Egyéves előkészület után, 2016. június 1-én két érintett roma család képviseletében elindítottunk egy olyan stratégiai pert, amelyben a jogellenes gyermekkiemelések összetett folyamatának minden elemét megtámadtuk.
Pert indítottunk a helyi önkormányzat, mint a gyermekjóléti szolgálat és védőnői szolgálat fenntartója ellen, ugyanis álláspontunk szerint az érintett családok nem kaptak kellő gyermekjóléti és családgondozói, illetve védőnői támogatást, segítséget a szociális helyzetük javítására, ehelyett folyamatos ellenőrzések és fenyegetések vezettek el oda, hogy a gyermekeiket elveszítették.
Pert indítottunk a megyei kormányhivatal gyámhivatala ellen is azért, mert az általunk jogellenesnek vélt döntéseket meghozta ahelyett, hogy kikényszerítette volna a helyi gyermekjóléti szolgálat törvényes működését, és ezen keresztül elérte volna azt, hogy a gyermekek a családjukban maradva kaphassanak segítséget.
Végül pert indítottunk a miskolci megyei kórház ellen is azért, mert anélkül választotta el az újszülött gyermekeket szüleiktől már a születésük utáni első napokban, hogy erről hivatalos hatósági döntés született volna.
A perben a családokat dr. Pető Márk ügyvéd képviselte.
Ugyan csak két érintett család képviseletében indítottuk el a személyiségi jogi pert, de ezt stratégiai pernek szántuk, hiszen a hozzánk érkező számtalan jogsegélyes megkeresésből úgy láttuk, hogy az ilyen jellegű, indokolatlan és jogellenes gyermekkiemelési folyamat az országban sok helyen elterjedt, rendszerszintű gyakorlat. Bár az adott perben csak azt remélhettük, hogy a két érintett család esetében mondja ki a bíróság a jogsértést, de abban bíztunk, hogy az ítélet precedensként szolgál majd minden további, hasonló esetben is. Stratégiai volt a per azért is, mert a magyar jogtörténetben először lett peresítve ez az egyébként elterjedt, súlyosan jogellenes gyakorlat.
A pert az Európai Roma Jogok Központjával (ERRC) partnerségben indítottuk.
A stratégiai per mellett, azzal párhuzamosan közigazgatási eljárásokat és pereket is indítottunk a két érintett család gyermekeinek visszaszerzéséért, ezek révén az évek során sikerült mindkét családhoz összesen hét gyermeket visszajuttatni. Ők azóta is a szüleikkel, a saját családjukban élnek.
Azért, hogy az elterjedt jogellenes gyakorlatra jogi eszközökön túli lehetőségekkel is felhívjuk a figyelmet, 2016 őszén kampányt indítottunk Hiányzó Emlékek címmel. A kampány részeként szakmai anyagot is készítettünk azzal a céllal, hogy konstruktív módon hozzájáruljunk a jogellenes gyakorlat felszámolásához.
Nem függetlenül a jogi és kommunikációs munkánktól, az Alapvető Jogok Biztosa 2017-ben egy évet szánt ezen gyermekjogokat sértő és diszkriminatív gyakorlatnak az átfogó vizsgálatára, melynek eredményeképp megállapította, hogy hazánkban minden harmadik gyermeket még ma is – jogsértő módon – a szegénység miatt emelnek ki a családjából. Az ombudsman felhívta az illetékes állami szerveket a jogellenes gyakorlat megszüntetésére.
Végül a stratégiai perben 2021. május 25-én hozta meg ítéletét a Kúria, ezzel lezárult a per, részbeni győzelemmel. Maradéktalanul nem lehetünk elégedettek a részleges pernyertesség miatt, de óriási sikerként könyveljük el, hogy mind a három, fent említett elemében elmarasztalta a bíróság az alpereseket.
Elsőfok
A pert elindító jogi beadványt, a keresetlevelet 2016. június 1-jén adtuk be:
A Törvényszék 2019. április elsején, három év pereskedés és több tucat tárgyalás után hozott elsőfokú ítéletében teljesen elutasította a kérelmeinket. A három év, 26 tanú, több száz oldal okirati bizonyítás után a bíróság minden felperesi érvet lesöpört az asztalról, a tanúvallomások közül is – álláspontunk szerint – csak az alperesi tanúknak adott hitelt.
Összefoglaló
A bíróság úgy ítélte meg, hogy sem a tisztességes eljáráshoz fűződő jog, sem a gyermekek Alaptörvény által garantált alapjoga nem személyiségi jog. Ezért csak a felperesek családi együttéléshez való jogának sérelmét, valamint a diszkriminációs állításunkat vizsgálta meg.
Az állami szervek személyiségi jogot sértő tevékenységét a bíróság álláspontja szerint a Ptk. kártérítési szabályai alapján kell megítélni, márpedig a közigazgatási jogkörben okozott károkozás csak akkor megállapítható, ha egy hatóság olyan jogszabályi rendelkezést szeg meg, amely mérlegelést nem igényel, vagy mérlegelési jogkörben eljárva kirívóan súlyos mérlegelési hibát vét. Márpedig – a bíróság szerint – ugyan történtek hibák, késedelmek, de ezek nem érték el a kirívóan súlyos szintet.
A helyi gyermekvédelmi szakemberek kapcsán azt állapította meg a bíróság, hogy nincs méltóságot sértő jellege annak, hogy a védőnő “kezelhetetlen öntörvényű gravidaként” hivatkozott rendszeresen a várandós kismamákra, rendszeresen büdösnek, ápolatlannak, kezelhetetlennek írta le a roma anyukákat, pozitív megjegyzése a kismamákra nem volt.
A fokozatosság elve sem sérült a bíróság szerint, mert nem volt a megyében családok átmeneti otthona, ahova küldhették volna őket.
Végül azt is megállapította, hogy bár valóban jogszabálysértő módon működött a gyermekjóléti szolgáltatás, de a bíróság szerint ez nem volt összefüggésben a felperesek jogsérelmével.
Az egyenlő bánásmód sérelmét azért nem állapította meg a bíróság, mert a felperesek szerinte nem igazolták, hogy mélyszegénységük, hátrányos társadalmi helyzetük és roma származásuk összefüggésben van azzal, hogy kiemelték a gyermekeiket.
A gyámhatósággal összefüggő kérelmeinket azért utasította el a bíróság, mert azt a pár ellenőrzést, amelyet végzett a hatóság az alapellátás működése kapcsán, elégségesnek találta, függetlenül attól, hogy a hatóság nem is vitatta azt, hogy három éven keresztül eltűrte, hogy az általa megállapított jogsértő működést nem orvosolta a helyi önkormányzat.
A bíróság a gyámhatóság eljárását sem ítélte késedelmesnek, pedig a Gyvt. szerint a hatóságnak 35 nap állt volna rendelkezésére a gyermekkiemelés felülvizsgálatára, amit minden perbeli esetben négy-ötszörösen túllépett.
Az egyenlő bánásmód sérelmét ugyanazért nem látta megállapíthatónak a bíróság, mint az önkormányzat esetében: a felperesek szerinte nem igazolták az okozati összefüggést a védett tulajdonságaik és a gyermekkiemelés között.
A kórházi bánásmód kapcsán azt állapította meg a bíróság, hogy a három esetből kétszer ugyanaz a gyermekkiemelési határozat keltezése, mint az anya elbocsátásának napja, így nem történt jogsértés, egy esetben pedig ugyan hetekkel későbbi a határozat kelte, mint a szülő elbocsátása, de az anya engedély nélkül távozott a kórházból, így itt sem történt jogsértés. A kórházi dolgozók, orvosok tanúként állították, hogy soha nem történik ilyen jogsértés a kórházban, vallomásukat hitelesnek fogadta el a bíróság.
Másodfok
Az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezésünk:
Összefoglaló
A fellebbezésben kifejtettük, hogy a gyermekek alapjogai személyiségi jogként érvényesíthetőek, hiszen igenis a személyiség lényeges vonása a gyermeki létállapot, függetlenül attól, hogy nem egész életen át fennálló állapotról van szó.
Részletesen érveltünk amellett, hogy a közigazgatási szervek személyiségi jogokat sértő tevékenységét nem a kártérítési szabályok alapján kell megítélni, hanem a személyiségi jogi szabályok szerint. Ennek azért van különös jelentősége, mert a kártérítési szabályok az állami szervek esetén sokkal megengedőbbek, mint a többi jogsértővel szemben, hiszen őket csak akkor tartja felelősségre vonhatónak, ha “kirívóan súlyos” hibát vétenek. A mi álláspontunk szerint azonban semmi nem indokolja azt, hogy egy személyiségi jogi perben az állami szervekre ne ugyanazok a személyiségi jogi szabályok vonatkozzanak, mint a többi jogalanyra.
Az alperes jogsértő tevékenységét bizonyítandó amellett érveltünk, hogy
A védőnő és a családgondozó leírásai az anyákról tendenciózusan megalázó, gyakran szakmailag indokolatlan, irreleváns minősítgetések, ami igenis méltóságot sértő. Amellett is érveltünk, hogy a terhesség első hónapjában elküldött javaslat a majdani gyermekkiemelésre azt bizonyítja, hogy a terhességek további 6-7 hónapja alatt nem volt szándékuk a születendő gyermek családban tartására, az ebbéli segítségre. Okirati bizonyítékokkal igazoltuk, hogy a terhesgondozás hónapjai alatt a veszélyeztetett terhes anyák nem kaptak valódi támogatást, legfeljebb egyszer-kétszer látogatta meg őket a családgondozó, akkor is rövid, ellenőrzési céllal. Végül amellett is érveltünk, hogy a helyi önkormányzatnak a Gyvt. 104.§ szerint törvényes felügyeletet kellett volna ellátnia a szolgáltatás felett.
A gyámhatóság eljárása kapcsán amellett érveltünk, hogy a hatóság nem tett meg mindent annak érdekében, hogy kikényszerítse a gyermekjóléti ellátás törvényes működését. Azért sem tett lépéseket, hogy a gyermekek találkozhassanak a szüleikkel és mielőbb hazagondozhatóvá váljanak. Végül a féléves késedelmeket sem találtuk elfogadhatónak egy, a szüleitől távol élő kisgyermek esetében.
A kórházi eljárással kapcsolatban amellett érveltünk, hogy függetlenül a gyermekkiemelési határozatok keltezésétől, az édesanyákat minden esetben úgy küldték el a kórházból a gyermekük nélkül, hogy számukra határozatot nem mutattak be és nem adtak át – tehát kvázi “bemondásra” kellett elfogadniuk azt a súlyos traumát, hogy pár napos kisbabájuk nélkül kell távozniuk a kórházból. Jeleztük azt is, hogy a kórházi alkalmazottak abbéli nyilatkozata, miszerint mindig mindent tökéletesen jogszerűen tesznek, nem feltétlen hitelesebb tanúvallomás, mint a felperesi tanúk ezzel ellentétes vallomásai.
Az egyenlő bánásmód megsértése kapcsán mind a három alperes vonatkozásában azt fejtettük ki a fellebbezésünkben, hogy alapvetően hibásan értelmezi a bíróság az Ebktv. speciális bizonyítási szabályait, hiszen a diszkrimináció áldozatainak nincs bizonyítási, csak valószínűsítési kötelezettsége, és a védett tulajdonságuk, illetve az őket ért jogsérelem közötti okozati összefüggést nem nekik kell igazolniuk. Éppen azért állapított meg a nemzetközi és a hazai antidiszkriminációs jog is speciális eljárási szabályokat, hogy ezt a nagyon nehezen bizonyítható, speciális jogsértést igazolni lehessen. Ugyanis a magyar gyermekvédelem nyilvánvalóan diszkriminatívan működik, a gyermekotthonokban élő gyermekek 80%-a (!) roma gyermek, de egyetlen gyermekkiemelésről szóló határozatban sem szerepel az az indoklás, hogy a gyermeket azért szakítják el szüleitől, mert roma. A diszkriminatív gyermekkiemelési gyakorlat ennél sokkal burkoltabb formában történik, és az Ebktv. eljárási szabályai szerint ezt nem a megkülönböztetést elszenvedőknek kell igazolnia.
A perben csatoltuk azt a statisztikát, amely a konkrét borsodi járás gyermekkiemelési adatait mutatta, ebben jól látható volt az a tény, hogy az egész járásban összesen annyi gyereket nem emeltek ki a családjából, mint ebben a faluban, és innen kizárólag roma gyermeket vittek el. A közvetett hátrányos megkülönböztetés lényege éppen az, hogy egy kisebbségi csoportot sokkal nagyobb arányban érint egy hátrányos gyakorlat, mint a nem kisebbségi csoportot. Álláspontunk szerint a perben bemutatott statisztika és egyéb bizonyítékok ezt igazolták.
Fellebbezésünk eredményeképp a Debreceni Ítélőtábla 2020. január 23-i jogerős ítéletében megváltoztatta az elsőfokú döntést, és számos, számunkra nagyon fontos pontban adott igazat nekünk. Mindhárom alperest elmarasztalta törvénytelen tevékenységéért vagy mulasztásáért, amelyek miatt mindkét család számára közel 1-1 millió forint sérelemdíjat is megítélt.
Kúriai vizsgálat
Az ítélőtábla döntésével több ponton nem értettünk egyet, de olyan súlyúnak, ami miatt felülvizsgálati kérelmet érdemes benyújtani, egyetlen kérdést ítéltünk: az általunk tévesnek gondolt diszkriminációs jogértelmezést. Felülvizsgálati kérelmünket itt olvashatja:
Mivel a többi alperes is benyújtott – a többi peresített témakör kapcsán – felülvizsgálati kérelmeket, így a Kúria végül a per minden kérdését vizsgálta, de ítéletében a másodfokú jogerős döntést erősítette meg, azon semmit nem változtatott. Az ítéletet itt olvashatja: