Barion Pixel TASZ | Alapjog-sértés gyanúját veti fel a rendőrség előzetes intézkedése

Alapjog-sértés gyanúját veti fel a rendőrség előzetes intézkedése

Sajtóhírek és a TASZ-t megkereső diákok beszámolói alapján a február 18-ra bejelentett hallgatói demonstrációt megelőzően a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai tanúként hallgattak ki több hallgatót is az ELTE BTK-n, egyiküket pedig a rendőrkapitányságon. A kihallgatások jogalapjaként a közérdekű üzem megzavarásának előkészülete miatt ismeretlen tettesek ellen folyó büntetőeljárást jelölték meg a rendőrök, gyanújuk alapjául pedig egy „hídfoglalásról” szóló, az interneten folytatott ötletelés szolgált. A TASZ nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a fenti események alapvető szabadságjogokat érinthetnek: a gyülekezési jogot, a véleménynyilvánítás szabadságát, a személyes adatok védelméhez fűződő jogot.

Mivel a kihallgatásokra a bejelentett tüntetés feltételezett résztvevőivel szemben, közvetlenül a demonstráció előtt került sor, egy ilyen rendőri akció a résztvevők elriasztásával, a tüntetésektől való távolmaradással járhat. Ha van is törvényes alapja az eljárásnak, a TASZ határozottan tiltakozik az ellen, hogy az állam hivatalos szervei arra használják fel a rendelkezésükre álló jogi eszközöket, különösen a legsúlyosabb, bűnüldözési eszközöket, hogy alapvető jogaikat gyakorolni szándékozó állampolgárokat jogtalanul befolyásoljanak. Bírósági ítéletek sora mondja ki, hogy a hatóságoknak nagyfokú toleranciát kell tanúsítaniuk a békés gyülekezéshez való jog gyakorlásával szemben. Jelen esetben a nyomozással a rendőrség sokkal inkább a gyülekezési jog aránytalan korlátozását valósíthatja meg, mintsem a hatékony bűnüldözést. A TASZ ezért készséggel áll mindazok rendelkezésére, akiket alapjogaik gyakorlásában hatósági eszközökkel korlátoznak, súlyos alapjog sérelem esetén ingyenes jogsegélyt biztosít.

A gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos részletes információkért kattintson ide >>

Polgári engedetlenkedőknek szóló tanácsainkat pedig itt olvashatja el >>

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.