Barion Pixel TASZ | PSZÁF döntés a kisbefektetők milliárdjairól – továbbra is homályban

PSZÁF döntés a kisbefektetők milliárdjairól - továbbra is homályban

Továbbra sem tudhatja meg a lakosság, hogy milyen szakmai érvek alapján döntött úgy 2008. novemberében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, hogy felfüggeszti a nyílt végű ingatlanbefektetési alapokban elhelyezett lakossági betétekhez történő hozzáférést. Különös ítélet született ma a Fővárosi Bíróságon.

A PSZÁF döntés következtében komoly veszteségeket könyvelhettek el a lakosok. A PSZÁF határozat indoklását és a döntést megalapozó felméréseket, vizsgálatokat, illetve ezeket tartalmazó jegyzőkönyveket szerette volna megismerni egy adatigénylő, azonban a PSZÁF belső munkaanyagnak nyilvánította az iratokat, s megtagadta a közérdekű adatigénylést. A jogi képviseletet nyújtó Társaság a Szabadságjogokért kereseti érvelése szerint a döntés megalapozását szolgáló adatok kizárólag a döntés megszületéséig titkolhatóak, ez pedig megtörtént. A bíróság ma hozott meglepő ítéletében elutasította a keresetet, mert álláspontja szerint a felperes nem jelölte meg pontosan, hogy milyen dokumentumokat szeretne megismerni. Sajátos értelmezését jelenti az ítélet a jogszabályoknak, mert lényegében azt várja el az egyszerű lakostól, hogy az adatigényléskor pontosan megnevezze a PSZÁF irattárában lapuló aktákat. Ez pedig nyilvánvalóan irreális elvárás, amely a közérdekű adatok megismerésének alkotmányos jogát kiüresíti. Az ominózus PSZÁF határozat indoklását a tárgyalás előtt átadta a Felügyelet képviselője, lényegében elismerve ezzel az adatigénylés megtagadásának jogszerűtlenségét. Ennek fényében különösen furcsa, hogy a Fővárosi Bíróság miért mondta ki a PSZÁF teljes pernyertességét. A perbeli tények alapján minimum részleges pernyertesség megállapítása lett volna helyénvaló, de a bíróság elfeledkezett arról, hogy a határozat indoklását eddig nem ismerhette meg a nyilvánosság. Az ítéletet a TASZ jogászai fellebbeztek.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.