Pereljük a TEK-et a jogsértő területlezárás miatt

A Terrorelhárítási Központ (TEK) szerint minden tekintetben jogszerű volt, hogy Angela Merkel február eleji látogatása előtt egy nappal rendelt el személy és létesítménybiztosítási intézkedést a Kossuth térre. Bár az intézkedés indokoltságát nem vitatjuk, azt igen, hogy azt csak olyan késői időpontban lehetett elrendelni, hogy a tüntetőknek ne legyen módjuk hatékony jogorvoslattal élni.

A TEK a német kancellár érkezése előtt alig egy nappal, február 1-én rendelte el a Kossuth tér lezárását, ahol azokban a napokban is az Ország Gyűlése Mozgalom demonstrációja zajlott. Az intézkedés éjfélkor lépett hatályba, és a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) abban a pillanatban érvényt is szerzett neki: elbontotta a demonstrálók sátrát. A BRFK-t emiatt bepereltük – ez az eljárás folyamatban van. Mivel azonban a bíróságtól kértük, hogy a TEK intézkedésének jogszerűségét is vizsgálja, a TEK a TASZ beadványát panaszként értelmezve lefolytatott egy belső eljárást is. Ennek eredményeként a TEK megállapította, hogy az „intézkedés elrendelése jogszerű volt, az a vonatkozó jogszabályoknak, továbbá a szükségesség és arányosság követelményeinek megfelelt”, és a panaszt elutasította. A TASZ most ezt a határozatot is megtámadta bíróság előtt.

A TASZ a keresetében nem vitatja, hogy a területlezárás törvényen alapult és legitim célt szolgált, és azt sem vitatja, hogy a demonstráció megakadályozásának felelőssége elsősorban a BRFK-t terheli, lévén gyülekezési jogi ügyekben a törvény szerint neki kizárólagos hatásköre van. Azt viszont állítja a kereset, hogy a TEK nem tett eleget annak az alkotmányos kötelezettségének, hogy az alapjogot érintő intézkedését szigorú szükségességi és arányossági mérlegelésnek vesse alá. E mérlegelésben minden állami szervnek figyelemmel kell lennie arra, hogy a jogkorlátozó hatósági határozat meghozatala olyan időpontban történjen, ami nem teszi lehetetlenné a jogkorlátozással szembeni bírósági jogorvoslat igénybe vételét (ez gyülekezési jogi ügyekben igen gyors, háromnapos felülvizsgálatot jelent), és nem kényszeríti a többi hatóságot – jelen esetben a kizárólagos hatáskörrel rendelkező BRFK-t – a határozat szolgai végrehajtására. A hatályba lépését megelőzően néhány órával elrendelt személybiztosítási intézkedés viszont pontosan ilyen következményekkel járt. A BRFK, ha akart volna, sem tudott volna egyeztetni a tüntetés szervezőjével arról, hogy pl. a helyszín módosításával vagy a résztvevők fokozott ellenőrzésével a rendezvény megtiltása elkerülhető, a szervezőnek pedig esélye sem volt akár a TEK, akár a BRFK intézkedését időben megtámadni a bíróság előtt. (A TEK és a BRFK gyülekezési jogot korlátozó ténykedéséről itt részletesen is olvashat – itt pedig arról, hogy mindez bízvást nevezhető állandó gyakorlatnak.)

Mindezek alapján a TASZ azt kéri a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól, hogy állapítsa meg: a TEK az intézkedése elrendelésének módjával a békés gyülekezéshez való jog alkotmányos garanciáit sértő határozatot hozott.

A keresetlevelet itt elolvashatja >> (.pdf)

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Útmutató tüntetőknek

Mikor igazoltathat a rendőr?

Közterületen gyakorlatilag bárkit igazoltathat a rendőr, ennek célját azonban köteles neked megmondani. A törvény szerint ilyen cél lehet például a közrend vagy a közbiztonság védelme, bűnmegelőzési vagy bűnüldözési cél, továbbá, ha ez a jogaidnak vagy mások jogainak védelme érdekében szükséges. Automatikusan nem mindig közli a rendőr az igazoltatás okát, de kérdésedre köteles azt megmondani! Ha ezt előzetesen megtagadná arra hivatkozva, hogy ezzel veszélyeztetné az intézkedés eredményességét, akkor is legkésőbb az igazoltatást követően közölnie kell veled annak okát, célját.

Bíróság mondta ki, hogy jogszerűtlenül oszlatta fel a rendőrség a Ligetvédők tiltakozásást

Még 2016. júniusában gyűltek össze a ligetvédő aktivisták az azóta lebontott Közlekedési Múzeum előtt azért, hogy tiltakozzanak a Városligetben folyó beruházások ellen.

A tüntetések megtartása nem köthető engedélyhez

A kormányhivataltól kérjük annak a gödöllői rendeletnek a törvényességi vizsgálatát, amelyik engedélyhez köti a tüntetések megtartását. A törvényben garantált gyülekezési szabadság korlátozására az önkormányzatnak nincs felhatalmazása.