Jogszerűtlenül titkolta a sávolyi projekt megvalósíthatósági tanulmányát az MFB

A Fővárosi Bíróság ma hozott elsőfokú ítéletében a KPMG pénzügyi tanácsadó cég által készített, a sávolyi motorpálya pénzügyi megvalósíthatóságáról szóló hatástanulmányának kiadására kötelezte a Magyar Fejlesztési Bankot.

Mint az ismeretes, a magyar állam összesen 35 milliárd forintot biztosított volna a versenypálya megépítéséhez és a futamok rendezéséhez. Az állami szerepvállalás két részből állt volna össze: egyrészt az állam körülbelül 20 milliárd forintnak megfelelő eurót adott volna költségvetési támogatásként, másrészt egy 15 milliárd forintos hitel biztosított volna a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül. Az állami szerepvállalásról a Kormány 2009. októberében döntött a KPMG titkosan kezelt hatástanulmánya alapján. Egy határozatban utasította az MFB-t, hogy kösse meg a hitelszerződést, a kizárólagos állami tulajdonú banknak nem volt választási lehetősége.

A elsőként Bodoky Tamás újságíró szerette volna megismerni a tanulmányt, azonban üzleti és banktitokra hivatkozva azt elzárták, és csak a TASZ által szervezett kampány hatására került fel az internetre a dokumentum, amelyből azonban több információt önkényesen kitakartak. Fontos megjegyezni, hogy a tanulmányt a beruházó Sávoly Motorcentrum Kft. töltötte fel a világhálóra. A TASZ jogi képviseletében Bodoky Tamás az MFB-t már korábban beperelte, mert az megtagadta a közérdekű adatigénylését.

Sokan azt hitték, hogy a tanulmány nagyobb részének nyilvánosságra hozatalával az ügy lezárul, azonban kétséges volt, hogy a felismerhetetlenné tett részadatok kapcsolatban állnak-e közpénzek felhasználásával. A bírósági eljárásban azt kellett tisztázni, hogy a kitakart adatok üzleti vagy banktitoknak minősülnek-e.

A tárgyalás sorozat jelentős része zárt ajtók mögött zajlott, mert egyenként vizsgálták a vitatott adatokat. Amennyiben azt a hallgatóság megismeri, az egész eljárás értelmét vesztette volna az elsőfokú tárgyalás lezárása előtt. A felperesi oldalnak azonban lehetősége volt betekinteni a felismerhetetlenné tett részadatokba is, és ezek ismeretében fogalmazhatta meg jogi érveit. A TASZ álláspontja szerint ez az eljárási megoldás megfelelően garantálja a fegyverek egyenlőségét, amely a polgári eljárásjog egyik alapelve.

Az ítélet indoklásának kihirdetésére is a nyilvánosság kizárásával került sor. Baltay Levente, a TASZ ügyvédje elmondta, hogy a tanulmányból továbbra is ki kell takarni három információt, ezek azonban nem kapcsolódnak közpénzek felhasználásához és az állami szerepvállaláshoz. A korábban titkolt, ám az ítéletben most közérdekű adatnak minősített olyan adatok, amelyek a központi költségvetést is érintik, egyenlőre azért nem oszthatóak meg a nyilvánossággal, mert a bíróság döntése nem jogerős.

A bíróságnak 30 nap áll rendelkezésre, hogy leírja az egyenlőre csak szóban kihirdetett határozatát, és az írásban közölt határozat után nyílik meg a 15 napos fellebbezési határidő az alperes számára. Remélhetőleg az MFB belenyugszik az elsőfokú döntésbe, így a nyilvánosság hamarosan tájékozódhat arról, hogy milyen információkat ítélt a Sávoly Motorcentrum Kft. olyan bizalmasnak, hogy azt a közvélemény elvárása ellenére se hozza nyilvánosságra.

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Azt javasoljuk a parlamenti képviselőknek, hogy ne fogadjanak el két, mától tárgyalt törvényjavaslatot

Részletes elemzést küldtünk két, ma tárgyalni kezdett törvényjavaslattal kapcsolatban minden országgyűlési képviselőnek. Azt javasoljuk a képviselőknek, hogy a magánélet védelméről szóló és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos meglátásainkat vegyék figyelembe, amikor a törvényjavaslatokhoz módosító javaslatokat fűznek, vagy azokról szavaznak, annak érdekében, hogy ne sérüljenek súlyosan az állampolgárok alapvető jogai.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elemzése a magánélet védelméről szóló T/706. számú törvényjavaslatról

A Kormány múlt kedden, június 26-án törvényjavaslatot nyújtott be, ami címe szerint a magánélet védelméről szól. Az indítvány furcsasága, hogy új normatív tartalma alig van, így viszont kérdéses, hogy mi vele a jogalkotó szándéka.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elemzése a gyülekezési jogról szóló T/707. számú törvényjavaslatról

A mai napon tartják az Országgyűlésben a gyülekezési törvény általános vitáját. Vannak, akik a mellett érveltek, hogy az új törvény nem hoz majd magával jelentős jogkorlátozást. A TASZ máshogyan látja, szerintünk a jogszabály-tervezetbe bele van kódolva, hogy szűkülni fog a tüntetések és a gyülekezés tere Magyarországon. Részletes szakmai elemzésünkben sorra vesszük a törvényjavaslat egyes pontjait.