Bár a Bizottság elsőrendűen a korrupció súlyossága miatt fagyasztott több ezer milliárd forintnyi felzárkózási támogatást, meglepő módon a közérdekű bejelentők védelmének erősítése nem szerepel a magyar kormánnyal szemben támasztott követelményeket tartalmazó mérföldkövek egyikében sem. Pedig lenne mit megreformálni, hiszen a jelenlegi magyar bejelentővédelmi jogszabályok egyrészt nem nyújtanak valódi védelmet a bejelentők számára, másrészt nincsenek összhangban az EU vonatkozó irányelvével. A vonatkozó európai uniós irányelvet 2021 decemberéig kellett volna átültetni a hazai jogba, ez azonban elmaradt. Nem véletlen, hogy a Bizottság Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett, majd pert is indított a luxemburgi bíróság előtt a mulasztás miatt.

A kormány végül múlt héten az országgyűlés elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amely biztosítaná az uniós irányelvnek való megfelelést. Közben azért bizonyságot tett arról is, hogy mennyire veszi komolyan az egész kérdést. Noha decemberben felállt a Korrupcióellenes Munkacsoport, a kormánynak az eszébe se jutott, hogy egyeztessen annak tagjaival a tervezett szabályozás tartalmáról, sőt, még csak nem is említették, hogy törvényjavaslatot készülnének benyújtani ebben a témában és társadalmi egyeztetésre se bocsátották a jogszabálytervezetet. Sőt, a kormány beleszőtt a törvénybe egy külön részt a „magyar életmód” megvédése érdekében fellépő bejelentők védelmére. Az abszurd rendelkezés célja a trollkodáson kívül az lehet, hogy összemossa azokat az állampolgárokat,
akik a társadalom egészének védelme érdekében kockáztatják az egzisztenciájukat vagy akár a személyes biztonságukat azokkal, akik
különféle világnézeti kérdésekben jelentgetik fel a tőlük eltérő véleményen lévőket. Míg az előbbi hasznos és bátor kiállás a közjó érdekében, addig az utóbbi valójában elfogadható indok nélkül korlátozza a szólás- és véleményszabadságot.

A K-Monitor, a Transparency International Magyarország és a TASZ közös elemzésében megvizsgáljuk, hogy a törvényjavaslat mennyiben képes a közérdekű bejelentők részére valódi védelmet nyújtani, és azt is, hogy mennyiben felel meg az uniós irányelv tartalmának.

1. A kormány furcsa formáját választotta az EU-s irányelv átültetésének, ugyanis az új előírások életbe léptetésével egyidejűleg megőrzi a hatályos szabályozást is. Így tehát tartalmát tekintve a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013-as törvény (Panasztörvény) is hatályban marad, és az Alapvető Jogok Biztosa is megőrzi a bejelentések fogadásával összefüggő feladatkörét. Emellett persze az EU-s irányelvet is törvénybe iktatja a kormány, ami által kétszintű védelmet hoz létre és emiatt a bejelentő, ha nem eléggé tájékozott, könnyen lehet, hogy a hatályos szabályok szerinti gyengébb védelemben fog csak részesülni. Ez a bejelentők számára bizonytalanságot okoz, mivel a jelenlegi magyar szabályozás értelmében bárki, bármely visszaélés ügyében tehet bejelentést, ezzel szemben az irányelv csak a munkavégzéshez kötődő bejelentésekre vonatkozik, és azokra is kizárólag akkor, ha bizonyos EU-s jogszabályok megsértésével kapcsolatosak. Cserébe az irányelv sokkal erősebb védettséget biztosít a magyar szabályozásnál. Ebből viszont az következik, hogy a bejelentő nem, vagy csak nagyon nehezen fogja tudni eldönteni, hogy a bejelentése nyomán jogosult-e az erősebb, európai uniós szintű védelemre, vagy sem.

2. A törvényjavaslat fogyatékosságai zömében magából az irányelvből fakadnak, amely eleve nem megy túl messzire a bejelentők megvédése terén. Az irányelv ugyanakkor megengedi erősebb védelmi megoldások szabályozását, a kormány mégsem él ezzel a lehetőséggel.

2/a. Ilyen például a bejelentőknek nyújtott támogatás szabályozása, amely kimerül a felvilágosításban, valamint abban, hogy az állam ügyvédet biztosít, ám az ügyvéd díját csak akkor fizeti meg, ha a bejelentő havi jövedelme nem haladja meg a 28500 forintot. Ez így biztosan kevés lesz ahhoz, hogy egy jól kereső alkalmazott kockáztassa az állását.
2/b. Teljességgel hiányoznak továbbá a bejelentések kivizsgálására vonatkozó eljárási szabályok, miközben a külső bejelentőcsatornák működtetésére kijelölt állami szervek többsége az elmúlt években nem jeleskedett nagyobb
korrupciós ügyek és egyéb jogsértések felderítésében.
2/c. A törvényjavaslat azzal sem foglalkozik, hogy mit tehet a bejelentő, ha úgy ítéli meg, hogy bejelentését nem vizsgálták ki érdemben, azon túl, hogy más csatornát választ, vagy az ombudsmanhoz fordul. Az ombudsman ugyan ellenőrizheti azt, hogy az eljárásra jogosult szerv intézkedett-e a bejelentés nyomán, de a bejelentés kivizsgálásának a tartalmi megfelelőségét nem ellenőrizheti.
2/d. További hiányosság az, hogy a törvényjavaslat nem támaszt elég szigorú követelményeket a bejelentések fogadására létrehozandó csatornák működését illetően, miközben éppen a technikai megoldáson múlhat, hogy mennyire vannak biztonságban a bejelentő adatai. Az sem teljesen megnyugtató, hogy a bejelentővédelmi rendszerek megfelelősségét a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság fogja ellenőrizni. Semmi nem utal arra ugyanis, hogy a kormány egyebek mellett a szükséges költségvetés, a szakembergárda megerősítése és megfelelő képzések útján felkészítené az alapvetően munkaügyi ellenőrzésekre szakosodott főhatóságot a teljesen új feladatok ellátására.
2/e. A nyilvánosság útján tett bejelentés esetére irányadó védelmi szabályok is hiányosak, ugyanis a visszaélést a sajtó útján nyilvánosságra hozó bejelentő nem számíthat védelemre. Pontosabban fogalmazva a bejelentő ilyenkor a sajtótörvényben rögzített forrásvédelmi szabályokra van utalva, amelyek azonban kizárólag akkor garantálnak védelmet, ha az újságíró hivatkozik rájuk.

3. Komoly probléma, hogy a törvényjavaslat megengedi a névtelen bejelentések vizsgálatának a mellőzését, holott előírhatná azt is, hogy csak akkor nem kell vizsgálódnia az illetékes hatóságnak, ha az anonimitás miatt ez lehetetlen. Előrelépés ugyanakkor, hogy a súlyos jog- vagy érdeksérelemre utaló közérdekű bejelentéseket akkor is kötelező lesz kivizsgálni, ha nem azonosítható a bejelentést tevő személy.

4. Az is pozitív fejlemény, hogy a törvényjavaslat megerősíti a bejelentővédelmi ügyvédre vonatkozó szabályokat, ami azért fontos, mert vélhetően jelentősen emelkedni fog a törvény elfogadását követően az ilyen szolgáltatást nyújtók száma. Ellenben a törvényjavaslat anélkül engedi meg a bejelentővédelmi feladatok máshoz, például tanácsadó cégekhez történő kiszervezését, hogy ezzel kapcsolatban bármilyen követelményt meghatározna.

5. Trollkodásra is futotta a kormány erejéből, a törvényjavaslat ugyanis külön foglalkozik a magyar életmód megvédése érdekében tett bejelentésekkel. Ez a gumicsontként odadobott szabály nemcsak értelmetlen, de a szólás szabadságát is nyilvánvalóan megsérti. Ráadásul alaptalanul kelti azt a látszatot, mintha a magyar életmóddal szemben megvalósított visszaélések, feltéve, hogy ilyenek egyáltalán előfordulnak, a korrupciós jelzésekhez hasonlóan maguk is szükségessé teszik önálló bejelentési rezsim kialakítását.

A teljes álláspont az alábbi linken olvasható.