A két felperes család képviseletében alapjogi jellegű, személyiségi jogi pert kezdeményeztünk. A Miskolci Törvényszéktől azt kértük, hogy mondja ki a felperes családtagok emberi méltósághoz, magán- és családi élethez fűződő alapjogának, illetve a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való alapjogának sérelmét azáltal, hogy
a helyi önkormányzat által foglalkoztatott védőnő és gyermekjóléti szolgáltató (a családgondozó) elmulasztott törvényes gyermekjóléti alapellátást nyújtani: nem segítették a családokat, hanem kvázi hatóságként fellépve ahhoz járultak hozzá, hogy a gyermekek állami gondoskodásba kerüljenek. A Gyvt. szerint ezzel épp ellentétes feladataik lettek volna. A helyi önkormányzat köteles lett volna folyamatosan ellenőrizni az általa fenntartott szolgáltatás törvényes működését, de ezt nem tette meg. a járási gyámhivatal elmulasztotta kikényszeríteni a települési gyermekjóléti alapellátás törvényes működését, és azzal, hogy a családgondozás kikényszerítése helyett a gyermekeket kiemelte a családból, megsértette a Gyvt. alapelvét jelentő fokozatosság elvét is. Annak megállapítását is kértük, hogy a gyámhivatal minden döntését több hónapos késedelemmel hozta meg, és nem is indokolta megfelelően.a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház hatósági jogkör hiányában, hatósági határozat nélkül az újszülött gyermekeket a kórházban visszatartotta, ezáltal ténylegesen elszakította a szülőket és újszülött gyermekeiket egymástól.
Azt is kértük a Törvényszéktől, hogy állapítsa meg a felperesek tisztességes, részrehajlásmentes eljáráshoz való jogának, és egyenlő bánásmódhoz való jogának sérelmét is mind a három alperes eljárása kapcsán.
A családgondozó és a védőnő álláspontunk szerint azzal sértette meg a felperesek egyenlő bánásmódhoz való jogát, hogy a mélyszegénységben élő roma családokkal szemben emberi méltóságot sértő, zaklató módon léptek fel. Mind szóban, mind írásban nyomon követhető az az előítéletes, emberi méltóságot sértő stílus, ahogy a felperesi családokat jellemezték a különböző fórumokon. A gyámhatóság azzal sértette meg a felperesek fenti alapjogát, hogy határozataiban szó szerint átvette a védőnő és a családgondozó előítéletes, emberi méltóságot sértő mondatait, ezzel az Egyenlő bánásmódról szóló törvény (Ebktv.) szerinti zaklatásban részesítette őket. A kórház pedig a roma anyákkal szembeni ellenséges, hátrányos megkülönböztetéssel sértette meg a felperes szülők egyenlő bánásmódhoz való jogát.
Kértük, hogy a bíróság tiltsa el az alpereseket a további, hasonló jogsértésektől.
Kértük, hogy a bíróság kötelezze az alpereseknél dolgozó szakembereket antidiszkriminációs, illetve interkulturális kommunikációs tréningen való részvételre.
Végül kértük, hogy ítéljen meg a bíróság a felpereseknek családjukból kiemelt gyermekeik után 2-2 millió forint nem vagyoni kártérítést (az új Ptk. fogalomrendszerében ez már sérelemdíj lenne).

A bíróság úgy ítélte meg, hogy sem a tisztességes eljáráshoz fűződő jog, sem a gyermekek Alaptörvény által garantált alapjoga nem személyiségi jog. Ezért csak a felperesek családi együttéléshez való jogának sérelmét, valamint a diszkriminációs állításunkat vizsgálta meg.
Az állami szervek személyiségi jogot sértő tevékenységét a bíróság álláspontja szerint a Ptk. kártérítési szabályai alapján kell megítélni, márpedig a közigazgatási jogkörben okozott károkozás csak akkor megállapítható, ha egy hatóság olyan jogszabályi rendelkezést szeg meg, amely mérlegelést nem igényel, vagy mérlegelési jogkörben eljárva kirívóan súlyos mérlegelési hibát vét. Márpedig – a bíróság szerint – ugyan történtek hibák, késedelmek, de ezek nem érték el a kirívóan súlyos szintet.

A helyi gyermekvédelmi szakemberek kapcsán azt állapította meg a bíróság, hogy nincs méltóságot sértő jellege annak, hogy a védőnő “kezelhetetlen öntörvényű gravidaként” hivatkozott rendszeresen a várandós kismamákra, rendszeresen büdösnek, ápolatlannak, kezelhetetlennek írta le a roma anyukákat, pozitív megjegyzése a kismamákra nem volt.

A fokozatosság elve sem sérült a bíróság szerint, mert nem volt a megyében családok átmeneti otthona, ahova küldhették volna őket.
Végül azt is megállapította, hogy bár valóban jogszabálysértő módon működött a gyermekjóléti szolgáltatás, de a bíróság szerint ez nem volt összefüggésben a felperesek jogsérelmével.
Az egyenlő bánásmód sérelmét azért nem állapította meg a bíróság, mert a felperesek szerinte nem igazolták, hogy mélyszegénységük, hátrányos társadalmi helyzetük és roma származásuk összefüggésben van azzal, hogy kiemelték a gyermekeiket.
A gyámhatósággal összefüggő kérelmeinket azért utasította el a bíróság, mert azt a pár ellenőrzést, amelyet végzett a hatóság az alapellátás működése kapcsán, elégségesnek találta, függetlenül attól, hogy a hatóság nem is vitatta azt, hogy három éven keresztül eltűrte, hogy az általa megállapított jogsértő működést nem orvosolta a helyi önkormányzat.

A bíróság a gyámhatóság eljárását sem ítélte késedelmesnek, pedig a Gyvt. szerint a hatóságnak 35 nap állt volna rendelkezésére a gyermekkiemelés felülvizsgálatára, amit minden perbeli esetben négy-ötszörösen túllépett.
Az egyenlő bánásmód sérelmét ugyanazért nem látta megállapíthatónak a bíróság, mint az önkormányzat esetében: a felperesek szerinte nem igazolták az okozati összefüggést a védett tulajdonságaik és a gyermekkiemelés között.
A kórházi bánásmód kapcsán azt állapította meg a bíróság, hogy a három esetből kétszer ugyanaz a gyermekkiemelési határozat keltezése, mint az anya elbocsátásának napja, így nem történt jogsértés, egy esetben pedig ugyan hetekkel későbbi a határozat kelte, mint a szülő elbocsátása, de az anya engedély nélkül távozott a kórházból, így itt sem történt jogsértés. A kórházi dolgozók, orvosok tanúként állították, hogy soha nem történik ilyen jogsértés a kórházban, vallomásukat hitelesnek fogadta el a bíróság.

A fellebbezésben kifejtettük, hogy a gyermekek alapjogai személyiségi jogként érvényesíthetőek, hiszen igenis a személyiség lényeges vonása a gyermeki létállapot, függetlenül attól, hogy nem egész életen át fennálló állapotról van szó.

Részletesen érveltünk amellett, hogy a közigazgatási szervek személyiségi jogokat sértő tevékenységét nem a kártérítési szabályok alapján kell megítélni, hanem a személyiségi jogi szabályok szerint. Ennek azért van különös jelentősége, mert a kártérítési szabályok az állami szervek esetén sokkal megengedőbbek, mint a többi jogsértővel szemben, hiszen őket csak akkor tartja felelősségre vonhatónak, ha “kirívóan súlyos” hibát vétenek. A mi álláspontunk szerint azonban semmi nem indokolja azt, hogy egy személyiségi jogi perben az állami szervekre ne ugyanazok a személyiségi jogi szabályok vonatkozzanak, mint a többi jogalanyra.

Az alperes jogsértő tevékenységét bizonyítandó amellett érveltünk, hogy

A védőnő és a családgondozó leírásai az anyákról tendenciózusan megalázó, gyakran szakmailag indokolatlan, irreleváns minősítgetések, ami igenis méltóságot sértő. Amellett is érveltünk, hogy a terhesség első hónapjában elküldött javaslat a majdani gyermekkiemelésre azt bizonyítja, hogy a terhességek további 6-7 hónapja alatt nem volt szándékuk a születendő gyermek családban tartására, az ebbéli segítségre. Okirati bizonyítékokkal igazoltuk, hogy a terhesgondozás hónapjai alatt a veszélyeztetett terhes anyák nem kaptak valódi támogatást, legfeljebb egyszer-kétszer látogatta meg őket a családgondozó, akkor is rövid, ellenőrzési céllal. Végül amellett is érveltünk, hogy a helyi önkormányzatnak a Gyvt. 104.§ szerint törvényes felügyeletet kellett volna ellátnia a szolgáltatás felett.A gyámhatóság eljárása kapcsán amellett érveltünk, hogy a hatóság nem tett meg mindent annak érdekében, hogy kikényszerítse a gyermekjóléti ellátás törvényes működését. Azért sem tett lépéseket, hogy a gyermekek találkozhassanak a szüleikkel és mielőbb hazagondozhatóvá váljanak. Végül a féléves késedelmeket sem találtuk elfogadhatónak egy, a szüleitől távol élő kisgyermek esetében. A kórházi eljárással kapcsolatban amellett érveltünk, hogy függetlenül a gyermekkiemelési határozatok keltezésétől, az édesanyákat minden esetben úgy küldték el a kórházból a gyermekük nélkül, hogy számukra határozatot nem mutattak be és nem adtak át – tehát kvázi “bemondásra” kellett elfogadniuk azt a súlyos traumát, hogy pár napos kisbabájuk nélkül kell távozniuk a kórházból. Jeleztük azt is, hogy a kórházi alkalmazottak abbéli nyilatkozata, miszerint mindig mindent tökéletesen jogszerűen tesznek, nem feltétlen hitelesebb tanúvallomás, mint a felperesi tanúk ezzel ellentétes vallomásai.
Az egyenlő bánásmód megsértése kapcsán mind a három alperes vonatkozásában azt fejtettük ki a fellebbezésünkben, hogy alapvetően hibásan értelmezi a bíróság az Ebktv. speciális bizonyítási szabályait, hiszen a diszkrimináció áldozatainak nincs bizonyítási, csak valószínűsítési kötelezettsége, és a védett tulajdonságuk, illetve az őket ért jogsérelem közötti okozati összefüggést nem nekik kell igazolniuk. Éppen azért állapított meg a nemzetközi és a hazai antidiszkriminációs jog is speciális eljárási szabályokat, hogy ezt a nagyon nehezen bizonyítható, speciális jogsértést igazolni lehessen. Ugyanis a magyar gyermekvédelem nyilvánvalóan diszkriminatívan működik, a gyermekotthonokban élő gyermekek 80%-a (!) roma gyermek, de egyetlen gyermekkiemelésről szóló határozatban sem szerepel az az indoklás, hogy a gyermeket azért szakítják el szüleitől, mert roma. A diszkriminatív gyermekkiemelési gyakorlat ennél sokkal burkoltabb formában történik, és az Ebktv. eljárási szabályai szerint ezt nem a megkülönböztetést elszenvedőknek kell igazolnia.
A perben csatoltuk azt a statisztikát, amely a konkrét borsodi járás gyermekkiemelési adatait mutatta, ebben jól látható volt az a tény, hogy az egész járásban összesen annyi gyereket nem emeltek ki a családjából, mint ebben a faluban, és innen kizárólag roma gyermeket vittek el. A közvetett hátrányos megkülönböztetés lényege éppen az, hogy egy kisebbségi csoportot sokkal nagyobb arányban érint egy hátrányos gyakorlat, mint a nem kisebbségi csoportot. Álláspontunk szerint a perben bemutatott statisztika és egyéb bizonyítékok ezt igazolták.

Az ítélőtábla először arra tért ki, hogy a mi álláspontunkkal szemben szerinte sem személyiségi jogok a gyermeki jogok, ugyanis idővel (18 éves korban) nemcsak változnak, de el is múlnak. Másrészt azért sem, mert nem abszolút jellegűek, nem mindenkivel szemben kötelező erejűek.

A konkrét jogsértésekkel kapcsolatban az ítélőtábla a következőkre jutott:
A gyermekek kiemelésének körülményeiről, a fokozatosság elvének betartásáról azt mondta ki a jogerős ítélet, hogy ezt a kérdést a személyiségi jogi perben a bíróság nem vizsgálhatta, mert ez a konkrét közigazgatási határozatok jogszerűségének kérdése, és így azt korábban a közigazgatási határozatok felülvizsgálata során lehetett (volna) peresíteni.Az ítélőtábla értékelése szerint a védőnő, a családgondozó és a gyámhatóság a felperesekről szóló írásai, megfogalmazásai nem sértették a szülők emberi méltóságát. Ezzel egy körben azt is megállapította sajnos a bíróság, hogy a felperesek egyenlő bánásmódhoz való jogát sem ezzel, sem közvetett módon nem sértették az alperesek. Az ítélőtábla is – álláspontunk szerint hibás jogértelmezéssel – arra jutott, hogy a védett tulajdonság és a hátrány közötti okozati összefüggést a felpereseknek kellett volna igazolnia.A késedelmek kapcsán viszont részben egyetértett velünk a bíróság, amikor megállapította a gyámhatóság jogsértő késedelmeit, de arra az álláspontra jutott, hogy ezzel csak az egyik családnak okoztak személyiségi jogsértést, amely család esetében bebizonyosodott, hogy nem csak késedelmes, de jogellenes is volt a gyermekük nevelésbe vétele. Az ítélőtábla egyetértett velünk abban is, hogy hiányos volt a gyermekjóléti alapellátás a településen, és a gyámhatóság nem tett meg mindent annak érdekében, hogy kikényszerítse a törvényes működést. Azzal pedig, hogy nem volt megfelelő a családgondozói munka a településen, sérült a felperes családok személyiségi joga, hiszen nem kapták meg a kellő segítséget. Végül a kórház eljárása kapcsán is csak részben értett egyet velünk a bíróság: a három érintett gyermekből csak egy esetében állapította meg, hogy határozat nélkül választották el az édesanyjától, az ő vonatkozásában azonban ezt emberi méltóságot sértőnek találta az ítélőtábla, és sérelemdíjat is megállapított miatta.
Összességében az ítélőtáblamegállapította, hogy az önkormányzat megsértette a felperesek családban éléshez való jogát azzal, hogy másfél éven keresztül nem a jogszabályban előírt óraszámban alkalmazott családgondozót, és azzal is, hogy nem készítette el a kötelező családgondozási és nevelési tervet;megállapította, hogy a gyámhivatal megsértette a felperesek családban éléshez való jogát azzal, hogy nem kényszerítette ki a törvényes működést, illetve hogy az egyik gyermek ügyében késedelmesen járt el;megállapította, hogy a kórház megsértette az egyik felperes család családi együttéléshez való jogát azzal, hogy a gyermeküket a megszületését közvetlenül követő első szoptatás után, hatósági határozat nélkül elválasztotta tőlük, továbbá megsértette az anya emberi méltóságát azzal, hogy az első szoptatás után eltiltotta őt gyermekének további szoptatásától;az alpereseket a további jogsértéstől eltiltotta.Kötelezte az alpereseket, hogy az egyik családnak 900 ezer forint, a másik családnak 800 ezer forint sérelemdíjat fizessenek a fentiekért.

Az ítélőtábla számos kérdésben nagyon fontos és előremutató döntést hozott. Így például abban, hogy a gyermekvédelmi rendszerre jellemző olyan súlyos működési hibák, mint a túlterheltség és alulfinanszírozottság nem mentik a hatóság mulasztásait, így a késedelmét sem, ezek jogsértőek.
Bár a bíróság több ponton előremutató megállapításokat tett, több ponton nem tudunk egyetérteni az álláspontjával.
A mi álláspontunk szerint vizsgálhatta volna a bíróság a gyermekek kiemelésének körülményeit, hiszen a közigazgatási bíróság csak arról dönthetett a gyermekkiemelések kapcsán, hogy jogszerű volt-e a kiemelés, tehát hogy valóban veszélyeztetett helyzetben voltak-e a gyermekek a kiemelés időpontjában. Elképzelhető olyan helyzet, amikor jogszerű maga a gyermekkiemelés, mert már olyannyira eszkalálódott egy család helyzete, hogy nincs más megoldás, mint a gyermekeik ideiglenes elhelyezése, de ezzel együtt igaz az is, hogy azért kerültek olyan rossz helyzetbe, mert korábban az erre hivatott szakemberek nem tettek meg mindent a gyermekek veszélyeztetettségének csökkentésére. Ilyen esetben ugyan a gyermekkiemelési határozat jogszerű, de ezzel együtt a családtagok jogai sérülnek a családgondozás elmaradása miatt. Az ítélőtábla jogértelmezése az antidiszkriminációs jog kapcsán álláspontunk szerint téves, bár széles körben elterjedt értelmezés. Mi azonban fenntartjuk, hogy az Ebktv. helyes értelmezése szerint a diszkriminációt elszenvedőknek a kisebbségi helyzetük és az őket ért hátrány közötti okozati összefüggést nem kell igazolniuk, hanem az alpereseknek kell bizonyítani az okozati összefüggés hiányát. Emellett azt az álláspontunkat is fenntartjuk, hogy az általunk idézett előítéletes megjegyzések szükségtelenek és egyben méltóságot sértőek voltak, és azt is, hogy helytelen volt a bíróságok részéről a diszkrimináció különböző formáit egyben kezelni, hiszen a zaklatás, a közvetlen hátrányos megkülönböztetés és a közvetett diszkrimináció nagyon különböző módon történik, és azt külön-külön kellett volna vizsgálni. Végül a kórházi jogsértés kapcsán sem értünk egyet maradéktalanul a bíróság érvelésével. Fenntartva a fellebbezésben állítottakat úgy gondoljuk, hogy ha egy szülőt úgy küldenek el a kórházból újszülött gyermeke nélkül, hogy nem mutatják fel neki azt a hatósági döntést, ami alapján az intézkedést foganatosítják, akkor teljesen irreleváns, hogy egyébként az adott hatósági döntés már a gyámhatóságon megszületett-e. Ezért álláspontunk szerint minden, a perben érintett gyermeket határozat nélkül választottak el a szüleiktől.