Nem tudhatjuk meg, hogy a nemzetbiztonság milyen mértékben figyeli meg a lakosságot

Amikor telefonálunk, internetezünk, emailt küldünk, úgynevezett „forgalmi adatokat” generálunk. Ezek az adatok azt mutatják, hogy kivel és milyen hosszan beszéltünk, milyen honlapokat látogattunk, kivel leveleztünk, kommunikáltunk a világhálón keresztül és ide tartozik a cella információ is, amely a mobil használatkor mutatja a tartózkodási helyünket. Egy uniós jogszabály értelmében minden ilyen adatot a szolgáltatók kötelesek 6 hónapig tárolni. A Nemzetbiztonsági Hivatal – a rendőrséghez, ügyészséghez és a bíróságokhoz és a többi nemzetbiztonsági szolgálathoz hasonlóan – a feladatai ellátásakor jogosult megismerni egyes személyek forgalmi adatait. Ennek a menete, hogy felkeresi a kommunikációs céget, amely a hatóság kérésére köteles az adatokat továbbítani. Ez az eszköz tehát egy igen tág felhatalmazást jelent arra, hogy a lakosságot az NBH megfigyelje, és ez egyúttal a magánszféra egy komoly korlátozását is eredményezi, hiszen rengeteg személyes adat kerül a hatóságok birtokába. Gondoljunk csak bele: lehet tudni, hogy kivel telefonálunk rendszeresen, ami a kapcsolati hálónk feltérképezést jelenti; az általunk látogatott internetes honlapok ismeretében könnyen következtethetnek a világnézetünkre és olyan érzékeny adatokra is mint a vallás, szexuális szokások, politikai hovatartozás. Ezek az adatok önmagukban is sokat elárulhatnak az emberről, összességükben pedig kiválóan alkalmasak egy személy profiljának az elkészítésére. Az adatokból kirajzolódó kép azonban gyakran hamis lehet. Sokan például nem azért látogatják a kurucinfot.hu újfasiszta honlapot, mert szélsőjobboldali nézeteket vallanak, hanem mert puszta kíváncsiságból szeretné tudni, hogy milyen gyalázkodó szövegek jelennek meg éppen a hírhedt oldalon. Amennyiben az NBH csak annyit lát, hogy rendszeresen látogatója a honlapnak, könnyen lehet, hogy a szélsőjobboldali csoportokhoz tartozónak tekinti az illetőt, és ennek megfelelően beskatulyázza, esetleg tartósabban az illetőn tartja a vigyázó szemeit.

A magyar jogalkotó az uniós előírások átvételekor egy fontos garanciális szabályról hanyag módon megfeledkezett. Az irányelv 10. cikke ugyanis előírja, hogy a forgalmi adatoknak a hatóságok általi megismeréséről a tagállamok kötelesek statisztikát készíteni és elemzés céljából megküldeni az Európai Bizottságnak. (Bár más rossz bizonyítványával ne magyarázzunk a saját gyengéinket, érdekességként elmondható, hogy a 27 tagállamból mindössze 7 tett eleget ennek a kötelezettségnek. E hét tagállam által küldött anyag itt megtekinthető.) A statisztika azért fontos, mert megmutatja, hogy a magánszférát jogszabályi szinten szükségtelenül korlátozó intézmény hogyan működik a gyakorlatban: amennyiben a hatóságok csak kevés adatot kérnek el, az önmérsékletről tesz tanúbizonyságot. Ez természetesen nem jelenti, hogy a szabályozás egésze alkotmányossági szempontból elfogadható, azonban csekély mértékű megfigyelés arra enged következtetni, hogy a forgalmi adatok megismerését valóban arra használják, amire kitalálták: súlyos bűncselekmények felderítésére, terrorizmus elhárítására. (Az uniós jogszabály is ezzel a két érdekkel indokolja az adattárolást, ehhez képest különösen aggályos, hogy a magyar jogszabály már „feladatkörök ellátásáról” szól. Ez elméletben azt jelenti, hogy  például a rendőrség közlekedésrendészeti feladatainak ellátása során is elkérhet adatokat, ami egyértelműen aránytalan korlátozását jelentené a személyes adatok védelmének.) A számok ellenben azt is sugallhatják, hogy a hatóságok óriási mennyiségű adatot szereznek meg, ami azt sejteti, hogy személyeket indokolatlanul profiloznak.

Magánszféra-védelem szempontjából tehát fontos lehet a statisztika, amely az uniós szabályok értelmében nyilvános, azonban a magyar jog szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal adatkérésének ténye államtitok tárgyát képzi, ezért nem megismerhető. (Az ügyészség kérésünkre megküldte a statisztikát, mert az ügyészségnek nincsen ilyen titokminősítési felhatalmazása. Ide kattintva megtekintheti a dokumentumot.) Bár zajlottak egyeztetések az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, az uniós és a nemzeti jog közötti ellentmondást nem sikerült feloldani. A TASZ szerint Magyarország elmulasztotta a jogharmonizációs kötelezettségét: amennyiben az irányelv megfelelően kerül átültetésre, akkor az államtitoknak minősülő statisztika nyilvános lenne, ezért az irányelv közvetlen – magyar jogszabály közvetítése nélküli – alkalmazása mellett kardoskodtunk. Kifejezetten kértük a bíróságot, hogy amennyiben nem képes maga feloldani a két jogi norma közötti ellentétet, akkor forduljon a luxemburgi székhelyű Európai Bírósághoz, amelynek kifejezetten ez a feladata. A Fővárosi Bíróság az NBH érvelését fogadta el, és a keresetünket elutasító döntésében kiemelte, hogy bár a jogharmonizáció nem sikerült tökéletesre, a szabályozás hiánya nem jelenti, hogy az államtitokká minősítést egy uniós irányelv felülírja.