Egészségügy

A járványügyi készültség végével a kötelező koronavírus elleni oltás is megszűnt

2022. december 18-án megszűnt a koronavírus miatt elrendelt járványügyi készültség, ami a védőoltással kapcsolatos szabályokra is kihat.

A közadatpereket elvesztettük, de elértük az oltási terv nyilvánosságra hozását

A Fővárosi Ítélőtábla három jogerős ítéletben is elutasította az oltási terv nyilvánossága miatt benyújtott keresetünket, de elismerte igazunkat, és maga az oltási terv is ezeknek a pereknek a hatására vált megismerhetővé. A bíróság szerint már nem kötelezhető sem a Belügyminisztérium, sem a Nemzeti Népegészségügyi Központ arra, hogy a perben is adják ide a dokumentumot, a perek költségeit azonban viselniük kell.

Fővárosi Törvényszék: jogellenesen rejtegeti az EMMI az egészségügyi szakpolitikai programokat

A Háttér Társaság a TASZ közreműködésével indított pert az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szemben, mivel az nem volt hajlandó kiadni az évekkel ezelőtt elfogadott egészségügyi szakpolitikai programokat, arra hivatkozva, hogy azok döntéselőkészítő adatnak minősülnek. A Fővárosi Törvényszék szerint azonban az EMMI ezt nem tudta megfelelően bizonyítani, ezért az adatok kiadására kötelezte a minisztériumot.

TASZ álláspontja a munkáltató által elrendelhető kötelező védőoltásról és az állami alkalmazottak kötelező védőoltásáról

A munkahelyen kötelező koronavírus-oltással kapcsolatos tájékoztatónk itt érhető el, az összes ehhez kapcsolódó anyagunkat pedig ezen az oldalon gyűjtöttük össze: tasz.hu/koronavirus-vedooltasok.

Utolsó frissítés ideje: 2021. november 8. Ez az álláspont a 2022. március 7-étől hatályba lépett módosítások miatt egyes részekben már nem a hatályos állapotot tükrözi.

A kormány október 28-án, november 1-jei hatályba lépéssel lehetővé tette a munkáltatóknak, hogy dolgozóik számára kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltás felvételét, valamint az állami alkalmazottak számára maga tette kötelezővé az oltást. Ebben az állásfoglalásunkban – a korábbi állásfoglalásainkban lefektetett elvek alapján – értékeljük, hogy az elrendelt jogkorlátozások kiállják-e az alkotmányosság próbáját, és elemezzük a két rendeletet.

A TASZ álláspontja a kötelező védőoltásokról

A TASZ, ahogy eddig, úgy ezután is kiáll a fertőző betegségekkel szembeni védőoltások és segítségükkel a járványfenyegetettség letörése mint elérendő cél mellett. Ez az állásfoglalás arról szól, hogy milyen feltételek mellett gondoljuk elfogadhatónak egy védőoltás kötelezővé tételét. Tekintettel az aktuális helyzetre, az állásfoglalásban legtöbbször a COVID-19 elleni védőoltások kötelezővé tételével kapcsolatban hozunk példákat, de az itt lefektetett elveknek érvényesülniük kell más, már bevezetett, illetve a jövőben megjelenő esetleges járványok miatt bevezetendő kötelező védőoltások esetében is. Állásfoglalásunkban kimerítő felsorolását kívánjuk adni azoknak az alapjogi szempontoknak, amelyeket minden esetben mérlegelni kell, ha egy védőoltást kötelezővé szeretnének tenni. Mindez nem azt jelenti, hogy a TASZ védőoltásellenes álláspontra helyezkedne, mint ahogy a megfelelő előfeltételek fennállása esetén a védőoltások kötelezővé tételét sem utasítjuk el.

Nem foszthatják meg végkielégítésüktől az oltatlan egészségügyi dolgozókat

Levelet írtunk az Alkotmánybíróságnak, az egészségügyben dolgozók kötelező védőoltása miatt indult ügyhöz kapcsolódóan.