Barion Pixel TASZ | A TASZ véleményezte az elektronikus információszabadságról szóló törvénytervezetet

A TASZ véleményezte az elektronikus információszabadságról szóló törvénytervezetet

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium márciusban tette közzé e-információszabadságról szóló törvény tervezetét. A tervezet a közérdekű adatok elektronikus közzétételének szabályai mellett foglalkozik a jogszabályok és a jogalkotás nyilvánosságával, illetve az ítéletek nyilvánosságával is.

Az IHM még 2004 őszén tette közzé az elektronikus információszabadságot érintő téziseit, majd nem sokkal később koncepciót !!!dolgozott ki a törvényi szabályozásra. A TASZ véleményezte mindkét dokumentumot, illetve részt vett az IHM által „Napfényre a közérdekű adatokkal” !!!címmel a Közép-Európai Egyetemen tartott konferencián.

Az elektronikus információszabadság témakörében az ősszel a „Információszabadság ma és holnap” !!!címmel Adatvédelmi Biztos Irodája és a Nyílt Társadalom Archívum is közös konferenciát szervezett. Továbbá a Fundamentum emberi jogi folyóirat 2004/4. tematikus száma is ezzel a jogterülettel foglalkozik.

Jelen törvénytervezet elkészítését rendkívül alapos előkészítő munka és szakmai vita alapozta meg, sajnos azonban a tervezetnek a minisztérium honlapján is közzétett szövege !!! alulmúlta a várakozásainkat.

A TASZ véleményét itt olvashatja el.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.