Barion Pixel TASZ | Nyilvános tavalyi pénzügyi beszámolónk, egyre több magánadományozó támogat minket

Nyilvános tavalyi pénzügyi beszámolónk, egyre több magánadományozó támogat minket

2017-ben 743 adományozó és 2360 szja1 % felajánló gondolta úgy, hogy kell a TASZ.

Az ő támogatásaik, adományaik, valamint pro-bono együttműködéseink és 69 önkéntesünk munkája a tavalyi évben keletkezett bevételünk 29%-át adták. Ez csaknem elérte az Open Society Foundations-tól 2017-re kapott pályázati támogatások összegét, mely 32%-a volt a 2017-ben befolyt bevételeinknek. Fontos célkitűzésünk, hogy a magánadományok szerepe növekedjen a bevételeink között. Meggyőződésünk, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy a szervezet gyorsan tudjon reagálni a magyar polgárokat érő jogsértésekre. Emiatt kérjük azt, hogy te is támogasd a szervezet munkáját, hogy hatékonyan tudjuk megvédeni a polgárokat a hatalom túlkapásaival szemben.

Az átláthatóság számunkra hitelességi kérdés. Ezért beszámolóink, mérlegeink, eredmény-kimutatásaink, független könyvvizsgálói jelentéseink, az szja 1%-ának felhasználásáról szóló közleményeink évekre visszamenőleg elérhetőek honlapunkon. Itt már a 2017-es beszámolónk is megtalálható. A tavaly elfogadott, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény azonban álláspontunk szerint nem erősíti az átláthatóságot, csak a szervezetek megbélyegzésére alkalmas. A TASZ bojkottálja a civiltörvényt: egyik okunk az, hogy a törvény azt hazudja magáról, hogy a transzparenciát erősíti, holott valójában már rég nyilvános adatokat kér számon civil szervezeteken. A TASZ a nagyobb átláthatósága érdekében évről évre közérthető formában is összefoglalja a pénzügyi beszámolója főbb számait. A tevékenyeségünkről pedig az éves jelentésünkben számolunk be összefoglalóan.

Miért különösen aktuális ez a törvény? Most, hogy nyilvánosak 2017-es beszámolóink, az ügyészségnek hivatalos tudomása van arról, hogy mennyi a civiltörvény szerint külföldi támogatást kapott a szervezet.

Milyen eljárásokra számíthatunk az ügyészségtől?

Először az ügyész felszólíthat minket, majd ha ez a felszólítás eredménytelen, akkor ismételten felszólíthatja a szervezetet, hogy teljesítsük a kötelezettségünket. Ha az ismételt felszólítás is eredménytelen, akkor a szervezet 10 000 forinttól 900 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A bírság kiszabását követően további szankciók következhetnek, de meggyőződésünk, hogy a civiltörvény jogilag védhetetlen és ezt bíróság fogja kimondani.

Ezek alapján akár be is zárhatják a TASZ-t?

Nem ijedtünk meg, a civiltörvény el fog bukni. Folynak eljárások jelen pillanatban is a törvénnyel szemben. 22 másik civil szervezettel alkotmányjogi panaszt nyújtottunk be az Alkotmánybírósághoz a megbélyegző törvény miatt. Ezek között a szervezetek között vannak olyanok is, akik regisztrálták magukat, de vannak hozzánk hasonlóan olyanok is, akik ezt nem tették meg. Emellett az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordultunk, hogy kimondassuk a civiltörvényről, hogy jogsértő. Továbbá az Európai Bíróság is vizsgálja, hogy a civiltörvény összhangban van-e az európai joggal.

Mit tehetsz te aktív állampolgárként a TASZ-ért?

Köszönjük azoknak, akik 2017-ben adományozóként mellénk álltak! Fontos visszaigazolás munkánk eredményességéről, hogy egyre több a hazai támogatónk. Ha szerinted is #kellaTASZ, akkor legyél rendszeres támogatónk! Ne feledd, a szabadság fontosabb mint valaha! Tegyél érte!

Feliratkozás a várólistára Értesíteni fogunk, amikor a termék újra elérhető lesz. Kérjük add meg az emailcímedet.