Felajánljuk a segítségünket az EMMI-nek, tegyünk együtt a szegény családokért

Hiányzó Emlékek címen 2016 szeptemberében kampányt indítottunk a szegénységük miatt családjuktól elszakított gyermekekért és szüleikért. A kampány során számos hazai szervezettel és szakértővel együttműködve igyekeztük egyértelművé tenni a kormányzat számára: súlyos jogsérelem éri azokat a szülőket és gyermekeket, akiket rossz lakhatási, jövedelmi helyzetükre hivatkozva választanak el egymástól. Hiába tiltja a gyermekvédelmi törvény az anyagi okból történő gyermekkiemelést, az mégis általános gyakorlat.

2017. május 16-án kaptuk meg a Minisztérium válaszát. Az EMMI hosszan, de álláspontunk szerint kevés érdemi ellenérvvel, részben nem releváns adatokkal igyekezett cáfolni a szakmai anyagunkban foglaltakat. A Tárca válaszában ilyennek tekinthető az a véleményük, miszerint a gyermekek családban való felnövekedéséhez fűződő joga akkor sem sérül, ha nem a saját családjánál, hanem egy nevelőszülő háztartásában kell felnőnie.

A szegénység miatti gyermekkiemelési gyakorlatot eddig is nehéz volt tagadni, ám ennek fennálltát az alapjogi biztos is megállapította a közelmúltban, átfogó vizsgálata eredményeképpen. 2017. decemberi jelentésében egyértelműen kimondta: ma hazánkban minden harmadik gyermeket a család szegénysége miatt választják el szüleitől ami sérti a gyermekek és szülők alapjogait és kifejezetten ellentétes a gyermekvédelmi törvény rendelkezéseivel is.

Mindezeket megerősítve újabb választ írtunk a Minisztériumnak, melyben az ombudsmani jelentés ajánlásainak megfelelően felajánlottuk szaktudásunkat – a kampányban részt vett neves szakemberekkel együtt – az EMMI számára, hogy végre együtt dolgozhassunk azért, hogy családokat többé ne szakíthassanak szét csupán azért, mert nagy szegénységben kénytelenek nevelni a gyerekeiket.

A kampányról többet itt olvashatsz.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Sokakat sodort kilátástalan helyzetbe a járvány, a legszegényebbeket különösen

A koronavírus-járvány óriási mértékben fokozza a legkiszolgáltatottabb és legszegényebb emberek egyébként is meglévő nehézségeit, a kormánynak különösen oda kellene figyelnie a mélyszegénységben élőkre. A döntéshozókhoz fordultunk, hogy felhívjuk figyelmüket a tarthatatlan helyzetre, és mintabeadványt készítettünk az érintettek számára.

Félév után reagált az EMMI, de választ továbbra sem kaptunk

2016. év végén a Parlament elfogadta a Gyermekvédelmi törvény azon módosítását, aminek értelmében súlyos veszélyeztetésnek minősül, így akár a gyermek családból kiemeléséhez is vezethet, ha a szülőt a gyermekorvos, a védőnő, a pedagógus vagy az óvónő nem találja kellően együttműködőnek. Ezért - öt hónappal ezelőtt - nyílt levélben fordultunk Czibere Károly államtitkár úrhoz, kérve, hogy azonnal készüljön el a törvénymódosítás szövegét pontosító, garanciális módszertani anyag. Kértük azt is, hogy annak elkészítésébe vonják be végre a civil szakmai szervezeteket. Tavalyi levelünkre most kaptunk választ, de a Tárca érdemben nem reagált kérésünkre.

Szegényellenes rendeletek és az Alaptörvény új emberképe

Évek óta jól követhető az az országos szintű szegényellenes szociálpolitika, melynek következményeként ma Magyarországon egyre mélyebb a szegénység, egyre szélesebbre nyílik az olló, és egyre súlyosabb a társadalmi leszakadás. A leszakadás okai messze túlmutatnak a gazdasági világválság szomorú következményein, ebben a kormányzat és egyes helyi önkormányzatok is aktívan is szerepet vállalnak szegényellenes intézkedéseik révén.