Barion Pixel TASZ | Az Alkotmánybíróság elleni per dosszié

Az Alkotmánybíróság elleni per dosszié

A nyilvánosság rendelkezésére bocsátjuk az Alkotmánybíróság ellen közérdekű adatok kiadásának megtagadása miatt indított per iratait.

 2004.november 7-én keresetet terjesztettünk be a Fővárosi Bírósághoz a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága ellen közérdekű adatok kiadásának megtagadása miatt. Az első tárgyaláson terjesztette be az alperes jogi képviselője az ellenkérelmet. A per második tárgyalása 2005. január 24-én, volt a Fővárosi Bíróságon.

A Fővárosi Bíróság 2005. január 24-i tárgyalásán első fokon elutasította a TASZ keresetét. Az első fokú ítéletet 2005. február 4-én kaptuk meg. 2005. február 17-én fellebbezést nyújtottunk be. 2005. május 5-én tartotta a Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárás első tárgyalását, amelyen ítéletet is hozott. Az Ítélőtábla helyben hagyta a Fővársi Bíróság döntését, de eltérő indokolással. Az Ítélőtábla jogerős ítéletében megállapította, hogy a kért indítvány ugyan adat, de abból az indítványozók véleménye, álláspontja megismerhető, tehát az személyes adatnak minősül. Személyes adataik közléséhez pedig az indítványozók nem járultak hozzá, így az Alkotmánybíróságnak nem kell kiadnia Hende Csaba országgyűlési képviselő és társai indítványát. Szervezetünk 2005 augusztusában felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. A kérelmet a Legfelsőbb Bíróság 2005. október 3-án elutasította.
 

Kapcsolódó sajtó anyagokból válogatás:

"Sikerült felpörgetni az ítélkezést" Interjú Holló Andrással – HVG (2005. március 23.)

Első fokon elbukott a TASZ az Alkotmánybírósággal szemben – index.hu
Saját döntését hagyta figyelmen kívül az Ab – [origo]
TASZ kontra Ab: az indítvány nem adat – Népszabadság
Nyert az Alkotmánybíróság – Magyar Nemzet
Büntetésben az Alkotmánybíróság – Magyar Nemzet
 

 

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.