A polgárok közösségeinek joguk van ahhoz, hogy helyi ügyeikben saját magukat a központi kormányzattól függetlenül, bizonyos kérdésekben akár éppen azzal szemben kormányozzák. A helyi önkormányzatokban sokkal hatékonyabban valósulhat meg a demokratikus működés és a számonkérhetőség: minél közelebb van a hatalom a polgárokhoz, annál könnyebb azt féken tartani. Amikor az önkormányzatiság mellett állunk ki, akkor elsősorban a közösséget alkotó egyes polgárokat támogatjuk.

Magyarország 1994-ben írta alá a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló egyezményt, aminek betartását időről időre monitoring vizsgálatokkal ellenőrzik. Az Európa Tanács (az Európai Uniótól független, 47 államot tömörítő, többek közt az emberi jogok védelme felett őrködő nemzetközi szervezet) idén februárban publikálta a harmadik ellenőrzéséről szóló jelentését. Ennek eredménye hazánkra nézve lehangoló, de nem meglepő: az előző, 2013-as jelentésben megfogalmazott ajánlásokat a magyar állam nem fogadta meg, a helyzet nemhogy javult, de bizonyos területeken kifejezetten romlott.

A jelentés tanúsága szerint a magyar kormány több szempontból sem tartja tiszteletben az önkormányzatok, így az önkormányzás jogának gyakorlására hivatott polgárok autonómiáját sem. Ez a hozzáállás szembemegy a szubszidiaritás elvével is, ami azt jelenti, hogy minden döntést a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni.

A probléma súlyos, és az önkormányzatiságon is túlmutat. A jelentés arra összpontosít ugyan, hogy Magyarország eleget tesz-e az egyezményben foglaltaknak, de „a jelentéstevők nem tudják megkerülni annak észrevételét, hogy a nemzeti szinten történő demokratikus hanyatlás hatással van a helyi demokráciára is” – fogalmaznak a jelentésben. Ezzel arra utalnak, hogy Magyarországon nem csak az önkormányzatisággal van probléma a demokráciát illetően.

Néhány pontot kiemelünk a jelentésből, amelyek arra mutatnak rá, hogy az elmúlt évtizedben véghezvitt szélsőséges központosítás milyen óriási károkat okozott a magyar demokráciának és a demokratikus fejlődés lehetőségének.

Erős? Aktív? Hatékony?

A jelentés közzétételét konzultáció előzte meg, melyben a magyar kormány képviselői azzal érveltek, hogy a központosítás egy erős, aktív és hatékony állam megteremtését szolgálja. A kormány szerint enélkül jelentős különbségek adódtak volna az önkormányzati szolgáltatások színvonalában és minőségében szerte az országban.

Nem tűnik erősnek ez az érv úgy, hogy a szélsőséges centralizáció után is ordító különbségek vannak ezekben a szolgáltatásokban – nézzük meg példaként azokat az egyenlőtlenségeket, amelyek a háziorvosi ellátásban fedezhetők fel.

Erős-e az az állam, amelyik nem tudja garantálni, hogy mindenki elvégzi a középiskolát? Aktív-e az az állam, amelyik nem segíti a társadalmi mobilitást? Hatékony-e az az állam, amelyik minden döntést a vízfejében hoz meg?

Ha az önkormányzatok több teret és forrást kapnának a helyi szociális ügyek intézésére, erősebb, aktívabb közösségek jöhetnének létre egy hatékonyabb államszervezetben. Mi már egy éve is felhívtuk a figyelmet arra, hogy nemhogy nem észszerű, de a szociális biztonság alkotmányos követelményét is sértheti az önkormányzatok kivéreztetése.

A jelentés előkészítése során az Európa Tanács szakemberei több polgármesterrel, önkormányzati képviselővel is beszéltek községektől a budapesti kerületekig, és látták a megszerzett információkból, hogy nem igaz, amit a kormány állít: hatalmas különbségek vannak az önkormányzatok lehetőségei között attól függően, hogy mekkora településről van szó és az ország mely részén helyezkedik el.

Az egyezmény (3. cikkének 1. bekezdése) szerint a helyi önkormányzás azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatoknak joguk van arra és képesek rá, hogy – a jogszabályi keretek között – a közügyek lényegi részét saját hatáskörükben szabályozzák és igazgassák a helyi lakosság érdekében. Ennek értelmében a kormány vállalt kötelezettsége egyértelmű: minél több jogot és forrást kell biztosítania a helyi közösségeknek.

Helyi ügyekről helyben

Az egyezmény (4. cikkének 3. bekezdése) szerint a közfeladatokat elsősorban az állampolgárokhoz legközelebb álló közigazgatási szervnek kell megvalósítania. Ügyenként kell megítélni, hogy mi a megfelelő döntéshozatali szint: nem lehet azt mondani általánosságban, hogy hatékonyabb, ha a központi irányítás részét képező kormányhivatal dönt, mert nem tudjuk, milyen ügyekről van szó és így azt sem, hogy miért is lenne hatékonyabb a centralizált döntéshozatal.

Természetesen vannak olyan globális ügyek, amelyekben az a hatékony, ha az Európai Unió dönt, és olyanok is, amelyekben az a hatékony, ha a nemzeti kormány. Az viszont sokkal jobb a polgároknak, ha a helyi szociális, oktatási, lakáspolitikai, egészségügyi, építésügyi, környezetvédelmi kérdésekre helyben találnak megoldásokat. Ez szolgálja jobban alapvető jogaik érvényesülését, és sok esetben hatékonyabb is.

Az erős és hatékony Magyarország csak erős és aktív helyi közösségeken alapulhat, mert a helyi ügyek a helyi polgárok számára sokkal jobban átláthatók és számonkérhetők. Ezt várja el az egyezmény is, és ennek az elvárásnak már második alkalommal nem felelünk meg.

Szóba sem állnak

Az egyezmény (4. cikkének 6. bekezdése) előírja, hogy a tervezési és döntéshozatali eljárás során minden olyan ügyben ki kell kérni a helyi önkormányzat véleményét, ami közvetlenül érinti. A kormány viszont nem egyeztet érdemben a döntései előtt a települési önkormányzatokkal – ez a járványhoz kapcsolódóan is megmutatkozik, de már 2019-ben, a jelentés előkészítése során Magyarországra látogató jelentéstevőknek is feltűnt.

A létező egyeztetési mechanizmusok nem hatékonyak, puszta formalitásként működnek – nincs elég idő és alkalom a különböző ügyek, viták tisztázására. Külön kitér a jelentés arra, hogy a nem kormánypárti vezetésű települések gyakran válaszokat sem kapnak a kormányzati szervektől a feltett kérdéseikre.

Ezzel a kormányzat nemcsak a megválasztott vezetőket veszi semmibe, hanem az általuk képviselt településeken élőket is.

Erőforrások nélkül nincs közösség

A jelentés leghosszabb része arról szól, hogy a helyi közösségeknek már 2013-ban sem volt elég erőforrásuk ahhoz, hogy az önkormányzást ténylegesen gyakorolni tudják. Ráadásul a legutóbbi jelentés lezárása óta tovább fokozódtak a kormányzati elvonások.

Már az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a források elvonásának van az a szintje, ami a gyakorlatban egyenlő az önkormányzatiság felszámolásával. A jelentés rámutat, hogy a források elvonása kiszolgáltatottá tette a helyi önkormányzatokat a kormányzatnak, ebben a helyzetben pedig a kormánypárti vezetésű városok különalkukkal képesek a felszínen maradni, de a nem kormánypárti vezetésűek nem. A kiszolgáltatottságuk viszont közös.

Miért fontos ez?

A helyi demokrácia mindannyiunk ügye. Az egyezmény azokat a jogokat rögzíti, amelyek garantálják, hogy a helyi közösségek a kormányzattól függetlenül, autonóm, szabad módon tudják magukat kormányozni. Ehhez elegendő erőforrásra és mozgástérre is szükség van – a kormányzat azonban a centralizáció vélt hatékonyságára hivatkozva már 2013-ra elvonta az erőforrásokat, a mozgásteret pedig felszámolta. A helyzet csak rosszabb lett 2020-ra.

Fontos, hogy erre egy független jelentés is rámutat, de érdemes azt is szem előtt tartanunk, hogy saját magunkat lőjük lábon, ha a helyi közösségeket, a minél alacsonyabb szinten meghozott és számonkérhető döntéseket lehetetlenítjük el.

A TASZ küldetésének tartja, hogy segítsen azoknak, akiknek megsérti az alapjogait ez a folyamat.