Barion Pixel TASZ | Nyilatkozat 1989 értékei védelmében

Nyilatkozat 1989 értékei védelmében

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet (TASZ) kezdeményezésére hatvanegy értelmiségi és közéleti aktivista nyilatkozatban ítéli el az október 23-i rendőri fellépés módját, és áll ki a ’89-es jogállami forradalom értékei, az emberi méltóság és a demokratikus jogállam védelmében.

NE ENGEDJÜNK A ’89-BŐL!

A tizenhét évvel ezelőtti október 23-án, amikor létrejött a III. Köztársaság, mindannyian biztosak voltunk abban, hogy a demokrácia rendőrsége kizárólag jogállami módon és eszközökkel fogja védelmezni a demokrácia rendjét.

 Olyan köztársaságot akartunk, ahol

 • az intézkedő rendőrök minden körülmények között tartják magukat az arányosság követelményéhez, (így például egy heterogén tömegre nem zúdítanak fejmagasságban gumilövedékeket);

• a földön fekvő, védekezésre képtelen emberekbe nem rúgnak bele rendőrök;

• a zavargások helyszínétől távol tartózkodó, nyilvánvalóan ártatlan emberek nem esnek brutális rendőri erőszak áldozatául;

• az intézkedő rendőr személye azonosítható, az őrizetbe vett személyek jogorvoslati jogát tiszteletben tartják;

• a közhatalom biztosítja és nem meghiúsítja a békés gyülekezés jogát;

• az állami szervek tiszteletben tartják az intézkedés alá vont, előállított, őrizetbe vett személyek sérthetetlen emberi méltóságát;

• a személyi szabadságot korlátozó intézkedések kiállják a törvényesség próbáját;
• a rendőri vezetés a rendőrségbe vetett közbizalmat fontosabbnak tartja a mundér félreértett becsületénél;

• a rendőrség kellő társadalmi megbecsülés birtokában, a törvényt következetesen betartva lép fel a törvénytelenségekkel szemben.

 Tizenhét év múltán, a forradalom ötvenedik évfordulóján a békés utcai tiltakozók és megemlékezők közé erőszakos, szélsőséges rendzavarók vegyültek. A rendőrség erre a helyzetre egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlan módon reagált. A demokráciát nemcsak az utcai erőszak fenyegeti, hanem az is, ha a hatalom – akár időlegesen – felmentést ad magának a jogállami követelmények alól.

 Követeljük, hogy

 • az ügyészség, a parlament és a kormány illetékes szervei vizsgálják ki a rendőri vezetés felelősségét az október 23-i eseményekkel kapcsolatban;

• a jogtalan állami erőszak áldozatai kapjanak erkölcsi elégtételt;

• a hatalom minden körülmények között tartsa magát a jogállam írott és íratlan szabályaihoz!

 Ne engedjünk a ’89-ből!

 Budapest, 2006.november 4.

 Ádám Zoltán közgazdász; Ámon Ada közgazdász, Energia Klub; Baltay Levente ügyvéd; Bárdos-Deák Péter fotográfus; Boda Zsolt közgazdász, politológus; Bodolai László ügyvéd; Brády Márton koncertszervező; Csapody Tamás jogász-szociológus; Csernus Eszter jogász, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője; Csikós Attila író; Csillag Gábor kultúrantropológus, Zöld Fiatalok; Dénes Balázs a Társaság a Szabadságjogokért elnöke; Döbrentey Ildikó író; Egri Orsolya; Elek István közíró, a TTFK elnöke; Érsek-Obádovics Nándor politológus-hallgató; Farkas István vegyészmérnök, az MTvSz ügyvezetője; Ferjentsik Viola szociális munkás, Rügyecskék Alapítvány; Ficsku Pál író, hírügynök; Fidrich Róbert környezetvédő; Földes Ádám jogász, a Társaság a Szabadságjogokért programvezetője; Fridli Judit jogvédő; Gőbl Gabi szociológus, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa; György Péter esztéta; Herbert Tamás pathológus; Illés Zoltán környezetpolitikus, egyetemi tanár; Jávor Benedek biológus, a Védegylet szóvivője; Juhász Géza jogvédő; Kalas György jogász; Karátson Gábor Kossuth-díjas író, festőművész; Kis János filozófus; Lenkei Péter környezeti tanácsadó; Linder Bálint újságíró; Losonczi Péter filozófiatörténész; Lovasi András zenész; Lukács András geofizikus; Malgot István író, képzőművész; Maróy Ákos szerkesztő, Tilos Rádió; Mátrai Judit tanár, Zöld Völgyért Egy.; Nagy Erzsébet tanár, Civilek a Mecsekért Mozgalom; Orosz István esszéista, a szamizdat Beszélő alapító nyomdásza; Pelle Andrea ügyvéd; Perlaki Tamás jogász; Péterfi Ferenc közösségfejlesztő; Prieger Zsolt az AnimaSoundSystem zenekar vezetője; Radnóti Sándor esztéta; Rauschenberger Péter filozófia-tanár, Védegylet; Reisz Terézia szociológus; Sallai R. Benedek termv.mérnök, a NIMFEA Termv.Egy. ügyvezetője; Schiffer András ügyvéd; Szalai Erzsébet szociológus; Szentistványi István tanár, Védegylet-Szeged; Székely Mózes fizikus-szociálpszichológus; Szikinger István alkotmányjogász; Szombati Kristóf társadalomkutató; Tamás Gáspár Miklós tud.kutató, egyetemi tanár; Tömöri Balázs földrajz-tanár, környezetvédő; Ungár Klára közgazdász; Vay Márton tanító, Védegylet; Vásárhelyi Dániel építész; Vásárhelyi Judit tanár; Vida Viktor a hungary.indymedia.org szerkesztője; Vizi Balázs jogász

  1. karakter

2006-11-04
Elképesztő és szomorú, hogy tekintélyes, közismert értelmiségiek nevüket adják ilyesfajta nyilatkozatokhoz, mégpedig úgymond '89 védelmében. Hol voltak Önök, az elmúlt években? Felemelték-e figyelmeztetően a szavukat a '89-es jogállamot folyamatosan és mára már a legdurvább eszközöket is bevető FIDESZ akcióikor. Önök szerint hirtelen most került veszélybe '89? És senki, semmi más, csak a magyar rendőrség fenyegeti itt '89-et? Egyéb problémát nem is érzékelnek?

Ez a mai politikai helyzet legfontosabb kérdése, amit Önök felvetnek? Félretehető a máig vezető előzmények gondos elemzése tanult és felelős emberek részéről? Olybá tűnik, mintha itt egyesek átaludtak volna 10 évet, most felébredve bekapcsolják a tévét és döbbenten nézik a "rendőri brutalitást"?

Miközben immár késsel esnek a jogállam torkának, Önök azt kifogásolják, hogy az védekezni mer? És egyetlen szavuk nincs azok ellen, akik ellenzékben és kormányon folyamatosan negligálni igyekeztek '89 eszméjét és törvényeit?

Ezt a nyilatkozatot súlyosabb támadásnak tartom a magyar alkotmányos jogállam ellen, mint a FIDESZ hatalmi érdekek-vezérelte akcióit, mert az értelmiségnek kellene értő, az előzményeket, az okokat is feltáró, elemző segítséget nyújtania egy elbizonytalanodott, egyre inkább aggódó társadalomnak. Ez a társadalom elárulása.

2.karakter

2006-11-04

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ajánlom kényes figyelmükbe a következő tudósítást:

Orvosbotrány: megtagadta egy traumatológus egy rendőr ellátását
2006. november 4. 13:09

Eljárást indított a rendőrség egy traumatológus orvos ellen, mert a gyanú szerint nem látott el egy rendőrt, aki részt vett az október 23-i fővárosi tüntetés biztosításában – értesült a HavariaPress.

A hírügynökség úgy tudja, hogy a rendőr október 27-én jelentkezett a Szent János Kórház traumatológiai osztályán és közölte, hogy fájdalmai vannak a lábában. Amikor azonban elárulta a foglalkozását, állítása szerint az orvos azt mondta neki, hogy azért fáj a lába, mert sokat futott a tüntetők után; és megnyugtatta, hogy a panaszai el fognak múlni.

A rendőr viszont nem hagyta annyiban a dolgot és egy másik orvoshoz fordult, aki azt állapította meg, hogy gyulladás van a férfi lábában, és be is gipszelte azt. A hírügynökség érdeklődésére a BRFK részéről elismerték, hogy valóban indult eljárás egy traumatológus orvos ellen, segítségnyújtás elmulasztásának gyanújával, de további részleteket nem kívántak elárulni.

(hirado.hu)

3.     lvlvlvlv      

2006-11-04
 

Tisztelt Aláírók!

Önök, mint írják, az emberi méltóság és a demokratikus jogállam védelmében emeltek szót.
Ehhez az október 23-i rendőri fellépés módját találták megfelelő oknak. Sajnos egyedüli oknak!
 

Egyetértek, az intézkedő rendőr eljárása és az eljárás alá vonttal való bánásmód mindenben legyen törvényes! (Volt olyan felelős megnyilvánulás, ami ezt kétségbe vonta? Mert nem emlékszem.)
Ugyanakkor nem értem az aláírók helyzetértékelését.
Miért nem léptek fel ilyen határozottan a demokratikus jogállam védelmében azon esetekben is, amikor az utcán jelen lévők részéről érték komoly támadások??

Miért nem emelték fel a szavukat a sajtószabadság védelmében, amikor újságírok képét függesztették ki oszlopokra fenyegető aláírás kiséretében? A sajtószabadság is alkotmányos alapjog!Miért nem emelték fel a szavukat, amikor az itélkező bírák nevét és adatait tették közzé szélsőséges nézeteket valló netoldalakon? A bírói függetlenség alkotmányos alapelv!
Miért nem érzékelték az emberi méltóság sérelmét, és találták elég fontosnak a megszólalást, amikor a tüntetők diszkriminatív megnyilvánulásokat tettek??
Miért nem adtak hangot aggodalmuknak amiatt hogy a magyar köztársaság elnöke olyan menet élén vonul, amely menet mögötte a miniszterelnököt dehonesztáló jelszavakat skandál: "Gyurcsányt a Dunába, a kormányt meg utána"? A köztársasági elnök alkotmányos szerepe is fontos és védendő érték!

Magam is nagyon fontosnak tartom az alkotmányos alapjogok és a jogállam védelmét és ezért kérdem, nem kéne mindezt együtt értékelni? Ma az utca folyamatosan kérdőjelezi meg a jogállami működést.
Az értelmiségnek nem dolga, hogy segítsen eligazodni? Súlyozni?Arányokat érzékelni?
Az aránytévesztés is üzenetértékű! Hamis kép kialakítását segíti elő, s mint ilyen morálisan is hibás következetetésekhez vezet.

4.  mic   

    2006-11-06

Nagyon korrekt nyilatkozatról van szó, de ez szerencsére általában jellemző a TASZ-ra. Fontos, hogy megjelent, mert látnivaló, hogy sokan még mindig nem tudnak túllépni azon a babonán, hogy a törvény és jog csak annak nyújt védelmet, aki ellen nem merül fel vád és hajlamosak összemosni a ténylegesen agresszív, a rendőrökre támadó tüntetőt a járókelővel, vagy az inkorrekt intézkedés miatt a "műveleti területet" időben elhagyni nem tudó, bejelentett, jogszerű tüntetésen részt vevő polgárral

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.