Egyetértett velünk a Kúria is: sértette a gyülekezési szabadságot a gödöllői rendelet

Még a nyáron számoltunk be arról, hogy ellentétes a gyülekezési szabadsággal az a gödöllői helyi rendelet, amelynek értelmében közterület-használati engedélyt kellett kérni a politikai rendezvények megtartásához. Október 31-én a Kúria végül megsemmisítette a jogellenes rendelkezést.

Ahogyan korábban fogalmaztunk, a gyülekezési törvény egyértelműen kimondja, hogy a politikai rendezvényket a rendőrségnél kell bejelenteni, amely csak szűk körben tilthatja meg a rendezvényt, egyébként az szabadon megtartható. A tüntetéseket és demonstrációkat nem lehet más szerv engedélyéhez kötni. Az önkormányzat egyébként nem csak engedélyezési eljáráshoz, de díjfizetéshez is kötötte a politikai rednezvényekhez kapcsolódó közterület-használatot.

Ez azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy például egy, az önkormányzati vezetést kritizáló tüntetéshez éppen ettől az önkormányzattól kellett volna közretület-használati engedélyt kellett volna kérnie a szervezőnek . Az ilyen típusú korlátozások egyébként nem csak a gyülekezési törvénnyel, de az Alaptörvénnyel is ellentétesek. Helyesen ismerte fel a Kúria, hogy ezen tárgykörben az önkormányzatoknak nincsen lehetősége rendeletalkotásra, hiszen a gyülekezési szabályokat törvényi szinten szabályozta a jogalkotó.   

Az eljárást azért kezdeményeztük a Pest Megyei Kormányhivatalnál, hogy járjon el a jogsértő állapot ügyében. Ennek a kérésünknek eredményeképpen vitte a kormányhivatal a Kúria Önkormányzati Tanácsa elé az ügyet, így születhetett meg a jogsértértő állapotot megszüntető határozat.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Abszurd ítélet a bíróságon: a turisták miatt tilos festéket dobálni

Alapjogsértő ítélet született ma Varga Gergő és Gulyás Márton büntetőügyében. A büntetőbíróság több száz óra közérdekű munkára büntette ügyfelünket és társát, mert az ítélet szerint garázdaságot és rongálást követtek el. A formabontó, meghökkentő véleménynyilvánítás önmagában nem bűncselekmény, a büntetőjog szabályait nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az ítélet ellen fellebezünk.

A Ligetvédők védelme

  • A Ligetvédők a Városligetet védik attól, hogy a kormányzat ott építsen múzeumi negyedet –folyamatos helyszíni jelenléttel, erőszakmentes tiltakozó akciókkal, a polgári engedetlenség eszközeivel.
  • Békés gyülekezéshez való alkotmányos joguk gyakorlását a rendőrség rendszeresen korlátozza, úgyhogy ők is védelemre szorulnak: ők jogvédelemre.
  • A tiltakozáshoz való jogukat a TASZ védi.

Nyílt levél az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának

Jogvédő szervezetek a világ minden tájáról - köztük a TASZ is - aláírták azt a nyílt levelet, ami az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a békés tiltakozásokkal összefüggő emberi jogok előmozdításáról és védelméről szóló határozat-tervezetéhez fogalmaz meg javaslatokat.