A Kúria előtt a sátoraljaújhelyi kiszorítós rendelet
A Kormányhivatal tájékoztatta szervezetünket, hogy a Kúriától kérte a sátoraljaújhelyi rendelet megsemmisítését, miután a képviselő-testület a Kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére nem volt hajlandó változtatni a kirívóan jogsértő szabályozáson.
Januárban adtunk hírt róla, hogy – amint a Kormányhivataltól megtudtuk – Borsod megyében már legalább nyolc településen léptetett életbe a helyi önkormányzat olyan rendeletet, amely kizárja mindazokat a szociális juttatásokból és a közmunkából, akik más településtől kapott költözködési támogatással telepednének le náluk (vagyis: a miskolcról a 2014 májusi lakásrendelet módosítás folytán „kitelepített” romákat).
Tavaly szeptemberben – miután a médiából értesültünk róla – kértük a Kormányhivataltól részletesen megindokolt beadványunkban, hogy lépjen fel a súlyosan diszkriminatív sátoraljaújhelyi szabályozással szemben. A Kormányhivatal velünk egyetértve már akkor úgy találta, hogy a rendelet jogsértő, ám a december végén küldött tájékoztatásból az derült ki, hogy ennek ellenére még nem bocsátott ki törvényességi felhívást a sátoraljaújhelyi képviselő-testület felé, ahogyan a többi hasonló szabályozást megalkotó képviselő-testület felé sem.
Ekkor az alapvető jogok biztosához fordultunk, kérve, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz e rendeletek megsemmisítése végett, hiszen azok közvetlenül az Alaptörvénybe, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot, valamint más alapjogokat kimondó alkotmányos rendelkezésekbe ütköznek. Az ombudsman arról tájékoztatott minket, hogy a rendeleteket a miskolci lakásrendelet és a miskolci jóléti razziák miatt szintén a TASZ által kezdeményezett vizsgálattal egy eljárásban vizsgálja. Sajnos azonban a mai napig nem ismerhettük meg az ombudsman álláspontját ezekről a rendkívül fontos ügyekről.
A Kormányhivatal viszont időközben lépett: kibocsátotta törvényességi felhívását a sátoraljaújhelyi képviselő-testület felé. A Kormányhivatal tájékoztatott minket arról is, hogy felhasználta az általunk javasolt szempontokat is a törvényességi felhívás előkészítése során. A sátoraljaújhelyi képviselő-testület azonban továbbra is fittyet hány a törvényességre, ezért a Kormányhivatal idén márciusban a Kúria előtt keresettel támadta meg a rendeletet, kérve annak megsemmisítését.
Megköszöntük a Kormányhivatalnak a tájékoztatást, egyben kértük, hogy arról is informáljon minket, mi lett a többi – legalább – hét hasonló rendelet sorsa. Folytatás tehát következik, amint a Kormányhivataltól vagy az alapvető jogok biztosától híreket kapunk.