Sérti a véleménynyilvánítás szabadságát a Kúria falfirkálásról szóló jogegységi határozata

A Kúria egy jogegységi határozatában a falfirkával elkövetett rongálás tényállását értelmezi. A határozatban olyannyira kitágítja a tényállás értelmezési keretét, hogy szigorúan véve, akár már egy játszótéri krétarajz is bűncselekmény lehet. A TASZ szerint a Kúria jogértelmezése alapjogsértő, és szembemegy az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatával is.

A jogegységi határozatot az Alkotmánybíróság elé vittük egy olyan ügyfelünk képviseletében, aki rendszeresen kormányzati propagandaplakátok átalakításával fejezi ki politikai véleményét. Ügyfelünk ellen már korábban is több eljárás indult propagandaplakátok átalakítása miatt, és többször a sajtónak is nyilatkozott arról, hogy politikai aktivizmusának ezt a módját a jövőben is folytatná. Az Alkotmánybíróság azonban visszautasította a panaszunkat. Az AB szerint a jogegységi határozat a bíróságokra tartalmaz rendelkezést, azaz az ügyfelünk nem érintett. Másrészt, az Alkotmánybíróság szerint az érintettnek majd konkrét ügyben kell az Alkotmánybírósághoz fordulnia. Ez azt jelenti, hogy meg kell várnia, hogy egy büntetőeljárásban eljáró bíró forduljon az Alkotmánybírósághoz, vagy egy marasztaló ítéletet követően kell a testülethez fordulnia jogorvoslatért, holott a törvény lehetőséget adna arra is, hogy már magát a jogegységi határozatot is megsemmisítse az Alkotmánybíróság, még mielőtt egyedi ügyben marasztaló döntés születne.

A TASZ célja, hogy a jogegységi határozat kikerüljön a jogrendszerből és a jogalkalmazók alapjog-konforman értelmezzék a szimbolikus véleménynyilvánítást korlátozni szándékozó szabályokat. Természetesen a rongálásnak általánosságban nem kell védelmet élveznie, de azoknál a közéleti tartalmú, adott esetben szimbolikus véleménynyilvánításoknál, ahol a tulajdonost nem éri aránytalan mértékű kár, a bírónak mérlegelnie kell a véleménynyilvánítás szabadsága és a tulajdonhoz fűződő jog között. Bízunk benne, hogy a rendőrség nem fog eljárást indítani minden ilyen esetben, ugyanakkor a TASZ mindent megtesz annak érdekében, hogy a jogegységi határozat kikerüljön a jogrendszerből.

Részletes szakmai álláspont a határozatról

letöltés »

Megosztás

Kapcsolódó hírek

A valódi, hiteles újságírói munka kulcsfontosságú a TASZ működéséhez

A propagandasajtóban megjelent, munkatársunkat és a független sajtót rossz színben feltüntetni próbáló propagandacikk kapcsán a következőket tartjuk fontosnak kiemelni a munkánkat követőknek, partnereinknek.

Lehet focimeccsel tiltakozni a Kossuth téren a tudományos élet tönkretétele ellen

Budapest, 2019. március 26. - A rendőrség megtiltotta volna, hogy focimeccset rendezzenek a Kossuth téren azok a diákok, akik szerint a kormány aránytalanul sok pénzt költ a sportra, miközben a magyar tudományos életet tönkreteszi. A Fővárosi Törvényszék azonban megakadályozta, hogy a rendőrség ellehetetlenítse a szimbolikus tiltakozó akciót. Az új gyülekezési törvény bevezetése óta ez már a harmadik alkalom, amikor a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pert nyert a rendőrséggel szemben, a bíróság most újra megvédte a békés gyűlés és a politikai véleménynyilvánítás jogát.

Nem, a tanároknak sem tilthatják meg a nyilatkozást

Az RTL Klub tegnapi híre szerint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal körüzenetben korlátozta a nyilatkozást azután, hogy kiderült, hogy egy komáromi iskolában szégyenfalra tűzik a „renitens” diákok nevét. Már többször elismételtük, de sajnos ezúttal is aktuális: nem, egyetlen iskola, kórház, intézményfenntartó vagy igazgató sem tilthatja meg általánosságban a nyilatkozást. Nézzük, mit tehet a nyilatkozni vágyó közalkalmazott! Posztunkban jogi túlélőkészlet is található!