Barion Pixel TASZ | Keresés

Kereső

Mit kell tudni a választásokkal kapcsolatos, mesterséges intelligenciával előállított tartalmakról?

Ebben a tájékoztatóban összeszedtük a mesterséges intelligenciával készült posztokra vonatkozó szabályokat, és a jogsértések elleni fellépés lehetőségeit.

Mindent elárasztanak a politikai hirdetések, mit tehetek ellenük?

Ebben a tájékoztatóban az EU friss, a politikai hirdetések átláthatóságát célzó rendeletét ismertetjük, és ahhoz adunk tanácsokat, hogy hogyan védd meg a választójogodat, a választás tisztaságát, és a saját magánszférádat.

Az arcfelismerő rendszer alkalmazása gyűléseken

A rendőrség legalább egy évtizede alkalmazhat arcfelismerő szoftvereket tüntetésekhez (jogi fogalommal: gyűlésekhez) kapcsolódóan, a technológiát azonban sokáig csak az esetleges rendbontók utólagos azonosítására használták. A téma akkor keltette fel igazán a nyilvánosság érdeklődését, amikor a kormány lehetővé tette, hogy a megtiltott gyűlések résztvevőit tömegesen azonosítsák arcfelismeréssel.

Mit tehetek, hogy ne kapjak kéretlen kampányüzeneteket?

A jelöltek, pártok jogszerűen megszerezhetik nevedet és címedet, és megkereshetnek különféle kampányüzenetekkel. Ebben a tájékoztatóban leírjuk, hogy mit tehetsz, ha nem szeretnél kampányüzeneteket kapni valamely párttól, jelölttől, vagy a kormánytól.

Mit tehetek, ha visszaélnek az adataimmal, mert részt veszek a közéletben?

A választásokat megelőző időszakban olyanok is részt vesznek a közéletben, akik korábban nem tették, és nem közszereplők. Előfordulhat, hogy a nyilvánosság előtti megjelenésed, tüntetésen való részvételed vagy más véleménynyilvánításod után visszaélnek az adataiddal. Sokféle visszaélés lehetséges, de bármi is legyen a módszer, a célja az, hogy eltántorítsanak téged attól, hogy újra kifejezd a véleményed. Ennek azonban nem kell engedni.

Mit tehetsz, ha valótlanságokat terjesztenek rólad a közösségi médiában?

A közéleti véleménynyilvánításnak vannak kockázatai, ezek közül az egyik, hogy valaki a véleménye miatt rágalmazás céltáblájává válik. Ilyen esetekben a hazugságok terjesztése nem csak annak okoz sérelmet, akiről szó van. A megszólalót hiteltelenítő hazugságok egyben a demokrácia alapját is támadják, hiszen a közéleti véleménynyilvánítás elfojtását célozzák.

Mit tegyek, ha gyermekekkel kampányolnak a jelöltek?

Választásról választásra visszatérő probléma, hogy a politikusok gyerekeket használnak fel kampánycélokra. Ez nemcsak etikailag kifogásolható, de jogellenes is. Összegyűjtöttük, hogy mit tehetsz, ha ilyen esettel találkozol.

Mit kell tudni az országgyűlési képviselők választásáról?

Az országgyűlés képviselők választásán arról szavazunk, hogy ki legyen az a 199 ember, aki a magyar Országgyűlésben (parlamentben) képviselő lesz. A parlamentbe egyéni vagy listás jelöltként lehet bejutni. Egyéniben az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja a választókerületében.

Mit tehetek, ha választási csalásra akarnak rávenni?

Jogod van eldönteni, hogy szeretnél-e elmenni szavazni vagy nem. Abba sem szólhat bele senki, hogy melyik pártra, jelöltre add le a szavazatod. Ha valaki mégis ezt tenné, megsérti a törvényt. Ennek ellenére gyakran előfordul, hogy jogellenes ígéretekkel, fenyegetéssel vagy pénzzel próbálják megvenni a szavazatokat. Ebben a tájékoztatóban leírjuk, mit tehetsz ilyenkor, hogy a szavazatod a tiéd maradhasson, és ne is kerülj bajba.

Mit tehetek, hogy ne kapjak kéretlen kampányüzeneteket?

A jelöltek, pártok jogszerűen megszerezhetik nevedet és címedet, és megkereshetnek különféle kampányüzenetekkel. Bár a tájékozódás fontos ahhoz, hogy részt vehess a közéletben, ha nem szeretnél kampányüzeneteket kapni, letilthatod az adataidhoz való hozzáférést. Ebben a tájékoztatóban leírjuk, mit tehetsz, ha nem szeretnél kampányüzeneteket kapni valamelypárttól, jelölttől, vagy a kormánytól.

Ki és hogyan szervezhet választási gyűlést?

A választási gyűlés egyfajta kampányeszköz, olyan gyülekezési forma, amely a választók befolyásolását (tájékoztatását, meggyőzését) célozza. Nem csak jelöltek vagy pártok, hanem bárki szervezhet választási gyűlést. Egy ilyen alkalom jó lehet a választók számára fontos ügyek bemutatására, a jelöltek, pártok pedig saját programjuk népszerűsítésére használhatják. A választási gyűléseknek azonban az átlagos rendezvényekhez, gyülekezésekhez képest vannak speciális szabályai. Ebben a tájékoztatóban összeszedtük, mit kell tudni a választási gyűlésekről szervezőként és résztvevőként.

Mit tehetsz, ha választási csalást vagy visszaélést tapasztalsz?

Mindannyiunk érdeke, hogy minél tisztább választásokon dönthessünk az ország sorsáról. Ebben a tájékoztatóban összeszedtük, mi minősül választási csalásnak és visszaélésnek, és választópolgárként mit tehetsz, ha ilyesmivel találkozol a kampányban vagy a szavazás idején.

Mit tehetek, ha a munkáltatóm arra kényszerít, hogy egy jelölt mellett kampányoljak?

Kampányolásra kényszeríteni senkit sem lehet. Ha munkahelyeden arra kérnek, hogy munkaidőben aláírásokat gyűjts vagy másmilyen módon kampányolj egy párt vagy jelölt mellett, esetleg utasítanak, hogy kire szavazz, az sérti a választási eljárás egyik fontos alapelvét (az önkéntes részvétel elvét), tehát jogellenes. Ebben a tájékoztatóban leírjuk, hogy mit tehetsz ilyen helyzetekben.

Tudnivalók a nemzetiségi listára való szavazásról

Ha a Magyarországon élő, hivatalosan elismert nemzetiségek valamelyikéhez (bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) tartozol, nemzetiségi listára is szavazhatsz az országgyűlési választáson. Ehhez az kell, hogy felvegyenek a nemzetiségi névjegyzékbe. Ebben a tájékoztatóban összeszedtük, milyen teendőid vannak, és mit kell tudni a nemzetiségi önkormányzati választásról.

Hogyan szavazhatok mozgásban korlátozott választópolgárként?

A választások során biztosítani kell, hogy minden választópolgár leadhassa a szavazatát. Ebben a tájékoztatóban összeszedtük, hogy milyen lehetőségeid vannak a szavazásra, ha mozgáskorlátozott vagy.

Hogyan szavazhatok látássérült választópolgárként?

A látássérült választópolgárok is rendelkeznek választójoggal, amivel befolyásolhatják az országgyűlési választás kimenetelét. De hogyan tudják ezt a jogukat úgy gyakorolni a látássérült emberek, hogy ne sérüljön a szavazatuk titkossága? Útmutatónk ebben nyújt segítséget.