Miskolci rendeletbe foglalt szegényellenes szabályokat kaszált el ismét a Kúria

A TASZ 2013. októberében kérte a Borsod megyei Kormányhivatalt, hogy kezdeményezze annak a miskolci rendeleti szabálynak a megsemmisítését, amely szerint többszázezer forintos bírsággal volt sújtható, aki saját ingatlanjába befogad más személyt, ha az ingatlan „életvitelszerű lakhatásra nem alkalmas”, így pl. ha abban az egy főre eső lakrész nem éri el a 6 négyzetmétert. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez a szabály is a szegény, többnyire roma lakosok lakhatásának megnehezítését szolgálta, csakúgy, mint a miskolci önkormányzat által nem sokkal később megalkotott diszkriminatív lakásrendelet.

Nem korlátlan az önkormányzatok szankcionálási jogköre

A Kormányhivatal egyetértett álláspontunkkal, sőt, a szóbanforgó rendelet (35/2013. (X.1.)) más szabályait is törvényellenesnek találta, ezért törvényességi felhívást küldött a miskolci közgyűlésnek. Miután a közgyűlés csak részben módosította a törvényellenes szabályokat, a kormányhivatal a Kúriához fordult 2015-ben.

Míg a cigányellenes lakásrendeleti szabályt egy éven belül megsemmisítette a Kúria, addig a szóbanforgó döntésre sokat kellett várni.

A Kúria 2017. januárjában kihirdetett döntésében egyetértve a TASZ és a Kormányhivatal álláspontjával megállapította, hogy alaptörvény-ellenes és törvénysértő a lakhatással kapcsolatos szabály, amit a kormányhivatal velünk egyetértve támadott meg, ezért azt megsemmisítette. Ahogy a Kúria fogalmaz:

” az önkormányzati szabályozás, amely a közösségi együttélés szabályainak megsértését állapítja meg akkor, ha valakire nem jut 6 m2 élettér, az a társadalmi helyzet alapján történő megkülönböztetésre vezet (de sérti az esélyegyenlőség elvét is a szociális, oktatási lehetőségekhez való hozzáférés magyarországi lakóhelyhez kötöttsége alapján). Az önkormányzatoknak is figyelembe kell venni az Alaptörvény XV. cikk (4) bekezdését, amely szerint Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti.”

Ebben a vonatkozásban üdvözöljük a Kúria döntését.

Az Alkotmánybíróságnak „köszönhetően” mégis szinte bármit megtehetnek az önkormányzatok

Annak, hogy a Kúria ilyen lassan döntött, részben az volt az oka, hogy az eljárás indulásakor az Alkotmánybíróság éppen vizsgálata azt a törvényi szabályt, amely alapján az önkormányzatok egyáltalán ilyen büntető típusú rendeleteket alkothatnak.

A 2012-es önkormányzati törvény hatalmazta fel először a helyi önkormányzatokat, hogy – a szabálysértési törvény garanciális eljárási és anyagi jogi szabályainak védelme hiányában – különféle magatartásokat „kirívóan közösségellenessé” nyilvánítsanak. Olyan bagatell magatartások jogellenessé minősítése történt például ezalapján egyes településeken, mint a galambetetés, a köztéren labdázás, vagy akár a 14 évesnél idősebb gyerek hintázása. Az ombudsman indítványa alapján akkor még az Alkotmánybíróság gyorsan felismerte a súlyos veszélyt abban, hogy az önkormányzatok jogkörét garanciák nélküli kiterjeszthetik, és megsemmisítette ezt a felhatalmazó rendelkezést.

Az AB helyes döntése után viszont nem sokkal visszacsempészte a jogalkotó a felhatalmazó rendelkezést a törvénybe, így 2013-tól kezdve az önkormányzatok újra elkezdhettek büntető típusú jogszabályokat alkotni. Ezek a szabályok új nevet kaptak: az ún. közösségi együttélés szabályait kezdték el meghatározni a helyi rendeletek.

Az ombudsman – egyetértve az indítványunkkal – úgy találta, hogy a szabályozás alkotmányosan aggályos, ezért azt megtámadta az Alkotmánybíróság előtt. Szintén indítványt nyújtott be a törvényi felhatalmazás megsemmisítésére a Kúria.

Az Alkotmánybíróság azonban saját három évvel korábbi döntésével és az illusztris indítványozók álláspontjával is homlokegyenest szembemenő 2015-ös határozatával hatályában tartotta az önkormányzati törvény szabályát. Ez lehetővé teszi azóta is az önkormányzati „közösségi együttélési szabályok” alkotását és alkalmazását.. Az alkotmányosság felett őrködő testület lényegében azzal magyarázta álláspontját, hogy a 2012-es határozata óta hatályba lépett az Alaptörvény IV. módosítása, és az lehetővé tette a hajléktalanság kriminalizálását. Majd ezek után egy gyors logikai ugrással kimondta, hogy ennek a módosításnak a „közvetett következménye” (!), hogy a helyi önkormányzatok jogalkotási autonómiája messzemenőkig kibővült, méghozzá az „Alaptörvény új emberképével” összhangban. A döntésről már 2015-ben megírtuk, hogy beláthatatlan következményei lehetnek a jogállamiságra, jogbiztonságra nézve, és az a helyi önkormányzati önkényt betonozhatja be.

Azóta sajnos a félelmeink messzemenőkig beigazolódtak. Nem csak a közösségi együttélési szabályok, de például szegényellenes helyi szociális rendeletek törvényességi vizsgálata is rendre emiatt az AB döntés miatt bukik el. A miskolci szociális rendelet kapcsán például a kormányhivatal ugyan egyetértett velünk abban, hogy a rendelet beleszól a helyi lakosok magánéletébe,és diszkriminatív módon zárja ki a szegény, többségében roma lakosokat a szociális ellátásokból. De mégsem tudott lépni, mert álláspontja szerint „az utóbbi időben komoly változás állt be a szociális jogok értelmezése területén, új jogalkalmazási gyakorlat jelent meg a szociális rászorultsági elv érvényesítésének kizárólagossága mellett” – írta a hivatal, utalva a fenti AB határozatára. Ennek az új jogértelmezésnek az egyik legfontosabb eleme, hogy az önkormányzatok lényegesen tágabb mozgásteret kaptak a helyi rendeletalkotásban; a rászorultság alapú megközelítést felváltotta az öngondoskodáson alapuló szemlélet.

Felemás Kúria döntés

A Kúria – üdvözlendő módon – a miskolci közösségi együttélési rendeletnek egy részét megsemmisítette, mint feljebb írtuk. A kormányhivatali indítvány másik részének elutasításában viszont sajnos a fent kritizált alkotmánybírósági döntés nagyon káros hatásait láthatjuk visszaköszönni. A Kúria ugyanis az AB döntésre hivatkozva tartott hatályában olyan „közösségi együttélési” szabályokat, amelyek egyértelműen magánjogi jogviszonyokat érinetenek és más jogterületek által már szabályozottak, szankcionáltak. A Kúria szerint, mivel az AB nem semmisítette meg a túlságosan tág törvényi felhatalmazást, ezért az indítványozó aggályaira a Kúria nem tud megsemmisítéssel reagálni, az önkormányzatok szinte bármilyen magatartást bevonhatnak a közösségi együttélési szabályok körébe. Ezáltal például továbbra is súlyos pénzbírsággal büntethető az a miskolci társasházban lakó személy, aki „szőnyeget, matracot, takarítási eszközt, vagy más hasonló funkcióval rendelkező tárgyat erkélyen, loggián, ablakon, lépcsőházak függőfolyosóján, korlátjain porol, leseper, kiráz.”

Ugyanígy továbbra is közösségi együttélési szabályt sért és pénzbírsággal is büntetendő a miskolci önkényes lakásfoglaló annak ellenére, hogy ez a jogellenes magatartás a polgári jogi birtokvédelem körében is értékelhető.

Az Alkotmánybíróság 2015-ös döntésének tehát messzemenő következményei vannak. A jogbiztonság sérelmén túl súlyos probléma, hogy a helyi szabályok sokszor aránytalanul sújtják a mélyszegénységben élő, társadalmilag alacsony presztízsű lakosságot.