Egyetértett velünk a kormányhivatal: sérti a gyülekezési szabadságot egy gödöllői rendelet

Egyetértett velünk a kormányhivatal, hogy sérti a gyülekezési szabadságot az a gödöllői rendelet, amely közterület-használati engedélyhez köti a politikai rendezvények megtartását a városban.

A gyülekezési törvény egyértelműen kimondja, hogy a politikai rendezvényket a rendőrségnél kell bejelenteni, amely csak szűk körben tilthatja meg a rendezvényt, egyébként az szabadon megtartható. A tüntetéseket és demonstrációkat nem lehet más szerv engedélyéhez kötni. Bízunk benne, hogy Gödöllő képviselő-testülete mihamarabb eleget tesz a Pest Megyei Kormányhivatal felhívásának és hatályon kívül helyezi a törvénysértő rendelkezéseket.

A kormányhivatal válaszát innen töltheti le.

Korábban arra kértük a kormányhivatalt, hogy végezze el annak a gödöllői rendeletnek a törvényességi vizsgálatát, amelyik engedélyhez köti a tüntetések megtartását. Véleményünk szerint a törvényben garantált gyülekezési szabadság korlátozására az önkormányzatnak nem volt felhatalmazása. Most ebben erősített meg minket a kormányhivatal álláspontja is. 

Megosztás

Kapcsolódó hírek

A Ligetvédők nem szabálysértők – jogerős a bíróság döntése

A bíróság sorban szünteti meg a Ligetvédőkkel szembeni engedetlenségi szabálysértési eljárásokat. A Városliget beépítése ellen a polgári engedetlenség eszközeivel is tiltakozó Ligetvédőkkel szemben a rendőrség tavaly nyáron többször is testi kényszert alkalmazott és pénzbírsággal sújtotta őket. Kifogás-mintánk segítségével majdnem mindegyikük a bírósághoz fordult, és sikerrel járt.

Nyílt levél az Országos Rendőrfőkapitánynak

Kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk a figyelmét azokra a jelenségekre, amelyek súlyos bűncselekmények elkövetésének veszélyét hordozzák magukban.

Nyertünk! A rendőrség nem tilthat meg egy tüntetést esetleges jövőbeli jogsérelem veszélye miatt

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mai végzésével helyt adott a TASZ felülvizsgálati kérelmének és hatályon kívül helyezte a devizahitelesek tüntetését megtiltó végzést. A bíróság leszögezte: mások jogainak feltételezett veszélye nem legitim és nem is elegendő indoka egy tüntetés előzetes megtiltásának.