Az ún.
Teller-projekt keretében a Paksi Atomerőmű és a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. megkezdte a bővítés megalapozását. Az Energia Klub Egyesület a projekt keretében kötött szerződéseket szerette volna megismerni, és ezért indított pert az adatszolgáltatást megtagadó cég ellen. Szakértői becslések szerint a tervezett bővítés összköltsége 2-3 ezer milliárd forintot is elérheti. Az ügyben korábban hozott
első fokú ítélettel szemben a jogerős ítélet elvi éllel rögzítette, hogy a MVM-en keresztül a közvetett állami tulajdonban álló erőmű közvagyonnal gazdálkodik, ezért köteles tűrni az állampolgárok ellenőrzését. Nem fogadta el a bíróság az alperesnek az átláthatóságot teljesen ellehetetlenítő érvelését, miszerint kizárólag az állami tulajdonrész - pontosabban az azt megtestesítő részvények – értékesítésével kapcsolatos információk minősülnek közérdekű adatnak. Az elsőfokú határozatot megváltoztatva a
Tolna Megyei Bíróság rámutatott, hogy az állami vagyonnal gazdálkodó és szigorú állami ellenőrzés mellett működő atomerőmű közfeladatot lát el, ezért a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jog érvényesíthető vele szemben. A nyilvánosság azonban nem eredményezheti műszaki ismeretek és technológiai eljárások aránytalan sérelmét, ezért az ilyen jellegű bizalmas adatok kitakarásával kell eleget tenni az ítéletben foglaltaknak.
Szóljon hozzá!