A bíró joga a szólásszabadsághoz

A TASZ szerint a fenti büntetés alaptalanul korlátozza a szólásszabadságot. Ugyanis ha a szólásszabadság határai egy bíró vagy más közhatalmat gyakorló személy számára szűkebbek is, mint a sajtó vagy az állampolgár számára, az nem lehet annyira szűk, hogy kizárja a demokratikus vitában való kritikus részvételt, adott esetben a közhatalom gyakorlására, a bírósági szervezet igazgatására vonatkozó kritikát. A TASZ készséggel elismeri tehát, hogy a szólásszabadsághoz való jogot lehet korlátozni, de ragaszkodik ahhoz, – összhangban az Alkotmánybíróság gyakorlatával is – hogy azok csak külső korlátok lehetnek. Ilyen külső korlát mindenki számára mások hasonló jogainak és szabadságainak védelme, egy bíró szempontjából pedig lehet az, hogy az előtte folyamatban levő ügyről ne fejthesse ki a véleményét az ítélethozatal előtt. Jelen esetben azonban nem külső korlátról van szó, Ravasz László bíró véleményét a szolgálati bíróság a tartalma alapján ítélte el. A bíró nem konkrét ügyekkel kapcsolatban nyilatkozott, és nem is gázolt konkrét személyek becsületébe. A bíróságok igazgatásának anomáliáira adott egy kétségtelenül csípős, és nemkülönben vitatható magyarázatot. A megnyilvánulások jogellenessége „nem témájukban, hanem tartalmukban rejlik”, mondja maga a szolgálati bíróság is. Ez azonban azt jelenti, hogy a jogkövetkezmények ahhoz igazodnak, hogy a bíró éppen milyen véleményt fejt ki: ha dicséri a szervezetet, akkor nem kell ilyen retorzióval szembenéznie.

A szolgálati bíróság értékelése szerint azonban az, amit Ravasz László bíró kifejtett, a politikai tevékenységtől való tartózkodás tilalmának megszegését jelenti. A TASZ ezzel ellentétes állásponton van. A politikai tevékenységtől való tartózkodás tilalma szintén legitim, külső korlátja a közhatalmat gyakorlók szólásszabadságának. Jó indok szól ugyanis amellett, hogy azokat, akik az egész politikai közösség nevében lépnek fel, és döntenek jogokról és kötelezettségekről végérvénnyel, saját nézeteik a lehető legkevésbé befolyásolják, és hogy az elfogulatlanságukba vetett hit fenn is maradjon (erre való minden összeférhetetlenségi szabály). Ám ez a tilalom csak arra vonatkozik, hogy a bíró a pártpolitikai szimpátiáit és antipátiáit nyilvánossá tegye. Nem zárhatja ki ugyanakkor azt, hogy a közügyekhez a bíró is hozzászóljon. A szólásszabadság korlátait megszorítóan kell értelmezni, és ezzel a követelménnyel nincs összhangban az, ha minden politikai jellegű megnyilvánulást korlátozunk. Hiszen politikai beszéd minden vélemény, ami a közügyekre vonatkozik. Ha kijelentjük, hogy poros az utca, az magában foglalja azt a politikai véleményt, hogy a közfeladatok nincsenek maradéktalanul ellátva; ha javaslatot teszünk a polgári eljárásjog reformjára, politikai véleményt fogalmazunk meg arról, hogy mi a feladata a törvényhozónak. És ha elmondjuk, hogy az a szervezet, amelynek tagjai az egész politikai közösséget képviselik, nem a leghatékonyabb, és rámutatunk a hibáira, szintén politikai véleményt fogalmazunk meg. Minden esetben közügyekről mondunk véleményt, hiszen az állam hatékony működése, a közhatalom gyakorlásának módja, a közfeladatok ellátása közügy. Illegitim, a szólásszabadságot alaptalanul korlátozza az a szabály vagy ítélet, ami azt a kötelezettséget rója a bíróra, hogy tartózkodjon a közügyekről folyó nyilvános vitában való részvételtől.

Feltéve, de meg nem engedve, hogy a jelen esetben, amikor a bírósági igazgatást kritizáló bíró valóban megszegi a kötelességét, tehát a szólásszabadság korlátozásának van legitim alapja, a büntetés akkor is aránytalanul súlyos. A törvény, a bírák jogállásáról szóló régi és új törvény egyaránt, a következő egyéb szankciókat teszi lehetővé: feddés, megrovás, egy fizetési fokozattal való visszavetés, vezetői tisztségből való felmentés. A szolgálati bíróság ítélete nem szolgál kielégítő indoklással arra nézve, hogy miért a legsúlyosabb szankciót alkalmazta, illetve hogy milyen objektív szempontok indokolták annak kiszabását.

A TASZ úgy ítéli meg, hogy a fegyelmi eljárás lefolytatása és a tisztségből való felmentés a bíróság részéről a kritikus véleményre adható legrosszabb reakció volt. A bíróság tekintélyének kivívása és megóvása elsősorban természetesen a kiegyensúlyozott és kiszámítható ítélkezési gyakorlattól függ, másodsorban azonban attól, hogy hogyan reagál az őt érő kritikákra. A szervezet a tekintélyét csak akkor tudja megóvni, ha belebocsátkozik a vitába, és kész leszerelni a kritikát. A kritikus hang elhallgattatása csak megerősítette a kritikát. Nagyon nehéz másra gondolni az eset kapcsán, mint arra, hogy a generális prevenció jegyében a szolgálati bíróság szeretne minden bírót előre elrettenteni attól, hogy akár a legkisebb kritikát is megengedje magának. Az ítélet azt az üzenetet hordozza, hogy a bíráknak tartózkodniuk kell attól, hogy bírálni merjék a bíróságot. Ha így van, akkor az egy illegitim törekvés, tekintettel arra, hogy nincs olyan indok, ami kizárná, hogy maguk a bírák, akik az állam legfüggetlenebbek képviselői, felhatalmazva a jogviták végérvényes eldöntésére, szuverén véleményt fogalmazzanak meg arról a szervezetről, amelynek tagjai – és tekintettel arra, hogy olyan indok viszont van, ami a közhatalom gyakorlásának szabad bírálhatóságához fűződik, és ez nem más, mint a demokratikus közérdek.

A TASZ elfogadhatatlannak tartja a szolgálati bíróság ítéletét, és a tisztségéből felmentett bírónak képviseletet nyújt ahhoz, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljon jogsérelme orvoslásáért.