Sokszor a legmeredekebb indokolások megalkotására is hajlandók az Alkotmánybíróság tagjai, ha a kormánypárti képviselők által alkotott jogszabályokat kell megvédeniük. Így is akad néhány eset, amikor a jogszabályok annyira nem egyértelműek vagy olyan mértékben hiányosak, hogy nem tudnak mást tenni, fel kell szólítaniuk az Országgyűlést, hogy alkosson az Alaptörvény elvárásainak megfelelő szabályozást. Az erre adott határidő már tíz ügyben lejárt – a legrégebbi hét éve –, a képviselők mégsem teljesítették kötelezettségüket.

Közpénz nem vész el?

Egy ügyünkben az Országgyűlésnek idén december 31-ig van ideje arra, hogy megalkossa a megfelelő szabályozást, miután az Alkotmánybíróság az információszabadságra vonatkozó szabályok hiányosságát állapította meg. Ez a történet úgy kezdődött, hogy a Direkt36 újságírója adatigénylést nyújtott be egy nagy építőipari céghez, hogy kiderüljön, honnan, milyen áron és milyen típusú építőanyagot szereztek be autópálya- és autóút-építéshez – ezzel pedig láthatóvá váljon, hogy a cég hogyan használja fel a közpénzeket, hiszen állami megrendelésekről volt szó.

Az újságíró az adatokat nem kapta meg és a bíróság sem kötelezte a kiadásukra a céget, de a Fővárosi Ítélőtábla az Alkotmánybírósághoz fordult, mert úgy ítélte meg, hogy az információszabadságról szóló törvény egy rendelkezése alaptörvény-ellenes. A törvény szerint ugyanis mindenki, aki közpénzt használ fel, köteles az erre vonatkozó adatokról tájékoztatást adni, de ha a közpénzt nem közfeladatot ellátó szerv (ebben az esetben egy magáncég) kapja, akkor nem lehet ellene a bíróságon pert indítani az adatokért. Ehelyett a törvényességi felügyeleti jogkört ellátó szervhez lehet fordulni, ami esetünkben a cégbíróság – neki viszont nincs olyan hatásköre, amivel a helyzetet orvosolhatná, tehát nem kötelezheti a céget a közpénzzel kapcsolatos adatok kiadására. Vannak olyan esetek is, amikor egy természetes személy (értsd: egy ember) részesül közpénzben – felette nincs semmilyen törvényességi felügyeletet gyakorló szerv, tehát a közpénzek elköltése végképp láthatatlan marad.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a szabályozás nem biztosít hatékony bírói jogvédelmet az adatigénylőnek, ha a közpénzben részesülő fél nem teljesíti tájékoztatási kötelezettségét. Ezt a testület mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-sértésként értékelte és a megfelelő szabályok megalkotására hívta fel az Országgyűlést – csak remélni tudjuk, hogy a parlament betartja az erre adott határidőt.

Húzd, ki tudja, meddig húzhatod

Egy másik, a választás tisztaságához kapcsolódó problémát tavaly december 31-ig kellett volna megoldania az Országgyűlésnek. A legutóbbi önkormányzati választási kampányban az egyik szekszárdi polgármesterjelölt a választási eljárásról szóló törvénynek megfelelően a jegyzőhöz fordult, hogy a város területén lévő villanyoszlopokra kihelyezhesse választási plakátjait. A kérelmére azonban nem kapott észszerű időn belül választ, miközben vészesen fogyatkozott a kampányra nyitva álló ötven nap.

Ebben az ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Országgyűlés alaptörvény-ellenes helyzetet idézett elő, ugyanis nem alkotta meg azokat a szabályokat, amelyek garantáltan kizárnák a politikai hirdetések indokolatlan és aránytalan korlátozását. Így bármelyik választáson újra előfordulhat, hogy az önkormányzat időhúzással szabotálja el a neki nem tetsző jelöltek plakátolását.

Csak dönteni ne kelljen

Az utóbbi években az Alkotmánybíróság leginkább ódzkodik attól, hogy egy törvényt, vagy annak egy-egy rendelkezését alaptörvény-ellenessé nyilvánítsa. Sokszor láthattuk, hogy a kormánytöbbség által jelölt és megválasztott alkotmánybírák igen gyorsan döntöttek úgy egy-egy, a kormánynak kellemetlen ügyben, hogy nem találták alaptörvény-ellenesnek az adott jogszabályt. Így volt ez a rabszolgatörvénnyel, a közigazgatási bíróságokról szóló törvénnyel, a Nemzetközi Beruházási Bank kiváltságos helyzetét biztosító törvénnyel és még sorolhatnánk. A legemlékezetesebb „nem-döntés” az volt, amikor az Alkotmánybíróság felfüggesztette a civiltörvény vizsgálatát az „európai alkotmányos párbeszéd jegyében”, mondván, hogy azt az Európai Unió Bírósága (EUB) is vizsgálja. Nyár elején az EUB megállapította, hogy a törvény sérti az uniós jogot – most tehát kíváncsian várjuk, mikor indítja újra az Alkotmánybíróság a törvény vizsgálatát.

Ám többször is éltek emlékezetes és fontos ügyekben az alkotmányos követelmények előírásának lehetőségével, vagy állapítottak meg mulasztásos alaptörvény-ellenességet. Ez utóbbi akár hatékony is lehetne, ha az Országgyűlés tiszteletben tartaná a döntést: ehhez képest az Országgyűlés bármeddig húzhatja a jogszabály megalkotását. Ezzel megint csak oda jutunk, hogy a kormányhoz hű Alkotmánybíróság és a kormány által uralt Országgyűlés közösen képes a végtelenségig fenntartani a jogsértő állapotot.