A jogfosztás üzeme: a magyar gondnoksági rendszer a kirekesztés szolgálatában

Nyolc állítás a cselekvőképesség korlátozására és a gondnokság alá helyezésre épülő hazai gyakorlatokról.

1. A polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben szabályozott gondoksági rendszer feladata, hogy a polgári bíróságok eljárásaiban a belátási képesség vizsgálata és az egyén szükségleteinek mérlegelése nyomán annyiban korlátozza az érintettek cselekvőképességét, amennyiben ez emberi integritásuk megtartását, szociális beilleszkedésüket és vagyoni vagy jövedelmi helyzetüket, valamint mentális állapotukat várhatóan pozitívan befolyásolja majd. A cselekvőképesség korlátozása a szerződési képesség részleges vagy teljes megvonását, és ennek a kijelölt gondnok hatáskörébe utalását jelenti. Ma mintegy 50-80 ezer gondnokság alá helyezett – pszichiátriai beteg, idős, értelmi fogyatékos, autista, alkoholbeteg és drogfüggő, illetve hajléktalan – személy él Magyarországon.

2. A gondnoksági rendszer ma jelentős részben kimondott céljával ellentétesen működik: jogvédelem helyett jogfosztást, az egyének társadalmi integritásának megerősítése helyett társadalmi kirekesztődésüket segíti elő. A gondnoksági rendszer az egyének társadalmi kirekesztődését jogfosztássá transzformálja, miközben jelentős részben hozzájárul a hazai szociális szolgáltatások területi egyenetlenségeinek elfedéséhez.

3. A gondnoksági rendszer egyik legfontosabb funkciója, hogy a családból kihulló személyek szociális intézménybe kényszerítéséhez jogi felhatalmazást adjon. A cselekvőképességtől való megfosztás a gondnokolt lakóhelyének kijelölését a gondnok hatáskörébe helyezi, aki ennek révén jogosan hozhat döntést az érintett személy bármely szociális intézményben való elhelyezéséről. A bentlakásos szociális intézmények ma jelentős részben vidéki települések egykor államosított kastélyaiban és villaházaiban kapnak helyet, főként az ország és az egyes régiók peremterületein. a felhasználók jelentős része ezeket az intézményeket saját akaratából igénybe venni nem akarja, hiszen eredeti lakóhelyüktől távol esnek. Statisztikai számításaink alapján minden második fővárosi értelmi fogyatékos ember eltűnt Budapestről: legnagyobb részük valamely peremterületen elhelyezett szociális intézményben él. Gondnokság alá helyezésük nélkül kényszerköltöztetésüket keresztülvinni, egy az országon átívelő kényszermigrációs rendszert működtetni nem lehetne.

4. A gondnokság alá helyezés számos településen a jóléti juttatások nem hivatalos jogosultsági feltétele. A rendszeres szociális segély igénybevételére vagy a társadalombiztosítási és központi járandóságok megszerzésére gondnokoltként nagyobb esély nyílik. A gondnoksági rendszer megannyi esetben a szegénység kezelésének, a munkaerő-piacról való kiszorulásból eredő feszültségek és konfliktusok kordában tartásának eszköze.

5. Összefoglalva: a polgári peres bíróságok gondnoksági ügyekben hozott ítéleteire és az igazságügyi elmeorvosi szakvélemények diagnózisaira a gondnokoltak társadalmi státusa, jövedelmi helyzetük, valamint a hazai jóléti szektor belső erőviszonyai jelentős hatást gyakorolnak. A gondnoksági rendszer egyik jelentős társadalmi funkciója a hazai jóléti szektor területi és minőségi egyenlőtlenségeinek elfedése, amennyiben az egyének állampolgári státusát annak belső tagozódásához igazítja, és legális mederbe illeszti társadalmi kirekesztődésüket.

6. Az országgyűlés ebben az ülésszakban szavaz az új polgári törvénykönyvről. A jogszabály gondnoksággal kapcsolatos módosítási javaslata európai színvonalú, a parlamenti pártok támogatására érdemes. Az új polgári törvénykönyv elfogadása esetén a hazai jog az állampolgári jogokat komolyan vevő, modern törvénnyel gazdagodik – megoldást azonban ez a módosítás önmagában nem jelent.

7. Értelmei fogyatékos és mentális problémákkal élő személyek állampolgári jogainak helyreállítása és társadalmi tagságuk megerősítése további lépéseket feltételez: a gondnokoltak választójogának mindenféle cenzust nélkülöző elismerését, az érintettek nyílt munkaerő-piaci szerepvállalásának erőteljes támogatását, a nagy létszámú intézményrendszer lebontását és gyökeres átalakítását, és a nappali szolgáltatást nyújtó intézmények rendszerének egyenlő hozzáférést garantáló megerősítését.

8. Megoldást a hosszú távú együttgondolkodástól, a szolgáltató-rendszer átfogó megújításától, az elhatározott civil és szakmapolitikai akarattól várhatunk. A rendszerváltás óta a szegregált intézményrendszerekhez juttatott források nagysága arra utal, hogy a megújulásnak nem lehet akadálya a mindenkor felemlegetett forrásszűke – a forráselosztás szerkezetének átalakításával és az átgondolt tervezéssel ugyanennyi pénzből az emberi jogokat tiszteletben tartó, az állampolgári jogegyenlőséget valódi szociális jogokkal alátámasztó jóléti szolgáltató-rendszer alakítható ki.

Verdes Tamás és Tóth Marcell részletesen is kifejti a fenti állításokat, tanulmányuk itt olvasható.