Barion Pixel TASZ | Elébe mentek – további állami cégvezetők fizetése nyilvános

Elébe mentek – további állami cégvezetők fizetése nyilvános

A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV. Zrt.) a honlapján nyilvánosságra hozta az általa felügyelt állami tulajdonú cégek vezetőinek a fizetését a TASZ által vitt perben született ítélet nyomán. A TASZ örvendetesnek tartja, hogy végre komolyan veszik a bíróság ítéletét, s az abban foglaltakat kiterjesztően alkalmazzák.

 

Két hónapja, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy nyilvános adat az állami tulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek a keresete. A TASZ több hasonló jellegű ügyben nyújtott jogi képviseletet médiumoknak, például a Blikknek és az Indexnek. A pervesztes társaságok (Magyar Villamos Művek Zrt., Magyar Posta Zrt., MÁV Zrt., Szerencsejáték Zrt., MNV Zrt.) teljesítették az ítéleti rendelkezést, és eljutatták a Blikk részére az adatokat. Az MNV Zrt. azonban tovább ment. A vagyonkezelő több tucat állami tulajdonú cég felett gyakorolja az állam nevében a tulajdonosi jogokat. E gazdasági társaságok vezetőinek fizetését jeleníti meg az a táblázat, amely a MNV Zrt. honlapján elérhető.
Örömteli és követendő a vagyonkezelő lépése: a titkolózó állami szervektől jól megszokott további jogi lépések és időhúzás helyett az ítéletben foglaltakon túllépve, azt proaktív módon értelmezve segíti elő az átláthatóságot a közpénzek felhasználása terén.

A per csupán 5, közvetetten a Kormány és a Pénzügyminisztérium alá tartozó állami cég ellen indult, de ugyanezzel a jogi érveléssel az önkormányzati cégek vezetőinek, közfeladat ellátásához kapcsolódó személyes adatai is közérdekből nyilvános adatoknak minősülnek. A TASZ ezért kívánatosnak tarja, hogy az önkormányzatok is kövessék az MNV Zrt. gyakorlatát, s az önkormányzati tulajdonú cégekkel kapcsolatos adatokat a honlapjukra tegyék fel.

Ide kattintva megteintheti az adatokat!

 

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.