Barion Pixel TASZ | Hol volt a TASZ 2006-ban?

Hol volt a TASZ 2006-ban?

A 2006. szeptember 18-21. között és október 23-án történt utcai rendőri intézkedések nyomán indult eljárások, és a rendőrök fellépését sérelmező bejelentések kapcsán a számos megkeresés érkezett hozzánk. Az első elvállalt ügyek kapcsán kiderült, hogy az előzetes letartóztatások után a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben megalázóan bántak a fogvatartottakkal, de csak egy fiatalember volt közülük, aki emiatt feljelentést kívánt tenni.

A szeptember 18-21. és október 23-26. közötti rendőri fellépések kapcsán indult eljárásokban 11 embert képviseltünk. A 11 főből 8 ellen indult büntető (5) illetve szabálysértési (3) eljárás, további három fő ellen eljárás nem indult, viszont ők tettek feljelentést a rendőrök ellen. A büntető ügyekben mindegyik ügyfelünk esetében a nyomozást megszüntették, a szabálysértési ügyekben bírósági döntés született arról, hogy egyikük sem vonható felelősségre. Közülük négyen voltak előzetes letartóztatásban. Erről sajtótájékoztatót is tartottunk 2007. júliusában.

A rendőrök ellen tett feljelentések során a 11 főből 7 személy
sértetti képviseletét láttuk el. A lezárt nyomozások közül egy esetben
sikerült csak beazonosítani a rendőröket, a többi eljárást
megszüntették, mivel nem sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Az általunk képviselt konkrét ügyekben azt tapasztaltuk, hogy a 2006.
szeptemberi intézkedések során a tömegoszlatásnál nem biztosítottak
megfelelő menekülési útvonalat azoknak, akik el akarták hagyni a
helyszínt. Sok esetben a rendbontásban részt nem vevő fiatalokat is
elfogtak, és formalizált gyanúsítás alapján indítottak ellenük eljárást.
Ennek nem pusztán az lehet a hátrányos következménye, hogy sokaknak
alaptalanul kell elszenvednie egy büntetőeljárást, de az is kárt okoz,
hogy így a tényleges rendbontók felelőssége relativizálódik. A
büntetőeljárás és a bűnösökre kiszabott büntetés csak mindvégig jogszerű
és méltányos eljárás keretében érheti el tényleges célját, csak ilyen módon
lehet visszatartó erejű.

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.