Fellépés a voksturizmus ellen
Voksturizmusnak nevezzük, amikor valaki azért létesít lakcímet egy településen, hogy ott szavazhasson, pedig semmi kapcsolódása a településhez. Így beleszólhat egy olyan választásba, amelynek következményei nem őt érintik. Erre általában fenyegetés, kényszer, vagy anyagi ellenszolgáltatás kerül sor. A fiktív lakcím létesítése sérti a választási eljárási törvény alapelveit és a körülmények akár bűncselekményt is megvalósíthatnak. Az alábbi tájékoztatóban segítséget nyújtunk ahhoz, hogy milyen eszközökkel tudsz fellépni a voksturizmus ellen, ha a településeden hasonlót tapasztalsz.
Hogyan ismerhetem fel, hogy voksturizmusról van szó?
A fiktív lakcímbejelentéseknek több helyen is lehet nyoma. A legegyértelműbb jel, hogy jelentősen nő a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma. Ahhoz, hogy ezt megtudd, fordulj közérdekűadat-igényléssel a népességnyilvántartóhoz vagy a településed jegyzőjéhez, és kérd ki, hogy hány választókorú és nagykorú magyar állampolgár él az adott településen. Ehhez itt találsz mintát.
Érdemes figyelni a Nemzeti Választási Iroda által a választókerületek és települések lakosság- és választópolgárszámáról közzétett adatait arról, hogy hányan szerepelnek a névjegyzékben. Az NVI egyébként minden év elején készít egy települési szintű táblázatot a választópolgárok számáról, azt is alapul veheted a választásig terjedő időszakban, és ha a választások előtt hirtelen sok új szavazó jelenik meg, gyanút foghatsz.
Gyanút foghatsz akkor is, ha egy ingatlanba irreálisan sokan vannak bejelentve, vagy ha a saját címedre ismeretlen személy részére érkezik levél. Kisebb településen a szavazás napján is feltűnhet, ha sok ismeretlent látsz szavazni a szavazókörödben.
Honnan tudhatom meg, hogy hányan vannak hozzám bejelentve?
A hozzád legközelebb eső kormányhivatalban, személyesen vagy elektronikusan e-papíron tájékozódhatsz arról, hogy hányan vannak az ingatlanodba bejelentve.
Elektronikus benyújtás esetén válaszd a “kormányhivatali ügyek” témacsoportot és az “okmányügyintézési feladatok” ügytípust. Címzettként add meg az ingatlan helye szerinti járási/kerületi hivatal címét. Mindenképp tüntesd fel az ingatlan pontos címét, lehetőleg helyrajzi számmal. A jogalap megjelöléséhez írd bele, hogy tulajdonosként igényled az adatokat, és mellékletként csatold a tulajdoni lapot.
Leveledre 8 napon belül kell választ kapnod. Ha kivonatot kérsz, az eljárás illetékmentes. Az eljárásról bővebben a Belügyminisztérium tájékoztatójában olvashatsz.
Mit tehetek, ha bejelentettek hozzám valakit az engedélyem nélkül?
Ilyenkor feljelentést tehetsz a rendőrségen közokirat-hamisítás miatt, hiszen csak úgy tüntethették fel lakcímként az adott címet, ha a bejelentő lapon meghamisították a hozzájárulásodat. Postán, e-mailben, elektronikusan vagy a beadványt személyesen átadva, illetve szóban is tudsz feljelentést tenni a rendőrségen.
Amennyiben az elektronikus utat választod, a rendőrség honlapján az új ügy indítása menüpont alatt, ügyfélkapus azonosítást követően tudsz feljelentést tenni. A lépéseket a képernyőfotók szemléltetik.



Ha a postai, e-mailes vagy személyes utat választod, az Országos Rendőr-főkapitányság oldalán a jobb oldali menüsávban lenyitható a rendőr-főkapitányságok listája, továbbkattintva, pedig az egyes főkapitányságok és rendőrkapitányságok listája. Itt kiválaszthatod a hozzád legközelebb eső rendőrkapitányságot.
Fontos, hogy csak akkor tegyél feljelentést, ha biztos vagy benne, hogy bűncselekmény történt: lehetséges, hogy valaki bejelentve maradt az ingatlanban még abból az időszakból, amikor nem is a te tulajdonod volt. Ezért első lépésként a bejelentés időpontjának nézz utána.
A hozzád legközelebb eső kormányhivatalban, személyesen tájékozódhatsz arról, hogy hányan vannak az ingatlanodba bejelentve. Erről az adatszolgáltatással kapcsolatos eljárásról bővebben a Belügyminisztérium tájékoztatójában olvashatsz.
Nem kell azonban feljelentést tenned ahhoz, hogy kijelentkeztesd az engedélyed nélkül bejelentkezőket. Erre való a lakcím fiktiválási eljárás, amivel arra kéred a nyilvántartó hatóságot, hogy töröljék a lakót az adott címről. Ennek kezdeményezésére bármelyik kormányablakban (okmányirodában) lehetőséged van. A kérelem benyújtásáról részletes tájékoztató is elérhető a Kormányhivatal oldalán.
Mi tehetek, ha voksturizmust észlelek a választás előtt?
Ha gyanút fogsz, fordulhatsz a választási szervekhez és a sajtóhoz.
- Közérdekű bejelentés
A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. Bárki, bármilyen közérdekű ügyben tehet bejelentést a megfelelő állami szervhez. (Erről a közérdekű bejelentésekről szóló tájékoztatónkban írunk részletesebben.) Ha tehát azt tapasztalod, hogy a környezetedben hirtelen megnőtt az egy ingatlanba bejelentett polgárok száma, akkor közérdekű bejelentést tehetsz a lakcímeket nyilvántartó állami szervnek vagy a Nemzeti Választási Irodának. Sem a nyilvántartó hatóság, sem a Nemzeti Választási Iroda nem nyomozó hatóságok, viszont a tőlük szerzett adatok segítséget nyújthatnak a jogsértések dokumentálásához, megállapításához és szankcionálásához. Bármilyen választ is kapsz a közérdekű bejelentésre, kérjük, juttasd el hozzánk a valasztas@tasz.hu email címen keresztül.
- Kifogás
Bár a fiktív lakcím létesítése 2021 óta nem minősül közokirat-hamisításnak, amennyiben az a tulajdonos hozzájárulásával történik, a választási eljárási törvény alapelveit akkor is sérti. Tehát a valóságot nem fedő lakcímbejelentés továbbra is lehet jogellenes. Ennek megállapításához a helyi választási bizottsághoz benyújtott kifogásra van szükség, amelynek mintáját itt találod. Véleményünk szerint a visszaélésszerű lakcímlétesítés folyamatos jogsértést jelent, így a kifogást a választás kitűzését követően bármikor be lehet nyújtani a választási bizottsághoz. A valasztas.hu keresőjével megnézheted, hogy a településeden melyik helyi választási bizottságnak kell írnod.
- Nyilvánosságra hozatal
Ha arra utaló bizonyítékod van, hogy valakik voksturizmusban vesznek részt, érdemes megkeresned a megbízható sajtótermékek egyikét. A nyilatkozatod akkor válthatja ki a legerősebb hatást, ha névvel és arccal vállalod, de nyilatkozhatsz úgy is, hogy anonim maradsz. A sajtó köteles védeni a forrását – ez azt jelenti, hogy ha anonim akarsz maradni, titkosan kezelik a személyes adataidat, és nem fognak megnevezni a hatóságok előtt sem, ha valamilyen eljárás indulna.
Te magad is beszámolhatsz a gyanús esetekről online, és ezt is megoszthatod a sajtóval. Arra mindenképpen figyelj, hogy csak ellenőrzött információkat ossz meg, és mást ne vádolj hamisan bűncselekmény elkövetésével. Ha bizonytalan vagy abban, hogy mit oszthatsz meg, írj nekünk a jogsegely@tasz.hu-ra.
Mit tehetek a választások napján a voksturizmus ellen?
Szavazatszámláló bizottsági tagként könnyebben tudod ellenőrizni, hogyan zajlanak a választások. Könnyebben megfigyelheted a gyanús eseteket, különösen, ha sok, a településen korábban nem látott, esetleg magyarul alig vagy nem beszélő választópolgár jelenik meg. Ha ezt tapasztalod, akkor a gyanúdat jelezheted a delegáló szervezetednek, illetve jegyzőkönyveztetheted a választási bizottsággal a gyanús eseteket. Az információk, de különösen a jegyzőkönyvek birtokában a téged delegáló szervezet választási kifogást nyújthat be.
Itt megnézheted, hogyan jelentkezhetsz szavazatszámlálónak.
A választás napján is értesítheted a sajtót vagy te magad is beszámolhatsz a gyanús esetektől online. Ha elbizonytalanodnál vagy jogi segítségre van szükséged, hívd forródrótunkat a +36 30 722 3356 vagy a +36 1 646 4414-es számon.
Ha további kérdésed lenne a voksturizmus elleni fellépésről, keresd jogsegélyszolgálatunkat a jogsegely@tasz.hu-n!