2010 őszéig szeretnénk elkészíteni és vitára bocsátani.
Várjuk fogyatékos személyek, családjaik, szakmai és civil műhelyek javaslatait és kérdéseit a verdestamas@tasz.hu címen vagy lent a hozzászólások között.





Tisztelt cim. Lehet hogy nem
Tisztelt cim. Lehet hogy nem ez a megfelelo hely a levelemnek, de váletlenul kattintottam onokre. Én egy 3 gyermekét egyedul neveko édesanya vagyok. a nagyfiam 18 éves orvosi hanyagság miat oxigén hiányal szuletet, ezért halmozottan sérult. Ápolásin vagyok, szeretnék tobbet t5udni a tanfolyamal kapcsolatba. Mert nekem még nem szoltak. Valamint hogy hol vannak olyan alapitványok, szovetségek, vagy egyesuletek akik azokat a családokat támogatják, ahol sérult gyermek van. Judit
Tisztelt cim. Lehet hogy nem
Tisztelt cim. Lehet hogy nem ez a megfelelo hely a levelemnek, de váletlenul kattintottam onokre. Én egy 3 gyermekét egyedul neveko édesanya vagyok. a nagyfiam 18 éves orvosi hanyagság miat oxigén hiányal szuletet, ezért halmozottan sérult. Ápolásin vagyok, szeretnék tobbet t5udni a tanfolyamal kapcsolatba. Mert nekem még nem szoltak. Valamint hogy hol vannak olyan alapitványok, szovetségek, vagy egyesuletek akik azokat a családokat támogatják, ahol sérult gyermek van. Judit
Intézet helyett 2.r.
Elsőként a fogyatékosan született gyerekről ill. családjáról írnék.
Rögtön az első mulasztás ott történik, mikor nem világosítják fel a szülőt, hogy a gyermeke állapota eltér a nagy átlagétól. Ebből következik, hogy nem világosítják fel a lehetőségekről, a teendőkről. Folytatódik azzal, hogy pszichésen sem készítik fel a családot. Vannak, akik évekig, évtizedekig nem tudják feldolgozni azt a sokkot mikor rájönnek a keserű igazságra.
Első lépésként bevezettetném:
kötelező felvilágosítást,
kötelező terápiás foglalkozást. Ennek eredménye az kellene legyen, hogy a család tudatosan, információk birtokában dönthessenek a legfontosabb kérdésről: családi vagy állami gondoskodást szánnak gyermeküknek. Meg kell adni a lehetőséget, hogy mindkét lehetőséget választhassák anélkül, hogy morálisan, pszichésen rámennének.
Akik a családban nevelést vállalják azoknak meg kell adni minden szükséges segítséget.
Intézet helyett munkaterv
Életünk egyik nehéz témája.
Én dolgoztam olyen helyen, ahol intézetben élő egészségkárosodott embereket foglalkoztattak.
Amit megfigyeltem.
Közülük sokan nem engedhetők be a nagyobb közösségbe, ugyanis nem lennének védettek.
Ezek között vannak olyanok, akik sorsszerűen betegedtek meg, de jelentős részük olyan, aki mentálisan alkalmatlan a közösségi életre.
(Volt alkoholisták, pszichés betegek.)
Amikor "jól vannak" nincs is velük semmi baj, de amikor úgymond "elgurul a tablettájuk ..."
Azt már láttuk, hogy a bezárt "Lipót" mivel járt. Kb. 95 fő tűnt el, aki ön és főleg közveszélyes. Egyszerűen nem tudnak a sorsukról.
Amit én láttam, hogy - az állami támogatás ellenére - kifizetődő ezeknek az embereknek a foglalkoztatása. Fekhetnének ágyban is, szedhetnék a soktízezer forint értékű gyógyszert, aztán még külön, speciális, nagylétszámú személyzet is kellene melléjük.
Így, hogy a lehetőségek szerint munkát végezhetnek, mentálisan és fizikálisan is jó, illetve jobb állapotban vannak.
Fontosnak érzik magukat, szeretik amit csinálnak, ugyanis a tévhittel ellentétben ők nem hülyék, csak nagyon mások és a társadalom védelmére szorulnak.
Természetesen olyan megoldást is láttam, hogy kinn élnek, vagy szülőknél, vagy szabadabb, kisebb közösségben. Részben önellátók, de felügyeletre, segítségre szorulnak.
Ezeket a foglalkoztató cégeket úgy nevezik, hogy akkreditált agy védett foglalkoztatók. Szigorú feltételekkel, állami támogatással foglalkoztatnak ilyen embereket. Sok-sok jogszabály vonatkozik náluk. Ha normál cégeknél ilyen kötöttek lennének a szabályok és azokat komolyan is vennék, akkor a cégek nagyrésze bezárhatna.
Tudnék még írni a témáról, de összegezve csak azt tudom mondani, hogy a témával csak óvatosan, az elméleti, és - ami fontos - a gyakorlati szakemberek meghallgatása után szabad bármit is lépni.
Ellenkező esetben az kívánom, hogy az, aki elkapkodja a dolgot, este egy sötét sikátorban találkozzon egy ilyen beteggel, "akinek elgurult a gyógyszere".
értelmi fogyatékosok és mentális betegek jövője
Azon az axiómán, hogy joguk van-e egyenragú tagként köztünk élni lamentálás nélkül szeretnék túllépni.
Első megállapításom az, hogy a bajok közös gyökere (rossz oktatás, orvosi ellátás, lakhatás, foglalkoztatás, szabadidő, stb.) a rájuk tekintettel, az "ő érdekükben" elköltött pénzek sorsába be nem avatkozhatás.
Ha valakikre, akkor rájuk és családjaikra teljességgel igaz mindenről és mindent nélkülük döntenek el.
Most tömören: első és legfontosabb lépésnek tartanám (szülőtársaimmal együtt) a vaucher rendszerek bevezetését. Mind az oktatásban, mind a foglalkoztatásban, mind a lakhatás támogatásában.
Ehhez tartozik szorosan az is, hogy az ellátásukra szolgáló gondozásidíj felett is az ellátandó személy (ill. képviselője) dönthessen.
Teljességgel egyetértek ezzel a megfogalmazással: "a lakhatást nyújtó szolgáltatások változatos spektrumát építi ki és működteti." kiegészítve az oktatás, foglalkoztatás területére is.
A vaucher rendszerekről később, témánként bővebben is írok.
Goldner Ibolya
ÉCSJE elnöke
Hozzászólás