Barion Pixel TASZ | Levél az államfőhöz a gyűlöletbeszéd-törvény kapcsán

Levél az államfőhöz a gyűlöletbeszéd-törvény kapcsán

A mai napon levélben fordultunk Dr. Sólyom László köztársasági elnökhöz, hogy az államfő – élve alkotmányos jogával – ne írja alá a Polgári Törvénykönyvet módosító – tegnap megszavazott – úgynevezett gyűlöletbeszéd-törvényt, hanem kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

A TASZ a szólásszabadság aránytalan korlátozása miatt, továbbá szakmai és jogpolitikai szempontból is kifogásolja az elfogadott törvényt. Ha a köztársasági elnök mégis aláírja a törvénymódosítást, úgy a TASZ fog alkotmánybírósági indítványt előterjeszteni.

Dr. Sólyom László Köztársasági Elnök részére

Budapest, Sándor-palota

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2007. október 29-i ülésnapján elfogadta a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló – az úgynevezett gyűlöletbeszéd elleni – T/3719. számú törvényjavaslatot.

A törvényjavaslattal kapcsolatban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a jelen levélhez csatolt álláspontjában már előzetesen jelezte alkotmányossági és jogpolitikai aggályait az országgyűlési képviselők felé.

A TASZ álláspontja szerint, a törvényjavaslat – a 30/1992. (V. 26.) ABh. és 18/2004 (V. 25.) ABh-ban kifejtett jogelvek tükrében – szükségtelen és aránytalan mértékben korlátozza a véleményszabadságot. A jogalkotó által választott megoldás nem elősegíti, hanem éppenséggel hátráltatja, hogy a társadalom öntisztulási mechanizmuai sikerrel vegyék fel a küzdelmet a demokratikus alapértékeket tagadó nézetekkel szemben.

A törvényjavaslat önkényesen és – a 34/1992. (VI. 1.) ABh-ban kifejtettek alapján – alkotmányosan nehezen indokolható módon csak bizonyos társadalmi pozíciók számára biztosítja a fokozott polgári jogi védelmet.

Az Alkotmánybíróság a 8/1990 (VI. 23.) ABh-ban, majd pedig az 1/1994 (I. 7.) ABh-ban is világossá tette: az Alkotmányban kitüntetetten védett önrendelkezési szabadságnak része a jog-, illetve igényérvényesítés szabadsága. A törvényjavaslatban tisztázatlan a sérelmet szenvedő személy szerepe, illetőleg az alanyi jog és a kereshetőségi jog viszonya, éppen ezért felmerül az általános személyiségi jog sérelme is.

A fentiek alapján, a TASZ képviseletében arra kérem a T. Köztársasági Elnök Urat, hogy az Alkotmány 26. § (4) bekezdésében biztosított jogkörével élve, a törvényt aláírás előtt véleményezésre küldje meg az Alkotmánybíróságnak!

Budapest, 2007. október 30.

Üdvözlettel:

Dénes Balázs

a Társaság a Szabadságjogokért elnöke

1. golfguy

2007-10-30

Sajnálatosnak tartom, hogy pont Önök nem tartják fontosnak, hogy azon embereket megbüntessék akik másokat folyamatosan aláznak, gyűlöletett szitanak és femyegetőznek! Amikor először olvastam reakciójukat a gyűlölet beszéd törvény kapcsán el sem hittem, hogy ezen a véleményen vannak. Megdöbbentő.

2. sz_gyula

2007-10-31

Szerintem Dénes Balázs egy bü**s buzi. Ez a véleményem. Ha egyszer meglátom az utcán addig kiabálom, hogy b***s buzi, amíg valaki jól meg veri, mert ugye nem mindenki szereti a melegeket. Azt is elmondom Dénes Balázsnak, hogy ettől a társadalom nem fog kivetni magából engem (sajnos). A társadalom nem tudja még azokat sem kivetni magából, akik a buszsávot jogtalanul használják, nemhogy azt aki agresszíven zsidózik. Nem akarok ilyan országot! Miért vélemény az, ha azt mondom,hogy Dénes Balázs köcsög buzi? Szerintem ez nem vélemény. A vélemény az, hogy ha azt mondom, hogy Dénes Balázs köcsög túlbuzgó, kártékony jogász. sz_gyula

3. sz_gyula 2007-10-31 Szaerintem Dénes Balázs egy bü**s buzi. Ez a véleményem. Ha egyszer meglátom az utcán addig kiabálom, hogy b***s buzi, amíg valaki jól meg veri, mert ugye nem mindenki szereti a melegeket. Azt is elmindom Dénes Balázsnak, hogy ettől a társadalom nem fog kivetni magából engem (sajnos). A társadalom nem tudja még azokat sem kivetni magából, akik a buszsávot jogtalanul használják, nemhogy azt aki agresszíven zsidózik. Nem akarok ilyan országot! Miért vélemény az, ha azt mondom,hogy Dénes Balázs köcsög buzi? Szerintem ez nem vélemény. A vélemény az, hogy ha azt mondom, hogy Dénes Balázs köcsög túlbuzgó, kártékony jogász. sz_gyula

4. chills

2007-11-01

jó lenne ezt a kérdést (sem) aktuálpolitikai szemüvegen át nézni! inkább tájékozódni és megpróbálni utánajárni a kérdésnek. > megbüntessék akik másokat folyamatosan aláznak, gyűlöletett szitanak és femyegetőznek aki gyűlöletre uszít v. fenyegetőzik, azt már most is fenyegeti – büntetőjogi – szankció. mindemellett azt sem szabad összemosni, h ez a tervezet polgári jogi igényt keletkeztet, nem pedig egy új büntetőnormát állít fel! mások "alázásának" megengedésében ill. meg nem engedésében pedig nagyon pontosan meg kell húzni a határvonalat. ezt a véleménynyilvánítási (alkotmányos) jog alapján az alkotmány bíróság szerintem megfelelően megtette. ez a törvényjavaslat gyakorlatilag minden bántó (v. arra alkalmas) megnyilvánulást jogellenessé minősít. persze csak akkor, ha ők vannak kisebbségben. (mi a diszkrimináció, ha nem ez?) ad absurdum: a 'szemét fideszes' v. 'szemét mszps' attól függően lesz jogellenes, h épp ki van hatalmon?! vagy azt a vallást gond nélkül lehet szidni, amelyiknek eggyel több hívője van, mint a többinek? személyiség lényegi vonását pedig nem tudom hogy lehet rendesen konkretizálni. nem lehet vkit lerasszistázni, m az politikai meggyőződés? > A társadalom nem tudja még azokat sem kivetni magából, akik a buszsávot jogtalanul használják, nemhogy azt aki agresszíven zsidózik. nem ez a lényeg. nem azt kell elérni, h ne lehessen ilyet kimondani, hanem h ne akarjanak ilyet kimondani. és ezt jogi szabályozással nem lehet megoldani, a feszültséget csak tovább súlyosbítja. a probléma ellen nem állami kényszer útján kell fellépni! ezzel az erővel gondolatrendőrséget is fel lehetne állítani és szankcionálni a gondalatbűnt. hiszen a javaslat keresetindítási lehetőséget nem csak a konkrétan sérelmet szenvedett személynek biztosít, hanem lényegében absztrakt módon bárkinek, aki magára veheti a kijelentést! > Miért vélemény az, ha azt mondom,hogy Dénes Balázs köcsög buzi? azért mert ha szerinted vki köcsög buzi, akkor ez a te saját véleményed, nem (való v. valótlan) tény közlése. ez a te nemtetszésedet fejezi ki, nem pedig a nemi identitását tárod fel. és e tekintetben irreleváns, h dénes balázs ténylegesen homoszexuális vagy sem. > egy bü**s buzi miért csillagozod ki a büdöst és a buzit nem?? :)))

5. eromofat

2007-11-03

Nem celra vezetö, ha a magyar törvenyhozast es a magyar igazsagszolgaltatast, no meg a tarsadalmi normakat es ertekeket nyugat-europai mercevel akarjuk merni. ne felejtsük el, hogy a mi demokraciank sokkal fiatalabb, mint azoke az orszagoke, ahol mar joval több ideje gyakoroljak a szemelyisegi jogokat. De ne essünk tevedesbe: a szabadsagjogok csak egy resze a szemelyisegi jogoknak. A szemelyisegi jogok ovasa megköveteli a szabadsagjogok behatarolasat! Ez az, ami pillanatnyilag Orszagunkban feledesbe merült, vagy tan pontosabban, meg sosem volt igazan problema. Ha csak a jozan eszünkre hallgatunk, radöbbenünk, hogy ami ma Magyarorszagon törtenik, es sokak velemenye szerint a szolasszabadsag vedett körebe tartozik, az mar messze, nem hogy tulmegy a szolas szabadsag hatarain, de hatarozottan alkotmanyellenes! Ezen a ponton egyszer es mindenkorra gatat kell szabni a gyülöletkeltesnek es az uszitasnak. Ez kevesbe lesz feladata a törvenyhozasnak, hanem joval inkabb az igazsagszolgaltatas fogja eldönteni mely cselekedet hova sorolando! Ne tetessük magunkat: mindannyian jol tudjuk hogy hol a hatar a VELEMENY, a SERTES es az USZITAS illetve a GYÜLÖLETKELTES között. Szerintem ez az uj törveny semmikeppen sem art a helyzetnek, de sajnos sokat nem is fog segiteni. A törvenyrendszer mar most is elegendö vedelmet tudna nyujtani, de a magyar igaszsagszolgaltatas feladata hogy ezt a vedelmet igenis celtudatosan mindket iranyba fenntartsa.

6. sz_gyula

2007-11-04

Sziasztok! Köszönöm chills-nek a részletes választ, öszintén. Nem vagyok jártas a jogi dolgokban és nem is tudok cizelláltan fogalmazni, de értem mire gondolsz. Van egy gyerekkori zsidó barátom és bizony előfordult már olyan szituáció, hogy szégyeltem magam. Ma megkértem illendelmesen egy taxist, hogy ne álljon a mozgáskorlátozottak helyére engedély nélkül. Azt mondta ne szoljak bele a nagyok dolgába, mert megölet a taxisokkal. A rendőrök ezt csak nézik, embert még nem büntettek meg Csepelen ilyen szabálysértésért. Ilyen körölmények között milyen út vezet egy olyan színvonalhoz, hogy ne jusson eszünkbe mások rovására élni? Mit lehet tenni? Nem lehet, hogy a szigorúbb törvénykezés elgondolkodtat? Nem lehet, hogy sokan úgy gondolják, ha nincs büntentés, akkor ez nem is (olyan nagy) bűn? Tényleg nem tudom. Üdv.

7. chills

2007-11-05

Magyarorszagon törtenik, es sokak velemenye szerint a szolasszabadsag vedett körebe tartozik, az mar messze, nem hogy tulmegy a szolas szabadsag hatarain, de hatarozottan alkotmanyellenes! ezt kifejthetnéd bővebben, m nem tudom mi alkotmányellenes (emberi méltóság sérelme?) > Ne tetessük magunkat: mindannyian jol tudjuk hogy hol a hatar a VELEMENY, a SERTES es az USZITAS illetve a GYÜLÖLETKELTES között. így van! nézeteim szerint csak a gyűlöletkeltést kell jogi úton megfékezni, m az jelent a társadalomra olyan kiemelkedően nagy veszélyt, ahol már indokolt az állami beavatkozás. persze ettől független amikor konrért, megfogható személyt ér 'támadás', hisz ott adott esetben nem hogy a sértés, de még a vélemény is olyan káros lehet, amit reparálni kell. azt viszont nem tudom megérteni, h amikor emberek nagy általánosságában vett csoportját (amit sokszor még behatárolni is nehéz) ér támadás, ott miért kell a tűréshatárt kb. ugyan olyan alacsonyan meghúzni, mint az előbb említett esetben. magyarán, miért kell szinte mindenkinek, aki pl. reformátusnak vallja magát, perlési jogot adni azzal szemben, akinek a száját elhagyott egy "mocskos reformátusok". > Szerintem ez az uj törveny semmikeppen sem art a helyzetnek, de sajnos sokat nem is fog segiteni. szerintem igenis árt! ami olyan problémás, h állami kényszer útján kell ellene fellépni az ellen – ahogy te is írtad – eddig is meg volt a lehetőség a fellépésre. de! ez a javaslat olyan tág lehetőségeket biztosít, amik keretében képtelenség lesz kiszűrni a visszaélésszerű joggyakorlást. ill. szociológiai szempontból: véleményem szerint a gyűlölködés csak erősebb lesz attól, h egy elejtett sértő mondat után felperesek tömege fog fellépni a delikvens ellen.

8. chills

2007-11-05

Van egy gyerekkori zsidó barátom és bizony előfordult már olyan szituáció, hogy szégyeltem magam. nekem sok zsidó barátom van, én is voltam velük igen kellemetlen helyzetben. :/ de ami szerintem a lényeg, itt nem egy rasszizmus kontra másság elfogadása háborúról szól. meg kell próbáli elvonatkoztatni a kérdés megítélésében a "zsidózástól" és attól, h ez felháborít-e minket. azt gondolom, h ha zsidó lennék, akkor is ezt az álláspontot képviselném. mert egy olyan szabad, minél kevesebb (ill. megfelelő helyekre fókuszáló) hatalmi kontrollal bíró államban hiszek, ahol a cigányozás/zsidózás/buzizás/stb. erkölcsi, nem pedig jogi normába ütközik. nekem meglehetősen paradoxnak is tűnik, hogy sok, magát liberálisnak valló ember támogat ehhez a tv.javaslathoz hasonló törekvéseket. ez persze nem jelenti azt, h nem kell kellő szigorral fellépni bizonyos közösséget v. egyént sértő, ill. veszélyeztető tevékenység ellen. csak a módját kell megfelelően megválasztani és minél alacsonyabb (de még hatékony) szinten megtenni. a szigorúbb büntetési tételek nem jelentenek számottevő elrettentő erőt – de ez már egy másik téma. 🙂

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.