Kameraláz
Szerző: Társaság a Szabadságjogokért
Létrehozva: 2009. szeptember 9, szerda
Módosítva: 2018. február 8, csütörtök
Bajnai Gordon miniszterelnök bejelentette, hogy a közbiztonsági intézkedés-csomag keretén belül megduplázzák a rendőrség által működtetett térfigyelő-kamerák számát. Az ehhez szükséges forrásokat a Kormányzat biztosítja részben uniós pénzből, részben a költségvetésből.
A Társaság a Szabadságjogokért korábban több alkalommal felhívta az állami vezetők és a közvélemény figyelmét arra, hogy a kamerás térfigyelés intézménye egyszerre jelent egy bűnüldözési eszközt és alapjog-korlátozást. A kamerás megfigyelés sérti a személyes adatok feletti önrendelkezést, az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott arra, hogy a technikai megfigyelés sértheti az emberi méltóságot és a magánszférát. Szemben tehát a közterületi rendőri jelenléttel, a térfigyelő rendszerek korlátozzák az alkotmányban biztosított szabadságokat.
Sajnos Magyarországon szokás, hogy a térfigyelő-rendszereket anélkül telepítik, hogy az intézmény tényleges társadalmi és gazdasági hasznosságát vizsgálnák. A mai napig nem vizsgálták meg átfogóan a térfigyelés hatását az országos bűnözési statisztikákra, és nem mutattak ki szoros összefüggést a technikai megfigyelés és az eredményes bűnüldözés, bűnmegelőzés között. Ezzel szemben külföldön több tanulmány is kimutatta, hogy nem csökken számottevően a bűnözés a kamerázás következtésben, ellenben olyan káros hatásokkal jár, mint a társadalmi kirekesztés erősödése.[1] Külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kamarák önmagukban semmiképpen sem alkalmasak a bűnözés visszaszorítására, s nagyon sok egyéb feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy minimális eredményeket lehessen felmutatni.[2]
A TASZ felhívja a figyelmet arra, hogy a miniszterelnök által emlegetett milliárdos költségek nem csupán egyszeri ráfordítást jelentenek. Az uniós forrás lehet, hogy elégséges a kamera-rendszerek telepítésére, de a fenntartásuk is rendkívül költséges. A Fővárosban egy kamera évente átlagosan 3 millió Forintjába kerül az adófizetőknek. Ez országos szinten óriási kiadást jelent, amely ugyan a biztonságtechnikai lobbinak nagy örömére szolgál, de az adóforintjainak gondos felhasználásáért aggodalmaskodó állampolgárt már elgondolkodásra késztetheti: vajon egy teljesen bizonytalan hatékonyságú, alapjog-sértő és méregdrága eszköz az üdvözítő megoldás? Természetesen lehet, hogy a miniszterelnök úr tisztán közgazdasági megfontolásból a nagy múltú biztonságtechnikai iparnak dob mentőövet a válságban, azonban ezt tehetné úgy is, hogy az állampolgárok szabadságjogai ne sérüljenek. S ugyanez igaz a bűnmegelőzésre is: a megromlott közbiztonságra nem az alapjogok kurtítása az elfogadható válaszlépés. Léteznek – a Bajnai-féle intézkedés csomagon belül is – olyan kevésbé jogkorlátozó eszközök, amelyek alkalmasak a rendőrség hatékonyságának fokozására, ezekre kellene koncentrálni a szűkös erőforrásokat. Az azonban minimálisan elvárható, hogy a lakosság biztonságérzetének növelésére kétségtelenül alkalmas, szavazatszerző eszközként is funkcionáló kamerák számának drasztikus növelése előtt célszerűségi és alkotmányossági szempontok szerint értékeljék az eddigi tapasztalatokat.
