A szabadságjogok és a költségvetés

A TASZ számára axióma: a klasszikus szabadságjogok érvényesülése a nemzetgazdaság adta kereteken belül minden máshoz képest elsőbbséget kell, hogy élvezzen. A nyugati világban az államok elköteleződnek az alapjogok védelmének eszméje mellett, ebből pedig az következik, hogy nemcsak elismerik az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, hanem azok tiszteletben tartása és védelme az elsőrendű kötelességük. Minden kormányzati intézkedésnek vagy ezen elsőrendű kötelességet kell szolgálnia, vagy pedig az egyéb célú kormányzati intézkedések ezen kötelezettség adta kereteken belül, ezek teljesítését követően elfogadhatók. A kormányzás mikéntjének megválasztásában a kormányzatnak nagy szabadsága van, úgy azonban nem kormányozhat, hogy azzal az alapvető jogokat megsérti vagy nem tesz megfelelő intézkedéseket az alapvető jogok védelme, érvényesülésük előmozdítása érdekében.

Az állami költségvetés meghatározásakor a szabadságjogok korlátozzák a kormányzat mozgásterét. A bevételeket és kiadásokat egyrészről csak úgy tervezheti, hogy azáltal a szabadságjogok nem sérülhetnek, másrészről pedig a szabadságjogok érvényesülése nem lehet a nemzetgazdaság teherbíró képességének függvénye.  Az állam szabadságjogokkal kapcsolatos kötelességei a költségvetés tervezésekor sem merülnek tehát ki abban, hogy tartózkodnia kell azok megsértésétől, hanem magukban foglalják azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. 

A szabadságjogok jogilag kikényszeríthető kötelezettségeket teremtenek az állam számára. Ha az állam megteheti, hogy a szabadságjogok érvényesülésével szemben azoktól különböző célokat preferál a közpénzek elköltésekor, akkor e kötelezettségeit nem teljesíti.

A TASZ mindennek fényében vizsgálta meg az önmeghatározása alapján saját témájául választott egyes szabadságjogok tiszteletben tartásával és védelmével kapcsolatos állami kötelezettség érvényesülését a központi költségvetés tervezete, illetve az előző évi központi költségvetések számai alapján. A TASZ számos politikai szabadságjog, az önrendelkezési jog és bizonyos sérülékeny csoporthoz tartozók jogainak védelmére koncentrál. A 2016. évi központi költségvetés tervezetének nyilvánosságra kerülésekor egy-egy részletkérdést kísérelt meg megválaszolni annak érdekében, hogy a válaszok elvezessenek az állam alapvető kötelezettsége teljesítésével kapcsolatos következetésekhez.

Elemzéseink sokféle alapjog érvényesülésének garanciáit keresték a költségvetésben. Legáltalánosabb, az elemzésekben újra és újra megfogalmazott következtetésünk azonban az, hogy az állam már azáltal sem tesz eleget alapjogvédelmi kötelezettségeinek, hogy a központi költségvetés alapján az alapjogok érvényesülésével kapcsolatos, szerintünk legfontosabb kérdések nem megválaszolhatók. Mégpedig azért nem, mert a közpénzek beszedésének és elköltésének központi tervezése átláthatatlan, ellenőrizhetetlen, utólagos értékelésre is alkalmatlan módon történik, s így nem ad lehetőséget az állam alapjogvédelmi teljesítményének számon kérésére, de arra sem hogy a költségvetés vitájában az alapjogi szempontok megfelelően érvényesüljenek, a szükséges módosító indítványok megszülethessenek.

Az elemzések a „Civilek a költségvetésről” #KÖLTSÉGVETÉS2016 projekt keretében készültek, amelyről itt lehet bővebben olvasni.

* * *

A legfontosabb kérdések, amelyeket megvizsgáltunk, a következők voltak:

1. Az ombudsman intézmény Magyarországon két évtizede az egyedi ügyekben elkövetett alapjogsértésekkel szembeni állami fellépés kiemelt intézménye. Ha működésében nehézségek adódnak, azok az állam alapjogvédelmi kötelezettségének a nem kellő teljesítését jelenthetik. Márpedig az alapjogvédelem elért védelmi szintjéből pusztán erőforrás-hatékonysági megfontolásokból nem lenne szabad engedni.

Az ombudsman feladatköre az elmúlt években jelentősen bővült. Erre tekintettel szükséges volt annak megvizsgálása, hogy az új feladatok ellátására az ombudsmannak rendelkezésére állnak-e olyan új erőforrások, amelyek egyrészt az új feladatok hatékony ellátását lehetővé teszik, másrészt pedig azt is, hogy az új feladatai ellátása ne járjon a korábban is meglévő feladatai ellátása színvonalának csökkenésével.

Megállapításaink szerint az nem állítható, hogy az ombudsmani hivatal költségvetése nem volt tekintettel a 2014-ben és 2015-ben keletkezett újabb feladatok szülte személyi ráfordítás- és létszámigényre. Azt természetesen, hogy ezek a változások elegendőek-e az új feladatok ellátására, úgy, hogy közben az ombudsman alapfeladatai ellátásának színvonala nem változik hátrányosan, ennyi alapján nem tudtuk megítélni. 

A teljes elemzés itt található.

2. A Tanszabadság Programunk munkatársai annak kiderítésére vállalkoztak, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) költségvetési gazdálkodásának tervezése és átláthatósága lehetővé teszi-e az államra háruló közoktatási-köznevelési kötelezettségek kiszámítható teljesítését, és e kötelezettségek teljesítésében mutatkozó hiányosságok célzott felszámolását. Közelebbről az érdekelt bennünket, hogy kideríthető-e, hogy pontosan milyen közoktatási-köznevelési funkciók (pl. oktatási intézmény típusonként fenntartás, fejlesztés, stb.) ellátására mekkora összeget fordít a KLIK a költségvetési támogatásából, illetve hogy évente mennyivel kerül kiegészítésre a KLIK központi költségvetésben előirányzott támogatása, tényleges költségeinek hány százalékával tervezi alul működését a KLIK.

Valójában nem volt megállapítható, hogy a közoktatási-köznevelési funkciók objektív erőforrásigényének fedezésére a korábbiaknál nagyobb támogatás lenne előirányozva. Ugyanakkor annak vizsgálatát, hogy az eddigieknél realisztikusabban sikerült-e felmérni az eddig is fennálló erőforrásigényeket, megnehezítették az újabb intézményi átszervezések is, amelyek következtében pl. a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó új fenntartó intézmény, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) vesz át többszáz, eddig a KLIK által fenntartott szakiskolát, és feltehetőleg számos egyházi fenntartó is átvesz a KLIK-től intézményfenntartási feladatokat. A folytonos átszervezések következtében szinte lehetetlen felmérni az egy fenntartóhoz tartozó intézmények erőforrás-igényét, és ennek megfelelően azt is, hogy a fenntartó költségvetése alultervezett-e, s ha igen, mekkora mértékben.

A TASZ megállapításai szerint a KLIK az állampolgárok szabad oktatáshoz illetve a közoktatáshoz való méltányos hozzáféréshez való jogából eredő kötelezettségeit nem tudja átlátható, elszámoltatható tervezhető formában teljesíteni. Ez akadályozza a fenti jogokból eredő állami kötelezettségeinek hatékony teljesítését, a kötelezettségek teljesítési hatékonyságának fejlesztését. Végső soron tehát a KLIK funkcionálisan átláthatatlan gazdálkodása súlyos alapjogsérelmeknek ágyaz meg. Az adatok alapján megállapítható továbbá, hogy a KLIK erőforrásigénye, s ennek következtében költségvetési támogatása évről évre számottevően alultervezett volt. Ez jelentős mértékben veszélybe sodorja a szabad oktatáshoz való jog illetve a közoktatáshoz való méltányos hozzáférés garanciáit.

A teljes elemzést itt lehet elolvasni.

3. A TASZ Romaprogramja arra kereste a választ, hogy a gyermekvédelmi ellátások finanszírozása hogyan változott az elmúlt években, valóban elhanyagolta-e a kormány a gyermekvédelmi alapellátásokat, miközben a gyermekvédelmi szakellátást előnyben részesítette. Ennek vizsgálatát azért tartjuk fontosnak, mert a gyermekek családban való nevelkedéséhez való jogát és a gyermekvédelem abbéli feladatát, hogy segítséget nyújtson a gyermekek családban nevelkedéséhez és az esetleges veszélyhelyzetet elhárítsa, a rendszer alapellátási szintje teszi lehetővé. Az alapellátás legfontosabb szereplője a gyermekjóléti szolgálat, amely„olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését.”

Amennyiben lehetetlen elhárítani a súlyosan veszélyeztető élethelyzetet, és a gyermeket kiemelik a családjából, akkor kerül be a szakellátásba. A kiemelés csak a legvégső eszköz lehet a hatóságok kezében, alapvetően a gyermekvédelmi rendszernek a prevención keresztül kell mindent megtennie azért, hogy erre ne kerülhessen sor, és a rendszer szereplőit is ebben kell érdekeltté tenni. Ezért fontos kérdés az, hogy a törvényhozó, a költségvetést megalkotó folyamatban a már így is hatalmas felelősség súlya alatt szétaprózódott, túlterhelt és alulfinanszírozott gyermekjóléti alapellátás kibővítése helyett a szakellátás intézményei (gyermekotthonok és nevelőszülői hálózatok) lesznek-e egyre több költségvetési kerettel megtámogatva (és ezáltal érdekeltté téve) abban, hogy a gyermekek kiemelésének megelőzése helyett az állami gondozásba vett gyermekek nevelésére helyeződjön át a hangsúly. Egyszerűbben fogalmazva: a központi költségvetés ugyanazt az összeget, amely a gyermekek biztonságos felnevelkedéséhez nyújt segítséget, a gyermekek saját családjának vagy az őket helyettesítő intézménynek/ nevelőszülőnek adja.

Az elemzés megállapítja, hogy a gyermekvédelmi alapellátások körében drasztikus forráscsökkenést egyedül a bölcsődei ellátás és a gyermekek átmeneti otthona esetében találtunk, de az átmeneti elhelyezést lehetővé tevő intézményi formák hiánya súlyos következményekkel jár a fenti jogok vonatkozásában. Ugyanis az átmeneti, rövid ideig tartó családi problémák, krízishelyzet esetére a törvényileg előírt megoldási lehetőség helyett - átmeneti otthonok híján - a hatóság egy sokkal súlyosabb döntést "kénytelen hozni". Ha a többi ellátási formában ilyen drasztikus forráscsökkenést nem is találtunk, már a támogatások szinten tartását is aggasztónak véljük. 2010 óta ugyanakkora összegből kell az intézményeknek működniük, miközben az infláció miatt az eltelt időszakban ezen összeg 11%-ot veszített az értékéből. Tehát az összegekben ugyan nem látunk csökkenést, de az infláció miatt burkoltan bő 10%-kal csökkentek az ágazat forrásai, amely idővel óhatatlanul együtt jár a szolgáltatás színvonalának csökkenésével is. A gyermekvédelmi szakellátások, vagyis a gyermekotthonok és nevelőszülői hálózatok esetében szintén a központi költségvetésben megjelenő normatív támogatások alapján lehet sejtésünk a finanszírozási helyzetről. Az alapellátással ellentétben ezen szolgáltatások esetében emelkedtek a normatívák összegei, de ehhez nem árt hozzátenni, hogy 2013-tól már nem az önkormányzatok, hanem a központi kormányzat tartja fenn ezen intézményeket. Kedvező fejlemény, hogy az egy ellátottra jutó támogatás emelkedett 2013-ban, ez azonban csak a nem-állami fenntartású intézményekre vonatkozik. Nem tudjuk, hogy a központi kormányzathoz került gyermekotthonok szintén ugyanekkora összegből gazdálkodnak-e, vagy az esetleges összevonások, átszervezések következtében ennél kevesebb jut az intézmények működtetésére.

Újabb csavart jelenthet a történetben, ha a nevelőszülői hálózatok szerepét tekintjük át. Egy 2014. január 1-jétől hatályos törvénymódosítást értelmében minden 12 év alatti, családból kiemelt gyermeket – gyermekotthoni elhelyezés helyett – nevelőszülőhöz kell kiadni. Ezzel megnő a nevelőszülői hálózatok szerepe a szakellátásban, hiszen több gyerekről kell gondoskodniuk. Viszont ezen hálózatok komoly hányada egyházi fenntartású, vagyis az alaptámogatás mellett jogosultak még kiegészítő támogatásra is, amely az alaptámogatás 70%-ának megfelelő összeg. Az eddigiek alapján tehát a kormányzat magához vonta a gyermekotthonokat, ezzel pedig lehetősége van, hogy ezen intézményeket intézményközi konfliktusok nélkül, saját döntési hatáskörében alulfinanszírozza, miközben a törvénymódosítással az egyházi fenntartású nevelőszülői hálózatokat előtérbe helyezze.

A teljes elemzés itt olvasható.

4. Kíváncsiak voltunk, hogy a költségvetés adatai alkalmasak-e annak a hipotézisnek az alátámasztására vagy cáfolatára, miszerint kutatóintézeteken, például a Századvég cégcsoporton keresztül óriási kifizetések történnek a központi költségvetés terhére, valódi tartalom, ellenszolgáltatás nélkül.

A költségvetésben foglalt információk azonban nem alkalmasak arra, hogy tartalmilag ellenőrizzük, hogy az adott összeget ténylegesen mire fordítják. Ehhez a Századvég tevékenységét kellene tudni átláthatóvá tenni, ami egyelőre nem megy. Több közérdekű adatok kiadása iránti peres eljárásban nyújtunk jogi képviseletet – ezekben a perekben ügyfeleink olyan adatokat kérnek, amely arról árulnának el többet, hogy a Századvég pontosan milyen tevékenységek, ellenszolgáltatások fejében részesül közpénzekből A Századvéggel kötött korábbi megállapodások két minisztériumot érintettek: Miniszterelnökség, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Pereinkben tehát ezektől az állami szervektől követelik ügyfeleink a közpénzből finanszírozott, a Századvéggel kötött szerződések kiadását. Ezek a perek is megmutatják, hogy egyetlen céges érdekcsoport több állami szerven keresztül történő finanszírozása tökéletesen eltakarja, a közpénzek magánkézbe kerülését. Ami viszont az egyedi ügyekben kiderülhet, a költségvetés felől nézve teljesen láthatatlan.

Bővebben itt.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Profitorientált információszabadság?

A Kormánynak a közadatok újrahasznosításáról szóló törvényjavaslata kiszámíthatatlanná teszi az állam átlátható működését biztosító közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogot. A Javaslat egy 2003-ban elfogadott, elavult és hamarosan módosításra kerülő irányelv átültetését célozza. A TASZ és a K-Monitor Iroda az előterjesztés visszavonását kéri a jogalkotótól.

Veszélyes vizeken – az államháztartási törvény módosítása és az információszabadság

A Kormány által benyújtott törvényjavaslat az állami tulajdonú gazdasági társaságok gazdálkodásának átláthatóságát veszélyezteti. A TASZ kéri a parlamenti képviselőket, hogy szavazzanak nemmel.

Megint kihagyják a nyilvánosságot a titoktörvény előkészítéséből

Véleményt készítettünk az új titoktörvény tervezetéről és 10 pontban foglaltuk össze a dokumentum legfontosabb hiányosságait. A nyilvánosság elé tárt legutóbbi (augusztusi) szövegváltozat messze alatta marad annak a színvonalnak, amelyet egy jogállami titkosítási rendszertől elvárhatunk. A tervezet nélkülözi az indokolatlan titkosítások elleni érdemi garanciákat, és a minősítőknek demokráciában elfogadhatatlan hatalmat ad a közérdekű adatoknak a nyilvánosságtól való elzárására.