Facebook-törvény: nem a cenzúráról, hanem az átláthatóságról kell szabályozást alkotni

A közösségimédia-platformok – hazánkban elsősorban a Facebook – kiemelt jelentőségre tettek szert a közéleti viták lefolytatásában. Tömegek számára teszik lehetővé, hogy közzé tegyék, megismerjék és kommentálják egymás véleményét. A működésüket azonban piaci célok vezérlik, és leginkább azzal tudják magukat vonzóvá tenni, ha az általuk kínált tartalom minden felhasználó számára a saját világképét tükrözi vissza. Azt mutatja nekünk a Facebook, amivel egyetértünk, ez azonban buborékokba zárja az embereket, akik egyre kevésbé értik meg egymást.

A buborékokban terjedő tartalmak közé nemcsak vélemények, hanem tények, sőt sokszor hamis információk is bekerülnek, melyek a választójog gyakorlását is befolyásolják. Legkésőbb a 2016-os amerikai elnökválasztás óta napirenden van a közösségimédia-platformok állami szabályozása számos országban, vagy épp az Európai Unióban is. Hazánkban idén tavaszra ígért a kormánypárt „Facebook-törvényt”, de a legutóbbi hírek szerint már inkább megvárná ezzel az uniós szabályozást.

A közösségimédia-platformok működésének állami szabályozása alapvető jogok gyakorlására van hatással, ezért tartottuk indokoltnak, hogy állásfoglalásban rögzítsük azokat a sarokpontokat, amelyeknek egy ilyen szabályozásnak meg kell felelnie. Bonyolultabbá teszi a kérdést, hogy a platformok üzemeltetői magánintézmények, így minden olyan állami beavatkozás, ami a felhasználók véleménynyilvánítását érinti, egyben a közösségi felületeket működtető szervek szabadságába jelent beavatkozást.

A platformok üzemeltetőit a felhasználók által megosztott tartalmakra vonatkozó döntéseik miatt éri a legtöbb kritika – ilyen például, ha a platform tartalmat töröl, vagy épp ellenkezőleg, elmulasztja a más felhasználók által megjelölt tartalmakat törölni. Mégsem abban látjuk az állami szabályozás feladatát, hogy eldöntse, milyen feltételekkel törölhetnek az üzemeltetők tartalmakat és profilokat, vagy milyen feltételekkel juttathatják el a tartalmakat a felhasználókhoz. A felhasználók alapjogainak védelme érdekében elsősorban a platformok működésének átláthatóságát kell biztosítani. Az üzemeltetőkre kell bízni, hogy a működtetés belső folyamatait szabályozzák, de lehetővé kell tenni, hogy a felhasználó utána tudjon nézni az őt személyében és jogaiban érintő döntések hátterének. A felhasználó így tájékozott döntést tud hozni arról, hogy vállalhatók-e a közösségi média használatából eredő kockázatok.

A véleménynyilvánítás szabadságára nézve fokozott veszéllyel jár, ha a leendő állami szabályozás szankciót helyez kilátásba a közösségimédia-platformokkal szemben, amennyiben bizonyos tartalmakat nem távolítanak el. Pontosan körül kell írni azokat a magatartásokat és mulasztásokat, amelyek szankcióval járnak és lehetővé kell tenni az esetek egyedi körülményeinek vizsgálatát. Ha nem teljesen világos és előrelátható, hogy milyen esetekben érvényesül a szankció, az a platformok üzemeltetőit abba az irányba tolja, hogy kétség esetén inkább töröljenek minden tartalmat, amivel szemben felmerülhet a szankció alkalmazása.

Az állami beavatkozás csak a jogellenes tartalmak eltávolításának kikényszerítésére irányulhat, ám a platformok nem végezhetnek a bíróságot helyettesítve, jogászi kompetenciát igénylő tevékenységet. A közösségimédia-platformokon ugyanúgy kell érvényesülnie az alapjogok védelmének, mint az offline kommunikáció esetén: ahhoz, hogy az állam kikényszeríthesse egy jogellenesnek tekintett tartalom eltávolítását, bírósági ítéletre van szükség.

A nem jogellenes, de káros tartalmak eltávolításáról az üzemeltetők hozhatnak döntést, ha ennek szempontjai átláthatók. Az ilyen döntésekkel szemben az állami szabályozás biztosíthat jogorvoslatot a felhasználók számára, de ebben az esetben szintén a bírósági jogorvoslat elérhetőségét kell lehetővé tenni. Nem lehet arra hivatkozni, hogy az ügyek tömeges jellege miatti leterheltséget nem tudná kezelni a bírósági szervezetrendszer: ezt online tartalomszabályozásra szakosodott e-bíróságok felállításával lehetne rendezni, ahol személyes jelenlét nélkül, elektronikus kapcsolattartással, de hangsúlyozottan nem automatizáltan, ember általi döntéshozatal zajlana.

Az állásfoglalásunkban megfogalmazott szempontok minimumkövetelmények, nem az ideális, hanem a feltétlenül szükséges védelemre vonatkoznak. A követelményrendszert úgy kellett felállítanunk, hogy a hazai szabályozás előkészítése zárt ajtók mögött zajlik, csak sajtóértesülések, valamint kormányzati szereplőktől érkező homályos utalások alapján lehet tudomást szerezni a tervezett szabályokról. Megkérdőjelezhető azonban az olyan szabályozás legitimitása, ami társadalmi egyeztetés nélkül született:

a transzparens jogalkotás feltétele, hogy a civil társadalomnak és az érintetteknek – a platformok üzemeltetőin túl mindenkinek, akit a szabályozás felhasználóként érinthet – minél könnyebben hozzáférhető, minél változatosabb lehetőséget kínáljanak a tartalmi beleszólásra.

Ezért is érezzük fontosnak, hogy közzétegyük állásfoglalásunkat, szempontokat adva a készülő törvényhez: mivel a kormány úgy döntött, hogy megvárja az uniós szabályozást, a szükséges idő is rendelkezésre áll, hogy a magyar szabályozás érdemi vita nyomán jöhessen létre.