Csakazértis pride

Ezt a képet tízévesen készítettem Londonban, 1986-ban. Ez volt az első pride, amit láttam életemben. Nem tudtam, mi ez, véletlenül botlottunk a felvonásba, de az anyukám képben volt, és el is magyarázta nekem, hogy miről szól, amit látunk. Ő hívta fel a figyelmemet arra az érdekességre, ami sajnos nem látszik a képen: hogy a felvonulókkal sok, nagyon vidám Bobby-kalapos rendőr sétált együtt. A szemlélő simán hihette volna, hogy felvonulóként vannak ott, és nem is azért, hogy biztosítsák a menetet. Inkább tűntek a rendezvény részének, mint külső korlátjának.

Eltelt majdnem négy évtized. Most Magyarországon vagyunk, és a budapesti pride-ra készülünk, miután a miniszterelnök nemrég megüzente a szervezőknek, ne is bajlódjanak az idei megszervezésével. Budapesten nem fognak vidám rendőrök felvonulni, a rendőrség itt azon ügyködik, hogy a villámgyorsan elfogadott törvényi tiltásnak érvényt szerezzen. Ez azonban egészen új dolgokat hozott felszínre. 

Nem új dolog, hogy a magyar kormány kiszámíthatatlanul és gyorsan változtatja a szabályokat. Az utóbbi időben azonban sokan döntenek úgy, hogy emiatt nem tartják be őket. A pride betiltása és az arra adott válasz csak a legfrissebb példa. Sokkal többről van itt szó, mint egy tüntetés sorsáról.

Egy nap alatt betiltani 

Március közepén a kormánytöbbség egyetlen nap alatt elfogadott egy törvényt, amellyel meg akarták tiltani a pride felvonulás megtartását. A törvényjavaslatot hétfőn nyújtották be, kedden szavaztak róla. Az intézkedés célja egyértelmű volt: ellehetetleníteni egy olyan eseményt, amely sokak számára nemcsak politikai, hanem identitáskérdés is.

Ezúttal azonban a válasz is gyorsabb és egyértelműbb volt, mint bármikor korábban.

Pár órán belül több párt, civil szervezet, a főváros vezetése és rengeteg magánszemély is egyértelművé tette: csakazértis lesz pride. Magyar és külföldi politikusok, diplomaták napokon belül megerősítették részvételüket a betiltott budapesti felvonuláson. És ez az eltökéltség csak erősebb lett, amikor a hatóságok és a bíróság elkezdte alkalmazni a gyülekezési szabadságot korlátozó törvényt, és meg is tiltotta a rendezvényt. A tiltás, bármennyire is hivatalos formát öltött, nem váltott ki engedelmességet. Sőt! Lehet, hogy ezen lesznek a harmincéves budapesti pride-ok történetében a legtöbben.

Ez a reakció pedig túlmutat önmagán. Hátterében az áll, hogy sokan felismerték: ha egy szabály nem világos, nem kiszámítható, és legfőképpen: nem igazságos, akkor nem is érdemel engedelmességet.

A jog nem a törvény

A TASZ-nál gyakran hivatkozunk arra, hogy a jog nem csupán a törvények szövege. Ugyan a jogszerűség szerencsés esetben egybeesik azzal, amit a jogszabályok előírnak, de ez nem feltétlenül van így, és jogot érvényesíteni lehet a jogtipró törvényekkel szemben is. A joggal szembeni alapvető elvárás, hogy közös értékeket fejezzen ki, következetes és igazságos legyen.

A törvények az utóbbi években ennek az elvárásnak gyakran nem felelnek meg. 

A különleges jogrenddel való visszaélés, a gyors és egyeztetés nélküli törvényalkotás, az egyes társadalmi csoportok jogainak célzott korlátozása mind ugyanabba az irányba hat: felismerhetővé teszik, hogy a szabályok nem a közösségi együttélés érdekében születnek, hanem az éppen aktuális hatalmi érdekeknek megfelelően. Az írott jog pedig, ha ilyen, nem tisztelhető és nem is tisztelendő. Egy olyan törvényben, amely kizárólag a hatalom érdekeit szolgálja, nincs mit tisztelni.

Az engedelmesség vége

Évekkel ezelőtt még komoly dilemmát okozott, hogy jogvédő civil szervezetek megszeghetnek-e egy törvényt, ha az nyilvánvalóan jogsértő. 2017-ben a TASZ nyíltan megtagadta, hogy megfeleljen egy ilyen törvénynek, de sok partnere számára ez akkor még nem volt elfogadható. Azóta már egyre gyakoribb a reflexszerű válasz, ami szerint a morális tartalom nélküli szabályt nem kell tisztelni és nem is kell betartani. 

Néhány éve már a tanárok a sztrájkjog kiüresítése miatt polgári engedetlenségbe kezdtek, és nem tartották meg az óráikat. A diákok felháborodásukat azzal fejezték ki, hogy tanítási időben tüntettek. És ez történik most a pride kapcsán is, ahol a szervezők és a résztvevő tömegek a jogi kockázatot is vállalva szembeszállnak a hatalmi döntéssel. Azt teszik, amit fontosnak és helyesnek tartanak, és az nem az, amit a törvény előír.

Nem tisztelet, hanem kényszer?

Az autoriter állam válasza az engedetlenségi hullámokra sosem a párbeszéd. A tanárokat kirúgták, a diákokat könnygázzal fújták le. A demonstrációk résztvevői pedig egyre gyakrabban számolhatnak retorzióval, még akkor is, ha semmilyen erőszakos cselekményt nem követtek el. Az ellenük alkotott, velük szemben alkalmazott szabályok nem szolgálnak mást, csak a kontrollt. Ha pedig ez világossá válik, egyre többen döntenek úgy, hogy nem hajlandók többé úgy tenni, mintha ezek a szabályok rájuk is érvényesek lennének. Ezt viszont nem más idézi elő, mint a hatalom maga, azzal, hogy kizárólag az ő érdekeit szolgáló szabályokat alkot és alkalmaz.

Civil engedetlenség: rétegjelenségből társadalmi reflex

A polgári engedetlenség kivételes, különleges eszköz. De a rendszerszintű hatalmi visszaélések következtében ez a kivételesség megszűnni látszik: egyre kevésbé szorul magyarázatra. Amikor egy szabályról világossá válik, hogy a hatalmi érdekeken kívül nem véd senkit, nem szolgál semmilyen közösségi célt, akkor egyre kevesebb ember fogja betartani. És ez nem anarchia, hanem erkölcsi ítélet. Egyfajta társadalmi immunreakció arra, amikor a jog a saját szerepét árulja el.

Ez a változás azonban nemcsak morális állásfoglalás, hanem védelmet is jelent azoknak, akik ellenszegülnek. Egy-egy „renitens” ellen még könnyen felléphet az állam: elbocsát, megbüntet, megfélemlít. De ha az engedetlenség átcsordul egyéni reakcióból tömegjelenségbe, akkor a hatalom mozgástere szűkül. Minél többen veszik semmibe az igazságtalan szabályokat, annál nehezebb őket fegyelmezni. A nyomás megoszlik, a szankciók hatása gyengül, és az elrettentés stratégiája fokozatosan kiüresedik.

Mi következik ebből?

A pride valószínűleg idén is meg lesz tartva – a tiltás ellenére is. Az idei pride leginkább arról a kérdésről fog szólni, amit ma sokan feltesznek: Kell-e tisztelni azt a szabályt, amit egyértelműen az elnyomás érdekében alkottak?

A TASZ számára a válasz világos: a jog csak akkor érdemel engedelmességet, ha méltó is rá. A mostani események azt mutatják, hogy ezt egyre többen gondolják így.