Az eutanázia külföldi szabályozása

Passzív eutanázia

Az elmúlt évtizedekben világszerte törvényi, illetve bírói védelmet nyertek a betegek jogai, s az önrendelkezési jog alapján mindenfajta orvosi kezeléshez az érintett beleegyezése szükséges, azaz mindenfajta kezelés visszautasítható.

Az Egyesült Államokban az orvos-beteg viszonyt meghatározó „tájékozott beleegyezés” (informed consent) elve szerint az orvos csak a megfelelően informált beteg önkéntes felhatalmazása alapján végezheti el a szükséges vizsgálatokat és beavatkozásokat. Az 1970-es évektől egyre több bírósági döntés ismerte el, hogy a döntésképes felnőttek önrendelkezési joga kiterjed az életfenntartó kezelés visszautasítására is: a lélegeztetőgépen lévő beteg kérésére a készüléket ki kell kapcsolni, a lebénult személy elutasíthatja a mesterséges táplálását, Jehova-tanúk megtagadhatják a vérátömlesztést.

Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság 1990-ben, a Cruzan v. Director, Missouri Department of Health-ügyben hozott irányadó döntést, amely szerint csak a beteg szándékainak egyértelmű és meggyőző bizonyítása esetén szabad megszüntetni az orvosi kezelést. A határozat azonban elismerte a betegek alkotmányos jogát a kezelés visszautasításához és a természetes halál választásához. A bírósági jogfejlesztés követve valamennyi tagállam törvényben intézményesítette az egyes kezelési formák elutasításáról szóló előzetes jognyilatkozatot –  amelyet előre hozott döntésnek vagy élő végrendeletnek (living will) is neveznek – és a helyettes döntéshozó megnevezéséről szóló előzetes jognyilatkozatot (health-care proxy). A Kongresszus a betegek önrendelkezési jogáról szóló törvényben arra kötelezte az egészségügyi intézményeket, hogy tájékoztassák a beteget az ilyen jognyilatkozatok tételének lehetőségéről.

Az amerikai mintát követve a demokratikus államokban általánosan elfogadottá vált, hogy a haldoklókat sem lehet kezelni beleegyezésük nélkül, és ha a döntésképtelenné vált beteg korábbi akarata nem állapítható meg, a bíróságok néhány államban a betegek érdekeinek figyelembevételével hoznak döntést. Nagy-Britanniában a Lordok Háza – legfelsőbb bírósági funkciójában – az Airdale NHS Trust v. Band-ügyben úgy döntött, hogy Anthony Bland, a visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett fiatalember életfenntartó kezelése abbahagyható, mert legjobb érdekei ezt kívánják. Ugyanakkor az a brit törvény, amely az ember halálhoz való jogára vonatkozik, nem egyértelmű. Mindenkinek joga van visszautasítani vagy leállítani a kezelést bármikor, még akkor is, ha így az halállal végződik.

Mindemellett törvénytelen, ha az orvos elmulasztja a kezelést vagy olyan beavatkozást végez, melynek konkrét célja, hogy előidézze vagy felgyorsítsa az elhalálozást. Lehetséges a fent említett élő végrendelet tétele, amely azonban jogilag köti az egészségügyi dolgozókat. A legjelentősebb kanadai eset a Nancy v. Hôtel-Dieu de Quebec volt, amelyben egy huszonöt éves, idegrendszeri megbetegedés miatt bénult, lélegeztetőgéphez kötötten élő beteg azt kérte a bíróságtól, hogy kötelezze orvosait a gép kikapcsolására. A határozatot hozó bíró kifejtette, boldog lenne, ha a beteg megváltoztatná szándékát, de el kell ismernie követelése jogosságát, ezért elrendelte a respirátor kikapcsolását.

Dániában a törvények megengedik a betegeknek, hogy az életmeghosszabbító kezeléseket visszautasítsák. Tehát az önkéntes passzív eutanázia, bár nincs ilyen nevén nevezve a törvényekben, elfogadott társadalmi gyakorlat.

Aktív eutanázia és öngyilkossághoz való segítségnyújtás

Az „élet befejezéséhez való jog” vagy a „halálhoz való jog” elismerése kivételesnek mondható, és a beteg kérésére végrehajtott aktív eutanáziát a legtöbb országban ma még bűncselekménynek tekintik. Az aktív eutanáziát az emberölésnél enyhébben ítélik meg – többek között – Németországban, Lengyelországban, Olaszországban, Dániában és Svájcban, ahol a törvény ismeri a „kívánságra ölést”.

A görög büntetőkódex pedig bizonyos körülmények között figyelembe veszi az elkövető indítékait, egyik cikkelye engedélyezi az önkéntes eutanáziát, viszont kimondottan nem említi a kifejezést.
2005 óta nem legalizálta új európai uniós tagállam az eutanáziát, így nem bővült az eutanáziát engedő uniós országok listája, amelyen jelenleg Belgium, Hollandia és Luxemburg szerepel.

Hollandiában sem engedélyezett szigorú értelemben véve az évtizedek óta gyakorolt eutanázia és az öngyilkosságban való orvosi közreműködés, de 2001-től a törvény védekezési lehetőséget nyújt azoknak az orvosoknak, akik megfelelnek bizonyos előírásoknak, többek között a kérelem önkéntessége, másik orvossal történő konzultáció és a szenvedés megkönnyíthetetlensége esetén.

Nem kritérium tehát, hogy a betegség halálos vagy, hogy a szenvedés fizikai legyen. 2004 óta legális – egy orvosi szakértői állásfoglalás nyomán – az eutanázia és az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segítség olyan betegeknél is, akiknél „elviselhetetlen szenvedést okozó életuntságot” diagnosztizáltak. Két évvel később az eutanázia lehetőségét kiterjesztették a súlyos fejlődési rendellenességgel világra jött újszülöttekre, gyakorlásához szükséges a szülők hozzájárulása.

A holland példa követője Belgium, ahol 2002-ben fogadták el a törvényt, amely a 18. életévüket betöltött betegek esetén teszi lehetővé az önkéntes eutanáziát. További feltételek, hogy a beteg egészségi állapota reménytelen, gyógyíthatatlan betegségben szenved, és ez állandó szenvedést jelent a számára. Az első beteg, aki a törvénykezés óta halt meg ezzel a módszerrel, a 39 éves szklerózis multiplexben szenvedő Mario Verstaete volt, akinek halálát élőben közvetítette a televízió.

Luxemburgban 2008 nyarán lépett hatályba az a törvény, ami legalizálta az eutanáziát és az öngyilkosságban való orvosi közreműködést. A visszafordíthatatlan vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek engedélyezik a kegyes halált, ha többször kérelmezték saját halálukat, és megszerezték két orvos és egy szakértőből álló bizottság hozzájárulását.

Európa néhány államában, például Svájcban és Svédországban nem húzódik éles határ a kezelés megszüntetése és a halálos szer átadása között. Ezekben az országokban az orvos nem adhat be halálos injekciót, de ha a betegnek felír vagy odaad halált okozó szert, nem követ el bűncselekményt.

Így Svájcban nem emelnek vádat az ellen, aki sikeresen bizonyítani tudja, hogy nem „önös érdekből” segédkezett az öngyilkosságnál. Annak személynek, aki segítséget nyújt az öngyilkossághoz, nem kell szakorvosnak lennie, hogy elkerülje a felelősségre vonást. 1998-ban alakult a Dignitas nevű szervezet, amely a végzetes betegségben szenvedőknek ad halálos dózisú barbiturátot, amit maguknak adnak be a páciensek.

Svédországban a legfrissebb, 2007-es szakmai irányelvek lehetővé teszik az orvosoknak az életmeghosszabbító kezelések megszakítását a beteg kívánságára.

Az európai szabályozás sokfélesége miatt 2002-ben az Emberi Jogok Európai Bíróság a Pretty-ügyben óvatosan foglalt állást a kérdésről: az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján az államok nem kötelezhetők arra, hogy törvényben biztosítsanak büntetlenséget a gyógyíthatatlan beteg öngyilkosságában közreműködő személyeknek. Ugyanakkor a bíróság emlékeztetett arra, hogy a demokratikus államok jogfelfogása jelentős átalakuláson megy át, és egyre kiterjedtebben érvényesül a betegek önrendelkezési joga.

Az Egyesült Államokban az öngyilkosságban való orvosi közreműködést sokáig Dr. Kevorkian nevével kapcsolták össze. Az általa készített gép gombnyomásra halálos dózisú mérget juttatott betegei szervezetébe. A szerkezetet a páciensek hozták működésbe, így az orvost sokáig nem is vonták felelősségre. Az öngyilkosságban való orvosi közreműködést először 1997-ben, Oregon államban legalizálták. Az orvosi segítséget a 18 év feletti, terminális állapotú, döntésképtelen betegek igényelhetik. Ez a jog azonban nem vált mindenkit megillető alkotmányos joggá. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis 1997-ben két esetben felülbírálta New York és Washington állam fellebbviteli bíróságainak ítéleteit, amelyek a szövetségi alkotmány alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a végső stádiumú betegnek joguk van az orvosi segítségre az öngyilkossághoz. Így az Egyesült Államokban a tagállamok törvényhozásán múlik, hogy tovább tágítják-e az önrendelkezési jog határait. 2008 novemberében Washington államban népszavazáson hagyták jóvá azt a jogszabályt, amely azoknak a betegeknek, akiknek legfeljebb hat hónapjuk van hátra lehetővé teszi, hogy kezelőorvosuk halálos dózisú gyógyszerkészítményt írjon fel.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

A felnőtt lakosság 85%-a szerint a szülő maradhasson folyamatosan a gyermeke mellett a kórházban

Egy friss, 1000 fős reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a magyar felnőttek fontosnak tartják, hogy a szülő a kórházban a gyermeke mellett maradhasson. A válaszadók emellett az orvostól kapott alapos tájékoztatást és a megfelelő higiénés körülményeket tartották kiemelten fontosnak egy gyermek kórházi tartózkodása esetén. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) mindezek előmozdításáért dolgozik a három éve futó Gyerekkel vagyok kampányában. Idén decemberben Ünnepek a kórházban névvel indít akciót, amelynek során a kórházban tartózkodó gyermekek és szüleik ajándékcsomagot kapnak.

Nincs, vagy nem elég jó tájékoztatás

Blogsorozatunk előző részében azzal foglalkoztunk, hogy a kötelező védőoltással kapcsolatos tájékoztatás hiányosságai milyen negatív következményekkel járhatnak. Ebben a részben megnézzük, hogy milyen tájékoztatást kapnak jelenleg a szülők. Adatainkat egyrészt a TASZ számára 2016 májusában végzett reprezentatív kutatásból, másrészt egy közel 3000 válaszadó által kitöltött nem–reprezentatív online kutatásból merítjük.

  • Online kutatásunkból az derül ki, hogy a megkérdezettek negyede egyáltalán nem kapott tájékoztatást.
  • Sokszor nem telik el elegendő idő a tájékoztatás és az oltás között, nincs idő feldolgozni, kérdezni.
  • Nagyon gyakran nem személyre szabott a tájékoztatás.
  • Sok esetben nem teljeskörű a tájékoztatás, a szövődményekről, az elmaradás kockázatáról, az ellenjavallatokról nem tájékoztatnak.
  • Nincs jó online tájékoztató, pedig sokan tájékozódnak az internetről.

Példakép a Gyermektraumatológián

Amikor elindítottuk a TASZ felmérését a szülészetek és gyerekosztályok körében, fontos célunk volt, hogy a közérdekű adatigénylések mellett munkatársaink személyesen is minél több jó gyakorlatot ismerjenek meg és mutassanak be. A Péterfy Sándor utcai Kórház Gyermektraumatológiai Osztályán egy különösen elhivatott szakemberrel találkoztunk.