Nyertünk! A rendőrség nem tilthat meg egy tüntetést esetleges jövőbeli jogsérelem veszélye miatt

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mai végzésével helyt adott a TASZ felülvizsgálati kérelmének és hatályon kívül helyezte a devizahitelesek tüntetését megtiltó végzést. A bíróság leszögezte: mások jogainak feltételezett veszélye nem legitim és nem is elegendő indoka egy tüntetés előzetes megtiltásának.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság két indokkal tiltotta meg a devizahitel-károsultaknak a Széchenyi térre, a közeli hotelben konferenciázó bankárokkal szemben bejelentett tüntetését. A rendőrség szerint a tüntetés a terület lezárását követeli meg, ami ellehetetlenítené a közlekedést, továbbá a tüntetés megtartása sértené a szálloda vendégeinek és az arra járóknak a jogait és szabadságát.
A tiltást hatályon kívül helyező bírósági döntés legfontosabb aspektusa annak eldöntése, hogy vajon mások – a tüntetésen részt nem vevők – jogainak és szabadságának sérelmére alapozva megtilthatja-e a rendőrség előzetesen a tüntetés megtartását. A rendőrség ugyanis annak ellenére használja ezt az indokot a rendezvények megtiltására, hogy a gyülekezési törvény kimerítően és egymástól elkülönítve sorolja fel a rendezvények tiltásának és feloszlatásának okait. Az előbbiek a még csak bejelentett tüntetés megtartásának előzetes megtiltására, az utóbbiak pedig a zajló rendezvény feloszlatására hatalmazzák fel a rendőrséget. A bíróság megerősítette ezt az egyértelmű szabályt: a rendőrségnek az oszlatási okra alapított tiltó határozata önmagában jogszabálysértő. A bíróság azt is leszögezte, hogy nem a mások jogainak és szabadságának absztrakt veszélyeztetettsége, hanem a jogsérelem tényleges bekövetkezése jelenti a gyülekezési jog korlátját – de ebben az esetben sem az előzetes tiltás, hanem a zajló rendezvény feloszlatása a törvényes út.
A bíróság nem látta bizonyítottnak a rendőrség azon állítását sem, hogy a rendezvény megtartása a tér lezárását követelné meg, ami a forgalom ellehetetlenülésével járna. Bár a forgalom ellehetetlenítése legitim tiltási ok, a rendőrség nem tett eleget annak a kötelezettségének, hogy tiltó határozatát „releváns, kellően konkrét, ténybeli érvekkel és bizonyítékokkal” támassza alá. Sőt, e körben is helytelenül alkalmazta a törvényt, amikor a közlekedés rendjének sérelmét és a gyülekezési jogot arányossági mérlegelés tárgyává tette, tekintettel arra, hogy a jogalkotó már 2004-ben úgy döntött, hogy a tiltás alapja csak az lehet, ha a közlekedés más útvonalon egyáltalán nem biztosítható.
A mai döntés különösen pikáns, mert a rendőrség a miniszterelnök háza előtt tartandó demonstrációkat rendszeresen azzal az indokkal tiltja meg, hogy az sértené a szomszédok jogait és szabadságát. Bízunk benne, hogy nem mindig a bíróságnak kell a rendőrséget felvilágosítania arról, ami a törvényben feketén-fehéren le van írva.
A felülvizsgálati eljárásban a ügyvédi képviseletet a TASZ részéről dr. Pető Márk látta el.
A bíróság végzését itt találja >> (.pdf)
A felülvizsgálati kérelmet itt olvashatja el >> (.pdf)

Megosztás

Kapcsolódó hírek

A TASZ támogatja a CEU elűzése ellen tiltakozókat/ The HCLU supports the protesters against the expulsion of CEU

ENGLISH BELOW

Polgárok ezrei fejezték ki eddig is tiltakozásukat a Central European University (CEU) ellehetetlenítése ellen. A tiltakozás közügyet érint, közhatalmi döntést kritizál, ezért alkotmányos védelmet élvez. A TASZ ismételten kifejezi szolidaritását a CEU-val, és felajánlja segítségét az eddigi, illetve a jövőbeli tiltakozóknak. A TASZ ingyenes jogi tanácsadással, és ha szükséges, ingyenes jogi képviselettel segít, felhasználva a politikai szabadságjogok védelmével kapcsolatos széleskörű tapasztalatát.

Gyülekezési jog menekülthullám idején

Tüntethetnek, tiltakozhatnak a menedékkérők Magyarországon?

Igen. A békés gyülekezés joga, a tiltakozás szabadsága mindenkit megillető emberi jog, állampolgárságtól függetlenül. E jog azokat a menedékkérőket is megilleti, akik szabálytalanul lépték át a magyar határt, vagy szabálytalanul hagyták el a gyűjtőpontot, befogadó-állomást. A gyülekezési szabadságot nem lehet felfüggeszteni még a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben” sem.

Nyílt levél az Országos Rendőrfőkapitánynak

Kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk a figyelmét azokra a jelenségekre, amelyek súlyos bűncselekmények elkövetésének veszélyét hordozzák magukban.