Három csapás - becsapás
Szerző: Társaság a Szabadságjogokért
Létrehozva: 2009. február 26, csütörtök
Módosítva: 2018. február 8, csütörtök
Dr. Lázár János és dr. Répássy Róbert országgyűlési képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be a büntető törvénykönyv szigorítására. A Javaslat vissza kívánja állítani az 1998-as Btk. novella büntetéskiszabásra vonatkozó, sokat kritizált szigorításait, bevezetné az erőszakos visszaeső fogalmát, valamint a mérlegelés nélküli, kötelezően alkalmazandó életfogytig tartó szabadságvesztést. A Javaslatot jegyző képviselők a szigorítás szükségességét a súlyos, erőszakos bűncselekmények drámai emelkedésével indokolják, kiegészítve azzal, hogy a közbiztonság a Btk. módosítása és a Kormány távozása nélkül nem állítható helyre.
A TASZ határozott álláspontja, hogy a Javaslat által bevezetni kívánt szabályozás több szempont alapján is elhibázott, és az Országgyűlés általi elfogadása súlyos következményekkel járna. Olvassa el az álláspontunkat.
A Javaslat indokolása nem tartalmaz adatokat azon állítás alátámasztására, mely szerint a súlyos, erőszakos bűncselekmények száma drámaian emelkedett volna. Ennek feltehetően az az oka, hogy ez az állítás egyszerűen nem igaz. Az emberölés, a rablás, az erőszakos közösülés bűncselekmények száma nem mutat emelkedő tendenciát, a testi sértések száma sem növekedett drámai mértékben, pl. 2004-ben 12.553, 2008-ban pedig 12.791 esetet regisztráltak.
A TASZ ismételten leszögezi, hogy a jogrendszer egyik legfontosabb nagy kódexe, a büntető törvénykönyv módosítása nem szolgálhat napi politikai érdekeket.
Elfogadhatatlan, és semmilyen méltányolható érv nem szól amellett, hogy az új büntető kódex elveivel – melynek általános része már parlamenti megvitatásra vár – össze nem egyeztethető, a gyakorlatban korábban sem bevált, és ezért elvetett módosításokat fogadjon el az országgyűlés. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a visszahozni kívánt szigorúbb büntetéskiszabási elvek többsége korábban már négy évig hatályban volt, mégsem gyakorolt számokban mérhető pozitív hatást sem a bűnelkövetésre, sem a közbiztonságra.
Nemzetközi téren a kriminálpolitikában alapvetően két irányzat figyelhető meg.
Az egyiknél a bíróságok gyakorlatában elsősorban a szabadságelvonás nélküli munka-büntetések, de ezeket is megelőzően a különböző diverziós megoldások, a tettes és áldozat közötti kiegyezés, és egyéb jóvátételi megoldások érvényesülnek, és a szabadságvesztés valóban csak ultima ratio-ként kerül alkalmazásra. Ennek az irányzatnak az alapja a növekvő bűnözés elleni küzdelemben a szabadságvesztés hatástalanságának, kedvezőtlen utóhatásainak a felismerése, és a törekvés a börtönök túlzsúfoltságának elkerülésére, az igazságszolgáltatás tehermentesítésére, a sértett érdekeinek fokozott figyelembe vételére irányul.
A másik irányzat a büntetőjog szigorának a fokozásában látja a bűnözéssel szembeni hatékony fellépés biztosítékát.
E két tendencia a legtöbb állam büntetőpolitikájában együtt van jelen. Mégis a hangsúlyok, az arányok alapján az előzőt lehet az Európai Unió legtöbb tagállamában uralkodónak tekinteni, és erre mutatnak az Európa Tanács büntetőpolitikai ajánlásai is. A másik irányzat elsősorban az Egyesült Államokban toborzott híveket.
A tárgyalásra váró új magyar büntető kódex általános része az európai irányhoz csatlakozva, a bíróságoknak nagyobb mozgásteret engedve, lehetővé teszi az egyéniesített büntetések alkalmazását, és ez az elv a magyar igazságszolgáltatás szereplőinek teljes szakmai konszenzusa alapján jelenik meg a tervezetben.
Ezzel a szemlélettel gyökeresen ellentétes a Javaslat, mely szűkítené az egyéniesítés lehetőségét, és kötelezően életfogytig tartó szabadságvesztést írna elő olyan esetekben is, amikor az elkövetett cselekményekért egyébként ilyen súlyos büntetés egyébként nem lenne kiszabható. Ez a szabályozás a TASZ meggyőződése szerint nem állná ki az alkotmányosság próbáját sem.
Az előterjesztők meggyőződése, hogy a Javaslat adekvát válasz a közelmúlt nagy nyilvánosságot kapott súlyos bűnelkövetéseire, illetve szerintük a „három csapás” törvénnyel elkerülhettük volna a tragédiákat.
Szeretnénk külön felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon az emberölések száma évről évre csökken. Míg 2003-ban 227, 2008-ban 145 eset történt, az emberölési kísérletek száma sem emelkedett. A hatályos büntető szabályok kellően szigorúak, és életfogytig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, ha az emberölést előre kitervelten, nyereségvágyból vagy más aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, különös visszaesőként, vagy tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen követik el. Az ítélkezési gyakorlat a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőivel nem bánik kesztyűs kézzel, bűnösség megállapítása esetén egyre többször szabják ki a legsúlyosabb büntetést.
Érdemes ugyanakkor a Javaslat hivatkozási alapját, azaz a Kaliforniában alkalmazott rendszert közelebbről is szemügyre venni. A „three strikes” törvényt 1994-ben vezették be, és bár a statisztikák mutatósak voltak, meg kell említeni, hogy a 90-es évek közepén nem csak Kaliforniában, hanem az egész országban visszaesett a bűnözés. Ennek oka feltehetően nem pusztán a kaliforniai börtönnépesség növekedése volt, hanem számos gazdasági és demográfiai folyamat is hatott a bűnözés alakulására, például csökkent a fiatal felnőtt férfiak aránya, nőtt az életszínvonal, és javultak a foglalkoztatottsági adataok. Ráadásul Kanadában, ahol ilyen szabályozást nem vezettek be, a kérdéses időszakban a kaliforniaihoz nagyon hasonló arányban csökkent az elkövetett bűncselekmények száma.
Végezetül szeretnénk rámutatni arra is, hogy nem a törvényhozó, hanem a bíró az, aki mérlegelni és értékelni tudja egy konkrét ügy körülményeit, és fel tudja tárni az elkövető motivációit, személyiségét. Nem csak azt kell figyelembe venni a büntetés kiszabásánál, hogy másokra kellően elrettentő hatású legyen, hanem azt is, hogy a vádlott számára úgy jelentsen megfelelő visszatartó erőt a jövőre nézve, hogy ne veszítse el a tisztességes újrakezdés lehetőségét. Az semmiképpen nem lehet a büntetés célja, hogy vélt társadalmi haszon reményében differenciálás nélkül kötelezően „kiiktassanak” valakit a visszatérés esélye nélkül, és az általános megelőzés oltárán nem lehet feláldozni olyanokat, akik enyhébb szankciótól is normakövetővé válnak.
2009. február 26.
Társaság a Szabadságjogokért
