Nem kell helyreigazítani a politikai vélemény kinyilvánítását

A Fővárosi Ítélőtábla mai jogerős döntésével, a TASZ közreműködésének köszönhetően, elutasította a IV. Kerület Újpest Önkormányzatának sajtó-helyreigazítás miatt benyújtott keresetét. A jogerős ítéletben a bíróság kimondta, hogy a helyreigazítási kérelem nem állja meg a helyét. A TASZ üdvözli, hogy a bíróság szerint a sajtó egy megválasztott díszpolgár személyének bemutatásán és bírálatán keresztül szabadon kifogásolhatja az önkormányzati döntést.

A szóban forgó cikk bírálta, hogy a kerületi önkormányzat nyáron többek között annak az Erkel Tibornak, hajdani MIÉP-képviselőnek adományozott lokálpatrióta-kitüntetést. A napibudapest.hu ezt a lépést kommentálta úgy, hogy „újabb gesztust tett a fideszes vezetés a szélsőjobboldali politikának – ezúttal Újpesten.” Az önkormányzat sajtó-helyreigazítást kért a laptól, melyben annak közlését kérték, hogy a fenti valótlan állítással szemben a valóság az, hogy „a nevezett díszpolgárt önkormányzati rendeletben meghatározott módon, a leírt szabályokat betartva, társadalmi támogatottsággal, demokratikusan választották meg címére”. A helyreigazítási kérelmet a szerkesztőség megtagadta, ezért fordult az önkormányzat a bírósághoz. Az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék bizonyítottnak látta a helyreigazítási kérelemben foglaltakat, és kötelezte a szerkesztőséget a helyreigazításra.

A TASZ az ítélet elleni benyújtott fellebbezésben azonban rámutatott arra, hogy a cikk, bár tartalmaz tényállításokat, elsősorban véleménynyilvánítás, a tények értékelése, amit egyértelműen megillet a szólás és a sajtó szabadságának alkotmányos védelme. Arra is rámutatott a TASZ, hogy mind a helyreigazítási kérelem, mind az elsőfokú ítélet félrevezető, amennyiben az eljárás formai hibátlanságának közlésére irányuló kérelem, azaz a helyreigazítás szövege, valamint a cikknek az önkormányzat által kifogásolt kitétele, azaz a cikkben kifejtett vélemény, nem fedik egymást. Az elítélő vélemény éppenséggel előfeltételezi annak elismerését, hogy az önkormányzat szabályszerűen ítélte meg a kitüntető címet egy olyan embernek, akinek szélsőjobboldali kötődése és nézetei nyilvánosak.

A Fővárosi Ítélőtábla elfogadta a fellebbezésben kifejtett érveket, miszerint a felperes önkormányzat nem a cikk tartalma szerinti helyreigazítási kérelmet terjesztette elő. Az ítélet szóbeli indokolásában a bíróság azt is kifejtette, hogy a cikk egyáltalán nem az önkormányzat eljárásának a törvényességét kritizálta, hanem sokkal inkább az újsütetű díszpolgárról, és rajta keresztül az önkormányzati döntés tartalmáról fejtett ki sarkos véleményt.

A jogerős ítéletet itt elolvashatja (.pdf) >>

Megosztás

Kapcsolódó hírek

Abszurd vádra groteszk amnesztia

A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ véleménye szerint abszurd drámába illő fordulat a kormány közkegyelmi javaslata a Parlament körüli karácsonyi élőlánc ügyében.

Mondjon nemet az Alkotmány-módosítására!

A parlament az Alkotmány módosítására készül. Az Alkotmány megváltoztatása a TASZ szerint nem fogja a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos problémákat megoldani, de rendkívül veszélyes precedenst teremthet. A javaslat példa nélküli módon szűkítené le a véleménynyilvánítási szabadságot Magyarországon - ezúttal alkotmánybírósági kontroll nélkül, hiszen az Alkotmány módosítása esetén a testület tehetetlen. Arra kérjük az országgyűlési képviselőket, hogy szavazzanak nemmel az Alkotmány módosítására. Arra kérjük Önt, hogy támogassa törekvésünket azzal, hogy levelet küld képviselőjének és Ön is aláírja a nyílt levelet!

Elkészült a Független Szakértői Bizottság első jelentése Zsanett-ügyben

A TASZ kezdeményezése nyomán idén tavasszal alakult független szakértői bizottság elsődleges célja, hogy az úgynevezett Zsanett-ügyben feltárja az eljárás esetleges hibáit. A Bizottság az ügy iratainak áttekintése alapján állította össze I. sz. jelentését. Olvassa el a jelentést!